Gépinfo

Egy piros traktor a legnagyobb teljesítményű erőgép

Agrofórum Online

Mit válasszanak az európai gazdák, ha a legerősebb traktorra vágynak? Ennek járt utána játékos listájával egy német mezőgazdasági szaklap.

A legerősebb traktorokról szóló listák általában a laikus közönségnek szólnak, hiszen aki a mezőgazdaságban dolgozik, az pontosan tudja, hogy a motorteljesítmény csupán egy tényező, amit figyelembe kell vennie erőgép vásárlásnál. Sokkal fontosabb, hogy a beszerzett gép igazodjon a gazdaság méretéhez, a napi munkavégzési igényekhez.

A közelmúltban a német Agrarheute szaklap mégis összeállította a maga Top10-ét, annak apropóján, hogy megjelent a Tractor című kiadvány 2024-es száma. Ebben nem kevesebb, mint 1200 erőgépmodell technikai adatait találják meg az érdeklődők, jogos volt tehát, hogy valami igazán figyelemfelkeltő listával hívják fel a figyelmet a lapra.

700 lóerő fölött

A németek katalógusában az első helyet a Case IH Quadtrac 715 AFS foglalja el a maga 717 LE-s motorteljesítményével. Nyilván már ezzel is lehetne vitatkozni, hiszen az Egyesült Államokban épített Big Bud 1100 LE-t tud, bár a német lista azokat a gépeket veszi figyelembe, amelyek nagy szériaszámban készített, nem egyedi traktorok.

A második helyet náluk a Vredo VT7138-3 modell foglalja el (710 LE, ez nem nagy lemaradás), bár ez nem klasszikus mezőgazdasági vontató, hanem egy háromtengelyes, igazán univerzális masina.

A dobogó harmadik fokát a Fendt 1167 Vario MT foglalja el (673 LE), a negyedik helyen pedig ismét egy „kakukktojás” található, hiszen a Holmer Terra Variant 650 valójában egy önjáró hígtrágyázó (653 LE).

Ugyancsak 653 LE-s a Claas új Xerion 12-es sorozata, míg a John Deere ezen a listán „csak” a hatodik helyre tudott felkapaszkodni. A 9640 RX nagytraktor 640 LE-s teljesítménye természetesen ettől függetlenül megsüvegelendő.

A hetedik pozícióba annak a Syn Trac nevű osztrák cégnek az egyetlen traktora (a 421 LE-s ST 420) került fel, amelyről éppen a napokban érkeztek rossz hírek. A vállalat csődöt jelentett, de „csökkentett üzemmódban” egyelőre folytatja a működést.

A nyolcadik helyre a Valtra üdvöskéje, az S6 széria került (420 LE), míg a kilencedikre és tizedikre két versenyen kívüli induló. A 435 LE-s Kirovets K743 monstrumból Németországban csupán egy darab található, a fentebb már említett amerikai Big Bud 16V-747 szörnyetegből pedig még ennyi sem, így nem lett volna fair a többiek ellen versenyeztetni őket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Jó negyedévet zárt a török traktorgyártó

2020. május 25. 15:36

A 2020-as évre 28 ezer és 33 ezer közötti traktorgyártást tervez a cég, ebből a törökországi értékesítés 12 500 és 15 500 közötti lehet, míg 10 ezer és 12 500 közötti traktor exportjával számolnak a kilátásaikban.

Nő a traktorok iránti kereslet

2019. szeptember 3. 12:33

A gépkeresletet egyre inkább a szükségletek, és nem a támogatások irányítják.

Erőteljes, hatékony, tetszetős, gazdaságos – New Holland T7

2018. július 13. 08:05

A New Holland méltán ismert a folyamatosan fejlődő, minden igényt kielégítő traktorkínálatáról. Ennek ékes bizonyítéka az utóbb években végrehajtott teljes körű modellfrissítés.

Új gép? Készletről? Akciósan? Remek finanszírozással? Lehetséges!

2022. szeptember 28. 10:36

Aki az őszi hónapokban új mezőgazdasági gépek vásárlásán gondolkodik, annak érdemes a KITE Zrt.-nél kopogtatnia, hiszen őszi készletkisöprő akcióban az új motoros gépek - legyen az traktor, kombájn, rakodó - mellett különböző márkájú új munkagépek is nagyobb kedvezménnyel vásárolhatók meg!