Ősszel, vagy most tavasszal eltelepített gyümölcsfa oltványainkon az első metszési műveleteket március vagy április folyamán kell elvégeznünk.
Mindenképpen várjuk meg a kemény fagyok elmúltát, de még a rügyek kihajtása előtt végezzünk a munkával. Semmiképpen se hagyjuk metszés nélkül az eltelepített oltványokat.
Miért kell visszametszeni?
A faiskolai kitermeléskor bármilyen gondosan is jártak el, megsérült az oltványok gyökérzete. Pont a legértékesebb, vékony gyökérelágazások és hajszálgyökerek egy részét hagyták a faiskolában. A föld feletti részen, ha erőteljes az oltvány, sok hajtásrügy található. A lecsökkent gyökértömeg nem tudja ezt a sok rügyet táplálni.
Visszametszés nélkül sok rügy kezd el kihajtani, de csak rövid, erőtlen hajtások képződnek. Ehhez hozzájárul az is, hogy átültetési stressz érte a növényt, amit ki kell hevernie. Márpedig a fa vázágrendszerének kialakításához erős hajtásokra van szükségünk már az első évben, ez az egyik oka a visszametszésnek.
Az első tavaszi metszéssel tehát a lecsökkent gyökértömeggel igyekszünk egyensúlyba hozni a fa fölső részét, ezért korrelációs metszésnek is szokás nevezni ezt a műveletet.
Így határozzuk meg a törzsmagasságot
A másik ok, amiért metszenünk kell, hogy visszametszés nélkül a hajtások nem megfelelő helyen képződnek. A csúcsdominancia miatt mindig a fölső hajtásrügyek hajtanak ki legerősebben, és lefelé haladva egyre gyengébben. Egy jó minőségű oltvány akár 2-2,5 méter magas is lehet. Nem biztos, hogy kell nekünk ilyen magas törzs.
Tehát a telepítés utáni első visszametszés azért is fontos, mert ezzel határozzuk meg a fa törzsmagasságát. Hosszanti irányban ugyanis nem fog növekedni a fa törzse, csak vastagodni fog a későbbiekben.
Suhángok indítása
Ha suhángot telepítettünk, ami csak gyökérzetből és egy vesszőből áll, csak egyetlen metszést tudunk ejteni rajta, de ne feledjük, hogy ez döntő fontosságú a fa életében, hiszen ezzel alakítjuk ki a törzsmagasságát. A kívánt törzsmagasság felett jó egy arasszal vágjuk el a suhángot. Ezt a műveletet koronába metszésnek is szokás nevezni (1. ábra), több éves oltványneveléskor a faiskolában is alkalmazzuk.

A fölső 5-6 rügyből képződő hajtásokból fogjuk a kívánt koronaforma vázágrendszerét elindítani. Nyáron a törzsön képződő hajtásokat eltávolítjuk, kivéve, ha törzserősítőként szeretnénk azokat felhasználni. (A gyümölcsfák közül csak a dió nevelésekor szokás törzserősítő hajtásokat meghagyni, a többi gyümölcsfajnál nem, de ha szükségesnek ítéljük, és van megfelelő szakértelmünk, bármelyik fajnál alkalmazhatjuk).
Érdemes már ez első nyáron hajtásválogatást végezni, és a kívánt koronaforma kialakításához legkedvezőbb helyzetű hajtások konkurenseit eltávolítani. Túl erősen azonban ne ritkítsuk ki a hajtásokat, mert a lombjuk készíti a tápanyagokat, amikre a fácskánknak nagy szüksége van.
Koronás oltvány indítása
Ha koronás oltványunk van, a kívánt törzsmagasság alatti oldalelágazásokat tőből eltávolítjuk. A kialakítani kívánt koronaformának megfelelő vesszőket kiválasztjuk, azokat fele hosszúságúra visszavágjuk, a többit tőből eltávolítjuk.
Csak akkor tudjuk koronás oltványból jól elindítani a fát, ha az 1. osztályú minőségű, erős és egészséges koronavesszőket tartalmaz. Ha gyengék a koronavesszők, ami azt jelenti, hogy hosszúságuk nem éri el a 40 cm-t, akkor a kiválasztott vesszőket 2 rügyre, tehát erősen vágjuk vissza, hogy erőteljes kihajtást indukáljunk a megmaradt kevés számú hajtásrügyből.
Mivel a koronás oltványon már ott vannak az oldalelágazások, az egy éves vesszők, a törzsmagasság kialakítása szempontjából kötöttebb helyzetben vagyunk, mint a suháng esetében, hiszen ezekből a meglévő vesszőkből kell választanunk. Célszerű már az oltvány megvásárlásakor gondolni erre, és a kívánt falakhoz alkalmas oltványt választani.
Milyen magas legyen a törzs?
Az első tavaszi metszéskor tehát egy fontos döntési ponthoz érkeztünk, el kell döntenünk, hogy mekkora legyen a gyümölcsfánk törzsmagassága. Ezt több szempont alapján mérlegeljük, de rögtön az elején le kell szögeznünk, hogy semmiképpen sem legyen magasabb a törzs, mint amekkora feltétlenül szükséges. Ennek az az oka, hogy a magasabb törzs késlelteti a termőre fordulást, termőkorban pedig visszaveti a termésmennyiséget, hiszen a fa a tápanyagkészletének jelentős részét a törzsbe építi be.
