Gépinfo

Magyarországra is megérkezett az új, 100 lóerős Pronar traktor (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Ez a traktor ugyan teljesen új, a Pronar neve mégsem ismeretlen az erőgépek piacán, hiszen a lengyelek korábban majdnem 300 lóerő kategóriáig gyártottak traktorokat.

A Pronar márka nem ismeretlen hazánkban, hiszen a Dorker Kft. által kizárólagosan forgalmazott lengyel pótkocsik rendkívül népszerűek a magyar gazdák körében, sőt, a gyártó zöldsora is évek óta elérhető a piacon. A bajai székhellyel rendelkező importőr azonban ebben az évben a lengyelek legújabb termékére is fel szeretné hívni a figyelmet. A 100 lóerős Pronar traktort már a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Kiállítás alkalmával is láthatták az érdeklődők, de a nyár folyamán demóztatják, sőt a szántóföldi gépbemutatókon a gazdák rendelkezésére is bocsátják az erőgépet.

KÉPGALÉRIÁNK AZ ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS MEZŐGAZDA NAPOKRÓL >>>

„A traktorok tekintetében a prémium termékünk továbbra is a Deutz-Fahr, ám a Pronar új erőgépe meggyőzött bennünket arról, hogy ár-érték arányának köszönhetően alkalmas lehet a hazánkban nagy számban jelenlevő, régebbi típusú gépek lecserélésére” – mondta el az Agrofórumnak Szudár Zsolt, a Dorker Kft. termékfelelőse.

Ez a traktor ugyan teljesen új, a Pronar neve mégsem ismeretlen az erőgépek piacán, hiszen a lengyelek korábban majdnem 300 lóerő kategóriáig gyártottak traktorokat. Az emissziós szabályok szigorításával ugyanakkor ezeket a modelleket kivették a gyártásból, majd évekig csend következett. A Pronar végül aztán úgy döntött, hogy újjáéleszti a traktorgyártását, és 2015-re el is készült az első modell, méghozzá a 100 lóerős kategóriában.

„Ez egy teljesen új fejlesztés, amit egyértelműen a nyugati piacra terveztek. A nyugati minőséget és a versenyképes árat ötvözték benne. Ez azt jelenti, hogy hazánkban 10 millió forint alatt vásárolható meg a traktor felszereltség függvényében. Ehhez pedig modern technológia és több opció is tartozik” – tudtuk meg a termékfelelőstől.

A Pronar 100 lóerős traktora Deutz motorral, Euro III B oxidációs katalizátorral, ZF váltóval és Bosch hidraulikával szerelt. A három német összetevő tehát kiemelkedő minőséget nyújt a kategórián belül. Természetesen a lengyel traktor lengyel összetevőket is tartalmaz, a Pronar ugyanis műanyag gyártással is foglalkozik, ezeket az elemeket tehát maguknak készítik – többek között a kabinhoz, a karosszériához.

Ezekhez társulnak az opciók, amik már benne vannak a 10 millió forintos árban. „Találhatunk a piacon olyan gépeket, amelyeket hasonlóan jó áron hirdetnek, ám lecsupaszítva. A Dorker Kft. viszont ezért a pénzért egy csomagot nyújt a partnereknek, hiszen ebben minden szükséges opció megtalálható. Gondolok itt például az 540 kilogrammos első orrsúlyra, de ilyen a légfék, a PowerShift fokozat, az automata pótkocsi vonófej, és az alsó húzó. Ezeket nem plusz költségként számoljuk az árhoz” – tudtuk meg a szakembertől.

„A traktor további előnye és különlegessége, hogy az önsúlya 5400 kilogramm, ami ebben a kategóriában szintén egyedülálló. Ráadásul a tengelytáv is hosszabb, mint azt a hasonló erőgépeknél megszokhattunk. Így akár szántó traktorként is kiválóan használható az adottságainak köszönhetően” – mondta el Szudár Zsolt Hódmezővásárhelyen, aki hozzátette: már demóztatták is a gépet, ezeken az alkalmakon pedig rendkívül jók voltak a tapasztalatok.

A jövőben természetesen további Pronar traktormodellekre is számíthatunk, ám a teljes folyamat még 2-3 évet biztosan igénybe vesz, így egy ideig ezzel a 100 lóerős géppel kell beérniük azoknak, akik a német technológiával rendelkező lengyel géppel szeretnének munkát végezni. A traktort mindenesetre érdemes lesz kipróbálni a Dorker Kft. gyakorlati szántóföldi bemutatóin.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Robot fejőgép, agrárvilágítás, biztonsági nyakfogó... - Állattenyésztési innovációk Hódmezővásárhelyről

2019. május 22. 16:46

Az agrárinformatika és tartástechnológia kapcsán a megosztott helyezéseknek köszönhetően a szakmai zsűri összesen hat fejlesztést emelt ki.

Elmarad az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

2020. március 14. 08:33

Ahogyan arra számítani lehetett, elmarad az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, erről a szervezők tájékoztatták az Agrofórumot. Közleményüket változtatás nélkül közöljük.

Nemzetközi bírói csapattal a hódmezővásárhelyi kiállítás függetlenségéért

2019. május 8. 04:21

Idén hat külföldi show-bíró bírál négy szarvasmarha fajtában a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.

A szarvasmarhák ősi genetikája lehet a tejallergia megoldása

2022. május 24. 13:36

A szarvasmarhák ősi genetikát próbálják visszaállítani a Baranya megyei Makrom Kft.-nél, hogy termékeiket a laktóz-intoleranciával vagy tejfehérje-allergiával küzdő vásárlóik is fogyaszthassák.