Gépinfo

Óvatosan tekint a jövőbe a Caterpillar

Agrofórum Online

Ugyan a várt feletti negyedik negyedéves eredményt közölt a Caterpillar, a 2020-as várakozásait erősen konzervatívra fogalmazta meg a cég.

A negyedik negyedéves egy részvényre jutó eredmény 2,63 dollár lett a várt 2,37 dollárral szemben, amit a vártnak megfelelő 13,1 milliárd dolláros árbevételen ért el a cég. Ez 8 százalékos mínuszt jelent év/év alapon. A vártnál jobb eredmény mögött a költségek féken tartását nevezte meg a cég. 2020-ra azonban 8,5-10 dollár közötti egy részvényre jutó eredmény-várakozást közöltek, ami elmaradt a konszenzus által várt 10,6 dollártól – állapította meg az Erste Befektetési Zrt.

A menedzsment arra számít, hogy 2020-ban a viszonteladók tovább fogják csökkenteni készleteiket a bizonytalan gazdasági környezet miatt, ez pedig továbbra is visszaeső keresletet eredményezhet a cég gépei iránt. A cég pénzügyi igazgatója szerint az Egyesült Államokban idén visszaesést mutathat, mind a lakáscélú, mind a nem lakáscélú építkezések száma, ami szintén nehézséget jelenthet a cégnek. Az árfolyam a hírekre 0,5 százalékkal csökken piacnyitás előtt.

A Caterpillar árbevételei 14 százalékkal csökkentek az erőforrás-igényes iparágak szegmensben, amelybe az agrárgépek is tartoznak. A részleg árbevétele 2,39 milliárd dollárt tett ki, ebből Európa és a közel-keleti térség 526 millió dollárt adott. A régiós bevétel 55 százalékos csökkenés éves alapon 2019 utolsó három hónapos időszakában. Az építőipari szegmens bevételei 12 százalékkal 5,02 milliárd dollárra, az energia és szállításé 5 százalékkal 5,95 milliárd dollárra csökkent, míg az egyéb részlegeké 11 százalékkal nőtt, igaz csupán 143 millió dollárra.

A Caterpillar jelentős pozíciókkal rendelkezik a mezőgazdaságban is használt anyagmozgató gépek piacán, illetve az erőgazdálkodásban is elterjedtek a termékeik. Az agrárium céljainak megfelelően fejlesztett ki teleszkópos rakodókat, kompakt gumikerekes rakodókat, csúszókormányzású rakodókat, homlokrakodókat és minikotrókat az egyesült államokbeli illinoisi központú vállalat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Áprilisban már jobban alakult az agrárcégek árfolyama

2020. május 6. 15:19

Összesen 14 társaság részvényeinek árfolyama emelkedett saját devizában az elmúlt hónapban a vizsgált 24 társaség közül.

Kegyetlen jó eredmények a Caterpillartól

2024. február 10. 12:10

A Caterpillar a vártnál jobb negyedik negyedévi eredményt produkált, a piaci várakozásokat meghaladó nyereséggel, amihez hozzájárult az energia- és szállítási üzletág kétszámjegyű növekedése.

Szárnyalnak a Caterpillar eladásai, de nőnek a költségeik

2022. február 3. 12:04

A Caterpillar azt közölte, hogy a tavalyi kétszeri emelés után idén ismét áremelésre számít, hogy csökkentse a megugró költségek egy részének hatásait.

A költségek növekedése a Caterpillarnak is gondokat okoz

2021. augusztus 21. 14:00

A világ legnagyobb munkaképgyártó vállalata, az amerikai Caterpillar minden tekintetben küzdelmet vív az elmúlt három évtized legerősebb inflációs nyomása, a szűk kínálati keresztmetszetek és az elmúlt 13 hónap nyersanyagárainak könyörtelen emelkedése miatt.