A korszerű gyümölcstermesztésben kis méretű, könnyen kezelhető fák kialakítására törekszünk, amelyeken a metszés, a termésritkítás és a szüret a földön állva, vagy esetleg alacsony állványról elvégezhető. Ezzel a követelménnyel is szorosan összhangban van a minél alacsonyabb törzs igénye.
Vannak olyan üzemi faalakok, például az általunk „spanyol bokor”-nak nevezett cseresznye faalak, amelynek már szinte egyáltalán nincs is törzse. Az almatermesztésben elterjedt karcsú orsónak, vagy a kajszitermesztésben korszerűnek számító kompakt váza faalaknak 40-50 cm magas a törzse. A kézi szüretre tervezett, korszerű őszibarack, körte, szilva, meggy ültetvényekben sem alakítunk ki 50-60 cm-nél magasabb törzset (1. kép).

Egyéb megfontolandó tényezők
Vannak azonban olyan tényezők, amelyek módosíthatják ezeket a méreteket. A törzsmagasság megtervezésekor feltétlenül figyelemmel kell lennünk a fajta növekedési jellegére, korona habitusára, valamint a környezeti feltételekre, klímaadottságokra.
A lehajló, csüngő ágrendszerű fajtáknál magasabb törzs szükséges, mint a feltörő habitusúaknál, hogy a fa környezetében a talajművelést és a tápanyag utánpótlást el tudjuk végezni. Különösen a meggynél és a kajszinál kell erre odafigyelni.
Hogy fajtapéldát is hozzunk, az ostorosodó hajlamú ’Cigánymeggy’, vagy a lehajló típusú ’Pannónia’ kajszi fáinál nem lesz elegendő az 50-60 cm magasságú törzs, mert az ágrendszer a földre fog lógni. Ugyanez a helyzet a végentermő típusú almafajtáknál, pl. ’Granny Smith’, amelyeknél szintén meg kell emelnünk a törzset, hogy a lelógó gallyak ne akadályozzák a talajművelést.
A környezeti feltételekhez való alkalmazkodás szintén indokolhatja korszerű ültetvényekben is a törzsmagasság növelését. Fagyérzékeny gyümölcsfajoknál, például kajszinál, őszibaracknál, mandulánál azokon a termőhelyeken, ahol gyakoriak a fagykárok, főként az Alföldön, célszerű a törzset is és az egész fát is magasabbra nevelni, mint a dombvidéki, fagykárok által kevésbé veszélyeztetett termőhelyeken.
Ezért is vált be az Alföldön a kajszi speciális faalakja, a Papp-féle ernyő. Ennek a törzsmagassága 180 cm (szabványos oltvány telepítése esetén), így a korona kiemelkedik a talajmenti fagyok zónájából, és ezáltal javul a termésbiztonság.
Hogyan fogunk szüretelni?
Az üzemi ültetvényekben még egy mérlegelési pont van a törzsmagasság tervezésekor, a szüret módja. Ha csak kézi szüretre tervezzük az ültetvényt, a lehető legalacsonyabb törzsmagasságot alakítsuk ki, a fentiekben leírtak figyelembe vételével.
Ha azonban gépi szüretet is tervezünk, a művelési rendszer minden elemének, így a törzsmagasságnak is alkalmazkodnia kell a szüretelő gép igényeihez. Meggy és szilva ültetvényekben gyakori a gépi szüret, de cseresznyénél, kajszinál és őszibaracknál is előfordul.
Hazánkban a törzsrázó gépeket használják széles körben a gépi szürethez, ezek alkalmazásához legalább 1 méter magas törzs szükséges, hogy a gép meg tudja fogni a törzset, és a felfogó ponyva is a korona alá férjen. Széthajló, csüngő habitusú fajtáknál még az 1 méter is kevés.
Másfajta géphez másfajta faalak kell!
Mára már korszerűbb szüretelő gépeket is kifejlesztettek, amelyek más elven működnek, és egészen más művelési rendszer kell hozzájuk, mint a törzsrázókhoz. Ezért lesz nehéz átállni rájuk. Ezek az új szerkezetek a szőlő vagy a ribiszke szüretelő gépeihez hasonlóan folyamatos üzeműek, ágrázó, vagy forgó pálcás elven választják le a gyümölcsöket.
Külföldi ültetvényekben már elterjedtek a csonthéjas ültetvényekben. Valószínűleg hazánkban is egyre több helyen fogunk velük találkozni. Ezek a hidas szerkezetek kisméretű, alacsony törzsű, bokorszerű fákról tudnak jól szüretelni.
Az első fontos lépésen túlvagyunk
Az első metszéssel tehát meghatároztuk a gyümölcsfa törzsmagasságát. Nem szabad megfeledkeznünk a sebkezelésről sem. A sebeket gondosan zárjuk le, hogy megakadályozzuk a kórokozók bejutását. A tenyészidőszakban se hagyjuk aztán magukra a fákat, gondos zöldmunkával kezdjük el a tervezett koronaforma kialakítását.
A képek a szerző felvételei.