Gépinfo

Elkelt a legendás lengyel traktormárka, ukránok vették meg

Agrofórum Online

Fényes jövő várhat a három éve csődöt jelentett lengyel Ursus traktorgyártóra, feltéve, ha a háborús Ukrajnában működő új tulajdonosok valóban teljesíteni tudják ígéreteiket.

A lengyel Ursus az egyik legrégebbi mezőgépgyártó a kelet-közép-európai térségben. 1893-ban alapították Varsóban, és fennállásuk során több tucatnyi traktormodelljük sok százezer példánya került a gazdákhoz. Időközben kikacsintgattak más területekre is, például trolibuszokat is készítettek az ukrán Bogdan céggel közösen.

A latinul „medvét” jelentő Ursus a covid és az egész világgazdaságot érintő válság hatására nehéz helyzetbe került. Ebből aztán nem is tudott kikecmeregni, eladóvá vált, de igen nehezen talált új gazdára. Éppen idén szeptemberben érkezett a hír, hogy harmadik alkalommal próbáltak vevőt találni a vállalat számára.

Ezúttal 17,3 millió euró volt a vételár, ami nagyjából 60 százalékkal alacsonyabb az eredeti terveknél – kezdetben 30 millió euróért kínálták a 2021-ben csődöt jelentett gyártót. Mivel akkor nem mutatkozott érdeklődés iránta, a vételárat 23 millióra szállították le, és így jutottunk a mostani (bőven 20 millió euró alatti) árhoz.

Ebben három gyártóüzem is benne foglaltatik, köztük a lublini, ahol már 2022 óta nem állítanak elő traktorokat, akkor szüntették be a termelést. A Dobre Miasto-ban lévő létesítmény viszont még működik, ott trágyaszórókat, pótkocsikat és körbálázókat készítenek.

A nehézségek ellenére az Ursus folyamatosan a jövőbe néz, a közelmúltban jelentették be például az új C-325 kompakt traktor közeli érkezését. Ez kínai technológián alapul, a meghajtásról viszont 25 LE-s Perkins motor gondoskodik, és a tervek szerint az erőgépet Lublinban gyártanák.

Az Ursus talán azért is optimista, mert most végre vevőt is találtak egy ukrán üzleti csoport személyében. A háborús országban működő M.I. Crow tulajdonosai meg kívánják őrizni a lengyel gyártó mezőgazdasági örökségét, és a modernizálásra is költeni akarnak.

Elvileg a jelenlegi munkaerő-állomány is megmarad, sőt növelni szándékoznak az Ursus termelési kapacitását. Az új tulajdonosoknak van mire építeniük, hiszen a jelenleg Lengyelországban dolgozó 1,5 millió mezőgazdasági traktor közel fele Ursus gyártmányú.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Okos app könnyíti meg a traktorosok életét

2019. január 11. 10:16

Az egyik új funkció, a napi kivizsgálás lehetővé teszi a gépek működtetői számára, hogy ellenőrzőlistákat készítsenek gumikról, fékekről, elsősorban a gép általános állapotáról.

Hatékony traktorok Perkins és Deutz motorral

2020. július 10. 11:25

Innováció: Az ArmaTrac traktorgyár az egyszerűséget és a hatékonyságot tartja szem előtt a traktorok tervezésekor azzal a céllal, hogy egyszerűbbé tegye a gazdálkodók életét.

Világrekordernek szánt új rotoros kombájnnal és biogázas nagytraktorral készül a New Holland az Agritechnicára

2023. október 6. 12:40

Több mezőgép-kategóriában a szabályok újraírásával szeretné búcsúztatni 2023-at a New Holland, a gyártó mérnökei ugyanis a „legjobbat a legjobbaknak” elvét követve, az év legfontosabb újdonságait meghagyták a november 12-18. között tartott hannoveri Agritechnica kiállításnak.

Különleges „retró” kiadású traktorral ünnepel a New Holland

2024. április 30. 11:10

A basildoni gyár 60. születésnapja alkalmából a New Holland bemutatott egy ünnepi kiadású T7.300-as traktort.