13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Gépinfo

Csökkent a mezőgazdasági pótkocsipiac bővülési üteme

Kép: instagram.com/pronar.pl

Októberben 119 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 6,3 százalékos növekedés 2020 azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adatiból. Szeptemberben még 13,6 százalékos volt a bővülési ütem, amely így visszaesett az előző hónaphoz képest.

A két évvel ezelőttihez képest azonban 17,8 százalékos a plusz. 2019 szeptemberéhez képest az előző hónapban 36,4 százalék volt az éves alapú bővülés, így az idén kissé gyengélkedő piac két egymást követő hónapban is visszaesett a bővülési ütemet tekintve. Idén egyébként június óta minden hónap bővülést hozott éves összevetésben, ám előtte öt hónap is lejtmenettel zárult.

Kéttengelyes, 20t ZDK-1800-as pótkocsi AKCIÓBAN, 6 évvel ezelőtti áron! Minden típusból készleten lévő pótkocsikkal várjuk a gazdálkodókat!
FARMTECH – MI TUDJUK MI HOZZA A SIKERT.
A képre kattintva megtekintheti kiemelt típus kínálatunkat! (x)

Idén eddig összesen 1294 pótkocsi talált gazdára, ami 3,4 százalékkal több, mint a tavalyi esztendő első tíz hónapos összesített adata, és 0,5 százalékkal marad el a két évvel ezelőtti piactól. Tavaly 1251, két éve pedig 1301 mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomban az év első tíz hónapja alatt.

Októberben is a május óta piacvezető Fliegl nyerte az eladási versenyt. Ezúttal 18 darabot értékesítettek, a tavalyi 27 után és 15,1 százalékos piaci részesedéssel végeztek az élen. A Pronar 12 darabja a második, míg a Farmtech, a Joskin és az Agrogép 9-9 pótkocsija a megosztott harmadik helyhez volt elég az elmúlt hónapban. A Metal-Fach nyolc darabbal a hatodik helyet szerezte meg. Az Oehler, a Bicchi és az IGJ Agro osztozik a hetedik helyen, mindhárom márka 6 forgalomba helyezéssel zárta az elmúlt hónapot. A tizedik helyen 4-4 darabbal megosztva a Palazoglu és a Gewe végzett. Októberben 26 olyan mezőgazdasági pótkocsimárka volt, amelyből legalább egy darabot eladtak a Magyarországon.

A teljes idei eladásokat nézve a Fliegl, a Pronar és az Agrogép áll az élen, utánuk Bicchi, Metal-Fach, Farmtech, Joskin, Szűcs Tamás, Oehler és Bagodi Mezőgép sorrend alakult ki.

Tömegkategória szerinti bontásban toronymagasan a 10 és 30 tonna közöttiek vezetnek 970 darabbal, ami 75 százalékos piaci részesedés. A 3,5 és 10 tonna közöttiekből 184 darabot, a 0,75-3,5 tonnásakból 115, a 30 tonna felettiekből 23, a 0,75 tonna alattiakból pedig csupán 2 darabot adtak el 2021-ben eddig.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A leromlott állapotú, tömörödött talajba is életet lehel egy új gép

2025. október 20. 13:10

Különleges művelési módhoz speciális gép jár: ez a Delfino eke, amely milliók életét változtatja meg.

Napi 150 hektárral végzett a Horsch gigantikus direktvetőgépe, a gazda nem hitt a szemének

2025. október 18. 16:10

Tarlóba és szántott földbe egyaránt tökéletesen vet a német Horsch direktvetőgépe, amelyről most egy gazda is megosztotta a tapasztalatait.

Hatalmas bejelentés az MTZ-től, piacokat rabolnak ezzel a döntéssel

2025. október 17. 16:10

Az egykori szovjet (ma fehérorosz) traktormárkával kapcsolatos hírek még mindig megdobogtatják a magyar gazdák szívét.

Zöld színre vált a híres kék mezőgépmárka, a kínai tőke mindent megváltoztatott

2025. október 16. 13:10

A csődtől mentette meg a Rabe munkagépgyártót a kínai Zoomlion, amely teljesen a maga képére formálja a patinás német márkát.

Tíz százalékos idei pluszban a mezőgazdasági pótkocsipiac

2021. szeptember 13. 11:57

Az első nyolc hónapban összesen 1113 darab új mezőgazdasági pótkocsi kelt el, ez tíz százalékos pluszt jelent az előző év azonos időszakához képest.

Átvette a vezetést a Fliegl a pótkocsipiacon

2022. március 16. 04:04

Összesen 155 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2022 második hónapjában Magyarországon, ez 65 százalékos növekedés tavaly februárhoz képest.

2021-ben is Fliegl győzött a mezőgazdasági pótkocsipiacon

2022. január 25. 08:53

Decemberben 156 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 6 százalékos plusz 2020 utolsó hónapjához képest – derült ki a Datahouse adatiból. A két évvel ezelőttihez képest jobb a helyzet, 27 százalékos a bővülés. Az egész éves alapú értékesítéseket nézve 2021-ben 1588 mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami a koronavírus jelentette nehézségek ellenére 5,9 százalékos plusz 2020-hoz képest, a 2019-es évvel összevetve szintén 5,9 százalékos csökkenést mutatnak a számok.

Négy százalékos pluszban a mezőgazdasági pótkocsik piaca

2021. október 19. 10:42

Szeptemberben is az összesített listákon április óta piacvezető Fliegl nyerte az eladási versenyt, 35 darabbal és 23 százalékos piaci részesedéssel végeztek az élen.