Farkas László munkájának elismerését jelzi, hogy 2012-ben az „Év gyűjtője” kitüntető címben részesült.
Amikor elindultam Jászkisérre Farkas László gépgyűjteményét megnézni, szokásom szerint megpróbáltam kicsit tájékozódni a településről is. Meglepett, hogy sem a régi „Magyarország” útikönyv (amely különben sok vonatkozásban még ma is használható), sem a „Látnivalók Magyarországon”, sem a kétkötetes „Barangolások hazai tájakon” c. útikönyvek nem említik ezt az ősi jászsági települést. Így kénytelen voltam az internetes honlapra hagyatkozni, amely azért már szolgált néhány érdekességgel és megerősített abban, hogy – a célul kitűzött gépgyűjteményen túl – van mit megnézni ebben a fiatal városban.
Farkas László munkájának elismerését jelzi, hogy 2012. március 9-10-én Gödöllőn, a Szent István Egyetem Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumban rendezett IV. Országos Magángyűjtők Találkozóján az „Év gyűjtője” kitüntető címben részesült, díszoklevelet kapott.
A gyűjtő
Farkas László veterán gépei, gépgyűjteménye a településen kívül, a jászkiséri AGROSZÖV Zrt. szervizműhelyében tekinthető meg, amely egyben a „gazda” munkahelye is. A beszélgetést is itt kezdtük, az irodában, ahol megtudtam, hogy a gépek iránti komolyabb érdeklődés és szeretet a szolnoki 605-ös szakmunkásképzőben (ipari iskolában) érlelődött, de az ezermester (általános műszerész, gépész) nagypapa „oltotta be” a fogékony gyereket. Tehát már „csírájában” megvolt a családi indíttatás, ezt bontakoztatta ki egy jó iskola, amely a praktikumra nevelte a mindig gyakorlatias fiatalt, aki azután a MÁV járműjavító üzemében gyarapította tovább tudását és szerzett erősáramú berendezés-szerelő szakmunkás-bizonyítványt. Következett a MÁV építőgép-javító üzem, ahol a TMK műhelyben karbantartóként összetett feladatot végezhetett: a gyártás, javítás és a meghibásodás-kiküszöbölés faladatai bővítették szakmai ismereteit és fejlesztették kreativitását. A mezőgazdasági gépekkel – és a mezőgazdasággal is – már jelenlegi munkahelyén ismerkedett meg, ahova több mint húsz évvel ezelőtt került. Szakmai tudásának gyarapítása és a több lábon állás érdekében jó néhány szakmát elsajátított az eltelt időszakban (gépjárművillamosság-szerelő, mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő, szárítóüzemi gépkezelő, önjáró betakarítógép-kezelő); ennyi erővel és energiával akár egy főiskolát is elvégezhetett volna. Őt azonban mindig csak a gyakorlat érdekelte és a gépek közelségében és a manuális munkában érezte jól magát.
…és ami a gyűjteményt összehozta
A gépek, a motorok működése izgatta, és már akkor volt benne igény arra, hogy tudását, eredményeit megossza, egy szépen felújított gépet, motort megmutathasson másoknak is, örömet szerezve ezzel magának, de az érdeklődőknek is. A két tulajdonság, a gépszeretet (a régi gépek, motorok iránti vonzalom) és a megmutatkozási vágy találkozott akkor, amikor – némi mezőkövesdi indíttatás hatására – gépgyűjtésbe kezdett, létrehozva, újjáépítve első stabil-motorját, egy amerikai Fairbanks-motort, 2002-ben. Ettől kezdve nem volt megállás.
Viszonylag későn kezdett a gyűjtésnek, ezért a „beszerzés” már nehezebb volt, mint az 1970/80-as években, azonban miután „szenvedélyét” megismerték, sokan (a villanyóra-leolvasótól kezdve a postásig) jelezték neki, ha valahol „ócskavasra” bukkantak. Elsősorban a több, és jobban fellelhető stabil-motorokat gyűjtötte, újította fel – legutóbb azonban elkezdte első traktorját, egy Zetor 25K-t is újjáépíteni. Az eredetiségre való maximális törekvés jellemzi a felújításnál, a „végső cél” pedig a tökéletes működőképesség.
