Gépinfo

Kverneland: Az újdonságok és a slágertermékek is sikeresek voltak

Agrofórum Online

A Nemzetközi Termékfejlesztési Díjra több újdonság közül az Optima V új vázkialakítású, változtatható sortávolságú vetőgépet nevezték,

A Kverneland Group a világ egyik vezető nemzetközi mezőgazdasági gépgyártója és –fejlesztője. Csúcsminőségű termékeinek széles skálája a professzionális gazdálkodásra törekvő termelők igényeit szolgálja. Az Optima V új vázkialakítású, változtatható sortávolságú vetőgép pedig az V. Agrárgépshow Nemzetközi Termékfejlesztési Elismerő Oklevéllel díjazott terméke volt.

„Jó kiállítást hagyhatunk magunk mögött, több biztató tárgyalást folytattunk az elmúlt napokban és több sikeres üzletkötés is megszületett, amiknek a száma nagyobb volt a megszokottnál” – árulta el az Agrofórum kérdésére Nagy-György János, a Kverneland Group Hungária ügyvezetője. „A Kverneland termékpalettája a piacon lévő cégek közül az egyik legszélesebb, ebből kifolyólag igyekeztünk valamennyi munkagéptípusból megjeleníteni egyet-egyet, így az abszolút újdonságot képviselő gépeket és a slágertermékeket is bemutattuk standunkon. Az abszolút újdonságok közül a Kultistrip a sávos művelés technológiai munkagépe. Újdonságából fakadóan nagy volt iránta az érdeklődés, a funkcióját illetően sok kérdést kaptunk, és máris több sikeres üzlet köttetett erre a gépre. A magyar mezőgazdaságban már próbálgatják a sávos művelést, az elmúlt időszakban már sikeres kísérletek is lezajlottak, most kezd megérni arra a gondolat, hogy az ehhez köthető kereskedelmi termékek is elkezdjék a hódító útjukat” – tette hozzá a szakember.

A Nemzetközi Termékfejlesztési Díjra több újdonság közül az Optima V új vázkialakítású, változtatható sortávolságú vetőgépet nevezték, mert a szemenként vetés technológiájában – amelyben a Kverneland évtizedek óta jelen van a hazai piacon – a tavaszi szezon meghatározó terméke lesz. „Az Optima kukorica, napraforgó, bab, lóbab, cukorrépa és számos más vetőmag vetésére alkalmas. Munkaszélessége (3 – 9 m) növelésével a kapacitása is változtatható, rugalmasan beállítható sortávolsággal és a felszerelések széles választékával kínáljuk. A különböző csoroszlyák és tömörítő kerekek a vetőmag és a talaj típusától függően könnyen cserélhetők.” – tudtuk meg Nagy-György Jánostól.

A mintegy másfél évszázada fennálló cégcsoport Norvégiában, Dániában, Németországban, Franciaországban, Hollandiában és Olaszországban gyártja talajművelő eszközeit, és mintegy 19 országban rendelkezik saját képviselettel, valamint további 60 országba exportál.

(Csomós Éva – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Forradalom a traktorok alatt: jönnek az okos abroncsok

2025. július 13. 11:10

Az agrár gumiabroncspiac 2025-ben világszerte eléri a 7 milliárd dollárt, Európában 2,3 milliárdot – fenntarthatóság és IoT vezérli a jövőt.

100 éve mozgásban – jubileumot ünnepel a Kramer

2025. július 9. 14:10

A mezőgazdasági és építőipari gépek egyik legismertebb európai gyártója, a Kramer idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

AGROmashEXPO: pályázatokra kész Massey Ferguson gépeket állít ki az Austro Diesel. MF IDEAL kombájnt is!

2022. január 10. 06:00

Az Austro Diesel GmbH. úgy döntött, hogy - több más világcéggel együtt – részt vesz a 2022-es AGROmashEXPO-n és rendkívül komoly gépkínálatot mutat be az érdeklődők számára.

Megújult öntöződob és okos trágyakezelés

2020. január 31. 15:01

Könnyebben kezelhető lett a Bauer népszerű csévélődobos öntözője, és a jól ismert FAN szeparátorok is komplett felügyeleti rendszert kaptak.

Gépészet Videó

Carmeuse: A meszezés műtrágyaszóróval is lehetséges

2018. március 16. 06:59

A Carmeuse fejlesztői olyan terméket állítottak elő, amely szemcsés, így a jelenleg használatban lévő kijuttató eszközökkel is kezelhető.

AGROmashEXPO és ArárgépShow

2019. december 17. 06:32

Januárban ismét várja Önt hazánk legnagyobb agráripari találkozópontja a HUNGEXPO-n! Mezőgazdasági gépek, szolgáltatások, input anyagok, díjnyertes termékek, technikai innovációk és színvonalas szakmai programok egy helyen.