Gépinfo

Ilyen erős traktort még nem készített a Massey Ferguson Beauvais-ban

Agrofórum Online

Közeledik a hannoveri Agritechnica, és ezzel együtt sűrűsödnek a nagy mezőgépgyártói bejelentések. Most a Massey Ferguson adta hírül az új zászlóshajója érkezését.

A világ egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállításán, a németországi Agritechnicán debütál a Massey Ferguson traktorújdonsága. Egyelőre meglehetősen keveset lehet róla tudni, de a november 12–18. közötti rendezvényen mindenre fény derül.

Annyi kapaszkodója a szaksajtónak mindenesetre van, hogy a Fendt nemrég leplezte le az eddigi legerősebb, 224 LE teljesítményű négyhengeres traktorát. Márpedig a német márka ugyanúgy az amerikai AGCO csoport kötelékébe tartozik, mint a Massey Ferguson, ráadásul a nyáron közétett Év traktora 2024 verseny jelöltjeinek listáján éppen ez a két gyártó „titokzatoskodott”.

Az indiai Mumbaiban tevékenykedő zsűri természetesen már akkor láthatta a szélesebb közönség előtt nemrég bemutatott Fendt 620 Vario erőgépet, valamint „a Massey Ferguson új zászlóshajójaként” aposztrofált traktort – utóbbi leleplezésére tehát nemsokára Hannoverben kerül sor.

Annyi bizonyosnak tűnik, hogy az S modellcsalád kibővítéséről van szó, amely jelenleg (az MF 5S, MF 6S, MF 7S és MF 8S szériájú traktorok révén) a 115–305 LE-s, meglehetősen széles teljesítménytartományt fogja át. Most viszont ez fölfelé még tovább bővül a vadonatúj zászlóshajó révén.

A franciaországi Beauvais-ban épített, valaha volt legerősebb traktor tehát jelöltnek számít az Év traktora 2024 versenyben. A nagy teljesítmény mellett alighanem rendkívüli sokoldalúság is jellemzi, illeszkedve a modern mezőgazdaság követelményeihez.

Szakértők szerint a Massey Ferguson ezzel a géppel az automatizálás magasabb fokát kínálja majd a felhasználóknak. A felfrissített AGCO Power motor nagyobb erőt és nyomatékot biztosít, a fülke pedig minden korábbinál tágasabb és kényelmesebb. A robusztus váz, a nagy kapacitású első és hátsó hárompont-függesztések szintén a traktorújdonság univerzalitását erősítik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Kicsomagolták a három új traktort

2020. november 9. 08:17

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum három iskolájába – a váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba, a piliscsabai Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba, illetve az örkényi Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba – kerültek az oktató járművek, amelyeket egy pályázat keretein belül nyertek el az iskolák az Agrárminisztérium jóvoltából.

Az eszköz, ami két technológiát egyesít - Kerner Corona hibridkultivátor és Versatile traktor Kertán (VIDEÓ)

2018. augusztus 6. 08:46

Július utolsó napján tartott szántóföldi bemutatót a Veszprém megyei Kertán a Vektor-Holding Kft.

Gépészet Videó

74-es mindenes traktor érkezett Dél-Koreából

2024. augusztus 1. 16:10

A Kioti RX8040PC erős és komfortos, összkerékhajtású, 74 LE-s traktor, amely számtalan kiegészítővel ellátható.

Elkészült a világ leggyorsabb MTZ traktora: 100 km/h fölötti végsebesség!

2024. szeptember 26. 09:40

Az orosz Alexander Maljar olyan versenygépet faragott egy piros, 1997-es MTZ-80 modellből, amely a leggyorsabb MTZ traktornak számít a világon.