A mezőkövesdi mezőgazdasági gépkiállításnak és gépésztalálkozóknak valamint más bemutatóknak évről évre rendszeres résztvevője, és kétszer is lehetősége volt a világ egyik legnagyobb stabilmotor-kiállításán, a hollandiai Nuenen-i gépshow-n bemutatkoznia. Szívesen megjelenik ezeken, munkál benne a vágy, az igény – amit „ars poetica”-jaként is megfogalmazhatunk – „valamit mutatni a közönségnek”, és lehetőleg a legjobbat! Tagja (feleségével együtt) a helyi Honismereti Egyesületnek, bemutatókat tart ott is (pl. gőzgép-makettekkel), ír a helyi lapba, a Kisér-Újságba, és – nem felejtve el ifjúkorát – tanulókat vállal gyakorlatra. Egyszóval a hagyományokat tisztelő, szerény, alkotó, széles látókörű, és ismereteit másokkal is szívesen megosztó igazi lokálpatriótát ismerhettem meg benne.
A gyűjtemény
No, de nézzük a gyűjteményt, az újjávarázsolt stabil-motorokat, amelyek mellett persze számtalan, még felújítás előtt álló gép, motor, jelenleg „ócskavas” vár arra, hogy Farkas László keze munkája nyomán életre keljen. Elsőként az „új szerelem”, a még munka alatt levő Zetor 25K traktor (első traktorja) „lényegét”, a még állványon levő motorblokkot tekintettük meg. Az 1959-es gyártású 25 lóerős traktor eredeti állapotban (színben stb.) való felújításának, műszaki vizsgára alkalmassá tételének az is a nem titkolt célja, hogy végre ezzel vihesse kiállításra a stabil-motorjait.
(Megjegyzem: a híres Hofherrek után ezek az első gumikerekes, könnyű traktorok, amelyek sorközművelésre és közúti vontatásra egyaránt alkalmasak voltak.)
A szervizműhely hátsó részében „sorakoznak” a már felújított stabil-motorok, valamint néhány kézi-hajtású, a mindennapi gazdasági munkát szolgáló eszköz.
Első helyen persze a „szuperelső” stabil-motor, az amerikai Fairbanks Morse & Co. által kihozott 4 lóerős benzinmotor (1. kép) áll. Az 1909-es gyártású négyütemű állóhengeres motor laposszíj-hajtással kisebb, szöges-dobos cséplőgépet, darálót, szivattyút, mezőgazdasági és ipari berendezéseket működtetett. Érdekessége, hogy csak egy szelepe, a kipufogószelep vezérelt. A Jászladányból származó motoron megtalálásakor nem volt hengerfej (később a földből ásták ki), ugyanis a hengerbe „vezették be” az ereszcsatornából csurgó vizet, elkerülendő a föld-felverődést! A motor „csak” leolajozva is gyönyörű, és természetesen – mint mindegyik bemutatott gép – működőképes.
1. kép: A Fairbanks motor (1909)
A mellette álló, Csehszlovákiából beszerzett 3-4 lóerős Slavia (2. kép) benzines motort az 1930/40-es években gyártották; egy határ menti település disznóóljából került elő. Még a szerszámos dobozban talált szerszámok is eredetiek. Érdekessége, hogy nincs hengerfeje, ún. „oldaltszelepelt zsákhengerű” motor. Lapos-szíjas meghajtással kisebb mezőgazdasági és ipari berendezéseket üzemeltetett.
2. kép: A kis Slavia motor (1930/40)
A gyűjtési-beszerzési sorrendben a második egy nagyobb fajsúlyú (és súlyú!) Lorenz-motor (3. kép) (Lorenz Kromeriz Csehország), egy 7-8 lóerős, fekvőhengeres, benzines lokomobil (tehát vontatható) az 1920/30-as évekből. A széles laposszíj-hajtás cséplőgépet, morzsolót, fűrészt stb. működtetett. A gép összsúlya eléri a 10 mázsát; csak az egyik lendítőkereke 107 kilós! Érdekessége, hogy ún. „nyitott hajtóműves” (látható a hajtókar, a dugattyú) és a típust nem rácsavarozott tábla jelzi, hanem bele van öntve a gépbe.
3. kép: A nagy Lorenz motor (1920/30) – a tulajdonossal
A következő BL7 jelzésű magyar motort (4. kép) a „Prés- és kovácsoltárugyár, Budapest” (Fehérvári út) gyártotta 1964-ben. A 7 lóerős, fekvőhengerű dízel-motor – akárcsak a mellette álló HATZ német dízel – „szivarral” indult. Ez azt jelenti, hogy egy vashüvelybe indítópatront téve (azt meggyújtva) becsavarták a hengerbe, majd kurblival indították a motort. (Tulajdonképpen az ismert izzítás történt a „szivarral”.)
