Gépinfo

Ilyen erős traktort még nem készített a Massey Ferguson Beauvais-ban

Agrofórum Online

Közeledik a hannoveri Agritechnica, és ezzel együtt sűrűsödnek a nagy mezőgépgyártói bejelentések. Most a Massey Ferguson adta hírül az új zászlóshajója érkezését.

A világ egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállításán, a németországi Agritechnicán debütál a Massey Ferguson traktorújdonsága. Egyelőre meglehetősen keveset lehet róla tudni, de a november 12–18. közötti rendezvényen mindenre fény derül.

Annyi kapaszkodója a szaksajtónak mindenesetre van, hogy a Fendt nemrég leplezte le az eddigi legerősebb, 224 LE teljesítményű négyhengeres traktorát. Márpedig a német márka ugyanúgy az amerikai AGCO csoport kötelékébe tartozik, mint a Massey Ferguson, ráadásul a nyáron közétett Év traktora 2024 verseny jelöltjeinek listáján éppen ez a két gyártó „titokzatoskodott”.

Az indiai Mumbaiban tevékenykedő zsűri természetesen már akkor láthatta a szélesebb közönség előtt nemrég bemutatott Fendt 620 Vario erőgépet, valamint „a Massey Ferguson új zászlóshajójaként” aposztrofált traktort – utóbbi leleplezésére tehát nemsokára Hannoverben kerül sor.

Annyi bizonyosnak tűnik, hogy az S modellcsalád kibővítéséről van szó, amely jelenleg (az MF 5S, MF 6S, MF 7S és MF 8S szériájú traktorok révén) a 115–305 LE-s, meglehetősen széles teljesítménytartományt fogja át. Most viszont ez fölfelé még tovább bővül a vadonatúj zászlóshajó révén.

A franciaországi Beauvais-ban épített, valaha volt legerősebb traktor tehát jelöltnek számít az Év traktora 2024 versenyben. A nagy teljesítmény mellett alighanem rendkívüli sokoldalúság is jellemzi, illeszkedve a modern mezőgazdaság követelményeihez.

Szakértők szerint a Massey Ferguson ezzel a géppel az automatizálás magasabb fokát kínálja majd a felhasználóknak. A felfrissített AGCO Power motor nagyobb erőt és nyomatékot biztosít, a fülke pedig minden korábbinál tágasabb és kényelmesebb. A robusztus váz, a nagy kapacitású első és hátsó hárompont-függesztések szintén a traktorújdonság univerzalitását erősítik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

Riasztó részletek a traktorokat egy csapásra megbénító geomágneses viharról

2024. május 21. 07:10

Sokan előre tudták, hogy a jelenség problémát fog okozni. Egy-két napig kellett a csúcstechnológiás eszközök nélkül meglenni.

Három Fendt Vario traktor is új fogyasztási rekordot állított fel a DLG tesztjein

2018. április 18. 13:03

A DLG teszt programjában a Fendt 1042 Vario és a Fendt 1046 Vario kategóriájában a legjobb eredményt érte el, a Fendt 1050 Vario pedig fajlagos fogyasztásban állított fel új rekordot,

Homlokrakodó MTZ traktorokhoz is? Hát persze!

2023. december 12. 11:10

A lengyel Inter-Tech homlokrakodók a legtöbb traktormárkával kompatibilisek, így nem meglepő, hogy Magyarországon szívesen választják őket MTZ-khez is.

A Kubota piacra dobta új, EK1 kompakt traktor szériáját   

2020. október 3. 08:31

A Kubota bejelentette új EK1 kompakt traktor szériájának megjelenését. Az új szériát a nagyközönség először 2020. szeptember 22-én a franciaországi Salon Vert Show-n tekinthette meg. Ez a széria egy kooperáció eredménye a Kubota Corporation és az Escorts Limited között.