Gépinfo

Nyílt napot tartott az Ausztriában terjeszkedő AXIÁL

AXIÁL Kft.

Két napra a modern mezőgazdasági technológia került a középpontba Bruck an der Leithában, ahol február végén nyílt napokat rendezett az AXIAL Landtechnik GmbH.

A szervezők hangsúlyozták: az AXIÁL nem pusztán kereskedelmi szereplőként kíván jelen lenni Ausztriában, hanem helyi szolgáltatóközpontként, stabil regionális háttérre építve támogatja a gazdálkodókat.

A vállalat stabil alapját a több mint 35 éves regionális szolgáltatói tapasztalat adja. A háttérben egy kiterjedt szakmai hálózat áll: a magyarországi szervezet több mint 300 szerelő tudására és mintegy 25 fős belső szervizmérnöki csapat szakértelmére támaszkodik, amely a komplex műszaki problémák gyors diagnosztikáját és megoldását támogatja. Ennek köszönhetően a vállalat az osztrák régió több mint 3000 gazdálkodója számára képes gyors és hatékony műszaki segítséget biztosítani.

9400 négyzetméteren

A Bruck an der Leitha-i telephely összesen 9400 négyzetméteren működik: ebből 6000 négyzetméter gépkiállítótér, 800 négyzetméter fedett műhely és 220 négyzetméter raktárterület szolgálja a gyors ügyfélkiszolgálást. A helyszínen 11 specializált munkatárs dolgozik a gazdálkodók támogatásán. Az osztrák ügyfelek kiszolgálását három, magas felszereltségű mobil szervizautó segíti, amelyek a helyszíni javítások felgyorsításával és a leállások minimalizálásával járulnak hozzá a termelés biztonságához.

Az alkatrészellátást egy több mint 60 ezer tételt kezelő készlet, valamint a magyarországi központ és regionális raktárhálózat biztosítja. A mintegy 30 ezer négyzetméteres logisztikai kapacitás lehetővé teszi, hogy az alkatrészek jelentős része akár másnapi szállítással elérhető legyen.

„Nagyra értékeljük az osztrák mezőgazdaság hagyományait és a helyben felhalmozott szakmai tudást, amelyet saját tapasztalatainkkal, stabil szervizhátterünkkel és könnyen elérhető szolgáltatásainkkal szeretnénk kiegészíteni, hozzájárulva ezzel a helyi termelők hosszú távú versenyképességéhez. Az osztrák piacra lépést nem egyszerű exportbővítésként, hanem hosszú távú stratégiai elköteleződésként kezeljük”

– emelte ki Harsányi Virág, a vállalat ügyvezetője.

A nyílt nap szakmai programját több kiemelt felszólaló is gazdagította. Köszöntőt mondott Gerhard Weil polgármester, aki a régió adottságai mellett a családi vállalkozások jelentőségét hangsúlyozta: kiemelte, hogy ezek a vállalkozások nemcsak a helyi gazdaság stabil pillérei, hanem a közösségi értékek, a hagyományok és a generációkon átívelő tudás megőrzésében is meghatározó szerepet töltenek be.

Rüdiger Claas, a CLAAS felügyelőbizottsági tagja és tulajdonosa beszédében párhuzamot vont a családi tulajdonban működő vállalkozások – a CLAAS, az AXIÁL és a térség gazdálkodói – közös értékrendje és hosszú távú szemlélete között.

CLAAS és HORSCH partnerség

A résztvevőket Achim Hoffmann, a CLAAS közép-európai regionális központjának ügyvezetője, valamint Martin Kramer is köszöntötte; utóbbi a HORSCH képviseletében a gyártói együttműködések és az innováció szerepét emelte ki, hangsúlyozva a CLAAS és a HORSCH partnerségének jelentőségét a modern mezőgazdasági technológiák fejlődésében. A vállalat hosszú távú stabilitását ezen gyártói partnerségek is erősítik: a CLAAS és az AXIÁL együttműködése több mint 25 évre nyúlik vissza, míg a HORSCH közel két évtizede stratégiai partner.

A nyílt nap jelentőségét az adta, hogy a látogatók nem kiállítási környezetben vagy katalógusokon keresztül találkoztak a technológiával, hanem egy valós üzemi háttérrel rendelkező szerviz- és értékesítési központ működésébe nyerhettek betekintést. A gazdálkodók számára különösen fontos volt annak megismerése, milyen szervizháttér és szakmai támogatás áll rendelkezésre a gépek teljes életciklusa során, hiszen a szezon közbeni állásidő ma már komoly gazdasági kockázatot jelent.

„A gazdálkodók számára nem az a legfontosabb, hogy hol vásárolták a gépet, hanem az, hogy probléma esetén milyen gyorsan és megbízhatóan érkezik a segítség. Mi ezt a biztonságot és kiszámíthatóságot szeretnénk megteremteni a térségben”

– fogalmazott Thomas Scheidl, az osztrák telephely operatív vezetője. A vállalat hosszabb távú céljai között ugyanakkor a helyi beágyazódás erősítése is szerepel: munkahelyteremtés, tanulóképzési programok indítása, valamint tartós jelenlét kialakítása a régió mezőgazdasági közösségében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

A jó minőségű szálastakarmányokhoz éles kések kellenek!

2019. március 14. 09:13

Az AQUA NON STOP COMFORT késélezőben a 2019-es évtől integrált LED-es belső világítás is található. Így a gép kezelője a köszörülés folyamatát mindig jól láthatja és felügyelheti.

Kombájn, traktor, rakodógép, permetezőgép, fejőrobot - Ezekkel vár az Axiál az AgrárgépShow-n!

2019. január 13. 08:59

A hagyományokhoz hűen az AXIÁL Kft. 2019. január 23. és 26. között ismét megrendezi 5-let Show névre keresztelt színpadi produkcióját.

Kihívásokkal teli környezetben is jól teljesített az AXIÁL Kft.

2024. február 5. 09:10

Milyen kihívásokat tartogat a jelenlegi piaci helyzet a magyar agrárium szereplői számára, és hogyan lehet ezeket cégszinten megfelelően menedzselni? Erről (is) szó esett az AXIÁL Kft. évértékelő sajtótájékoztatóján az AgrárgépShow kiállításon.

A CLAAS NEXOS sorozata most rugózott első híddal

2018. november 13. 14:32

Az aktuális NEXOS sorozat, melyet a 2016-os EIMA kiállításon mutatott be a CLAAS, 14, egymástól teljesítményükben és méretükben különböző traktor modellt foglal magába.