Gépinfo
Fizetett tartalom

Harminchárom százalékos a plusz a mezőgazdasági pótkocsipiacon

Agrofórum Online

Augusztusban 132 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 25,7 százalékos növekedés 2021 azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adatiból. A hónapokat nézve ez idén közepesnek számít, de a 9 százalékos június és az 5 százalékos július után egyértelmű javulás. Az év első nyolc hónapja összességében 33,3 százalékos javulást hozott éves alapon.

2021-ben a mostani 1366 helyett csak 1025 darabot helyeztek forgalomba, 2020-ban ez az adat 1007 darab volt. A két évvel ezelőttihez képest 36 százalékos a plusz.

Augusztusban is a február vége óta piacvezető Fliegl nyerte az eladási versenyt, 22 darabbal és 16,7 százalékos piaci részesedéssel végeztek az élen. A Pronar 15 darabbal lett második, míg a Bicchi és a Bagodi mezőgép 11, illetve 9 darabbal következik a listán. Az első nyolcba a Palazoglu, az Agrogép, az Oehler és a Meprozet került be. A kilencedik helyen augusztusban hármas holtverseny alakult ki, ugyanis a Metal-Fach, a Labinprogres és a Majevica 4-4 darabot tudott eladni hazánkban. Összesen 33 olyan márka volt, amely adott el mezőgazdasági pótkocsit az elmúlt hónapban.

A teljes idei eladásokat nézve az első öt helyen a Fliegl, a Pronar, az Agrogép, a Bicchi és a Metal-Fach áll. A Fliegl piaci részesedése 22,3 százalék, a Pronar márkáé 13,5 százalék, az Agrogép 6,1 százalékkal, a Bicchi 5,9 százalékkal, a Metal-Fach pedig szintén 5,9 százalékkal szerepel a listán. Hatodik helyen a Farmtech, a hetediken a Bagodi Mezőgép, a nyolcadikon az Oehler, a kilencediken a Joskin, a tízediken pedig a Szűcs Tamás áll. Idén eddig összesen 67 olyan mezőgazdasági pótkocsi-márka volt, amelyből legalább egy darabot forgalomba helyeztek hazánkban.

Döntsön a minőség és értékállóság mellett!
AZONNALI KÉSZLETEN elérhető FARMTECH pótkocsikkal és szerves trágyaszórókkal várjuk a gazdálkodókat értékesítési központjainkban!

FARMTECH - MI TUDJUK MI HOZZA A SIKERT.

A képre kattintva megtekintheti kiemelt típus kínálatunkat!

Tömegkategória szerinti bontásban toronymagasan a 10 és 30 tonna közöttiek vezetnek 930 darabbal, ami 68 százalékos piaci részesedés. A 3,5 és 10 tonna közöttiekből 234 darabot, a 0,75-3,5 tonnásakból 182, a 30 tonna felettiekből 14 darabot, a 0,75 tonna alattiakból pedig 6 darabot adtak el eddig idén.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új motorról suttognak a Fendt háza táján, ez új korszakot hoz el

2025. november 8. 13:10

Az ötödik generációs Fendt 800 Vario traktorokba már az új AGCO Power CORE80 motorok kerülnek, amelyek kiemelkedő teljesítményűek, miközben hihetetlenül takarékosak.

"A gép nem váltja ki az embert, csak jobb döntésekhez segíti" – Interjú a mesterséges intelligenciával

2025. november 7. 07:10

A mesterséges intelligencia nemcsak adatokat elemez, hanem döntéseket is segít. Interjú a jövő egyik legizgalmasabb „agrárszereplőjével”.

Egy nem szokványos vetőgép, amit kisebb gazdaságoknak érdemes kipróbálniuk

2025. november 6. 16:10

3 métertől 12 méterig terjedő változatokban egyaránt elérhető az a holland munkagép, amelyet takarónövények, repce, lóhere és fűmag vetéséhez ajánl a gyártó.

Megremeg a föld az új nagytraktor alatt, hihetetlen, mennyi lóerőt préseltek bele

2025. november 4. 16:10

Egyre-másra érkeznek a nagy bejelentések a november közepi Agritechnica kiállítás előtt, most a Case IH is elkápráztatta a gazdatársadalmat.

Tovább növelte előnyét a Fliegl

2022. július 15. 04:47

Összesen 1041 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2022 első hat hónapjában Magyarországon, ez látványos, 41,4 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

Három hónap után magára talált mezőgazdasági pótkocsipiac

2019. augusztus 10. 08:03

Júliusban is a március óta piacvezető Fliegl nyerte az eladási versenyt, 43 darabbal és 18 százalékos piaci részesedéssel végeztek az élen.

A júliust a Pronar nyerte a mezőgazdasági pótkocsipiacon

2023. augusztus 11. 12:10

Idén eddig összesen kereken 800 mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami 36,6 százalékos csökkenés éves alapon.

2020-ban is Fliegl győzött a mezőgazdasági pótkocsipiacon

2021. január 8. 11:20

Az egész éves alapú összehasonlításban 2020-ban 1402 mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami a koronavírus jelentette nehézségek ellenére csupán 2,2 százalékos mínusz 2019-hez képest.