4. kép: A BL7 jelzésű magyar motor (1964)
Az említett HATZ-L1 7-8 lóerős német motor (5. kép) (Motorenfabrik HATZ RUHSTORF/BAYERN) ún. „féldízel” – a két ütem végett résvezérelt, szelepek nélküli. Érdekessége még, hogy csak egy lendkerék van, ezért „féloldalas”.
5. kép: A HATZ-L1 német féldízel-motor
Egy kisebb cseh gyártmányú Lorenz-motor (6. kép) (Benz & SPOL) is „dísze” a gyűjteménynek. Ez a 3,5 lóerős, 1920/30-as években gyártott kis lokomobil Jászapátiból került ide; bolgárkertészé volt, szivattyút hajtott, locsoltak vele. Romos állapotban leltek rá, a hengerfejből egy darab ki volt fagyva. Érdekessége, hogy az általánosan alkalmazott forgórendszerű mágnes-gyújtás helyett ez nagyfeszültségű csappantyús mágnes-gyújtással működött (indult); kurblizni sem kellett, elég volt átlendíteni a lendkereket. (2010-ben, a hollandiai gépbemutatón nagy sikert aratott.)
6. kép: A kis Lorenz motor (1920/30)
Az utolsó helyen (de nem utolsósorban) a stabil-motorok között egy „kis-talicska” (7. kép) állt – valóban úgy mozgatták, mint a talicskát! Ez a DEUTZ MA608 típusú, 1934-ben gyártott német egyhengeres benzin/petróleum motor igazi „tanyasi ellátó motor” volt. Darálók, fejőgépek, körfűrészek működtetésére használták, kis helyen elfért és könnyen mozgatható volt. Nem sok működő példány van belőle az országban, ez Abdáról került ide. Hátránya: ha a gazda nem figyelt oda, működés közben a hátsó stabil lábak (amennyiben nem tettek alájuk deszkát) besüllyedtek a földbe a rázkódástól, a gép hátra billent, az olajszivattyú nem kapott olajat, és így kiolvadhatott a főtengelycsapágy.
7. kép: A DEUTZ MA608 motor –„kistalicska” (1964)
A kézi hajtású gépek közül csak érdekességként kettőt említenék: a „varrógépszerű”, lábbal is hajtható szecskavágót (8. kép) (első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt. Budapest), valamint a KS4 jelzésű buzogányos kukoricamorzsolót (9. kép), amely kisgazdaságban nagyon hatékony, egy ember által is kezelhető masina volt. (A gyártó cég neve és a gép típusjele az etető-tetőbe (10. kép) van öntve.)
8. kép: Kézi/lábi hajtású szecskavágó
9. kép: A KS4 buzogányos kukoricamorzsoló
10. kép: A morzsoló „etetője”
A további tervek és lehetőségek
Az irodába visszatérve a további, hosszabb távú terveiről kérdeztem Farkas Lászlót. Kiderült, hogy a gyűjtemény gazdája egy múzeum létrehozásán fáradozik, amire – egyeztetve az erre fogékony polgármesterrel és a kistérségi pályázatíró irodával, a LEADER akciócsoporttal, továbbá kihasználva az Európai Uniós pályázati lehetőséget – a főtér-átrendezési terv keretében jó esélye van.
Jászkisér, ez a több mint 600 éves múltú fiatal város (2009) láthatóan büszke történelmére, hagyományaira, népviseletére. Az oklevelekben először 1391-ben említett Kysír, később Kisér (nevét a falu keleti oldalán hajdan keresztülfolyó Kis-ér nevű vízfolyástól kapta) a Jászság második legnagyobb földterülettel rendelkező települése. Lakóinak többsége korábban a mezőgazdaságban dolgozott. A Tisza e termékeny kiöntési területein – az állattenyésztés és halászat mellett – évszázadokon át jelentősmértékű dohánytermesztés folyt. A város díszes címere sugallja a település hajdani gazdagságát, utal a keleti származásra, a harcos múltra, a Jászság egységére és a kun eredetre. Remélhető, hogy a főtér átrendezésével a tervezett új múzeum és abban egy, a szélesebb közönségnek bemutatható mezőgazdasági gépgyűjtemény elhelyezése is hozzájárul majd ahhoz, hogy Jászkisér méltán bekerülhessen az útikönyvekbe, a meglátogatásra érdemes úti célok közé.
Dr. Szekeres Béla okl. agrármérnök
Budapest
A cikk az Agrofórum Szaklap 2013. májusi lapszámában jelent meg!
Kapcsolódó cikkek:
Gépmúzeumok I. – Gépmúzeum Mezőkövesden (1.)
Gépmúzeumok II. – Gépmúzeum Mezőkövesden (2.)
(Agrofórum Online)
