Gépinfo
Fizetett tartalom

Profi vevőtalálkozó Profi traktorral

Agrofórum Online

Április 25-én szolnoki központjában tartott vevőtalálkozót és gépvásárt a Magtár Kft., amin a tavaszi melegben nagyjából száz gazdálkodó partner vett részt. A termelők a szakmai nap során megismerkedhettek a jövőre 30. évébe lépő vállalat újdonságaival, többek között a STEYR traktorok új váltójával, az öntözés csúcstechnológiájával és a Dammann hamarosan Magyarországra is megérkező önjáró permetezőgépével.

A Magtár Kft. az ideihez hasonló, nagyszabású partnertalálkozót két-három évente tart, hiszen ennyi idő alatt gyűlik össze olyan mennyiségű újdonság, amit bemutathatnak az érdeklődőknek. Erről Tóth Péter ügyvezető igazgató beszélt az agrármédiumok képviselőinek, aki az újságírók számára egy külön sajtóbeszélgetéssel is készült, ahol többek között arra világított rá, hogy a gépvásár nem árakciót takar, sokkal inkább azt bizonyítja, hogy a Magtár Kft-nél jelenleg is lehet raktárról gépeket vásárolni. A legtöbb gyártó ugyanis a kereslet növekedése miatt több hónapra, sok esetben akár fél évre tudja csak biztosítani a megrendelt termékeket, míg a Szolnokon tárolt készletből szinte azonnal elvihető például Krone kasza, STEYR traktor vagy éppen egy dobos öntözőrendszer. Tóth Péter hangsúlyozta: a közvetlen gyári kapcsolat mellett ez az egyik előnye annak, ha a gazdálkodók nem szürke importból vásárolnak gépeket, hanem a hivatalos forgalmazótól, amely jelen esetben a majdnem 30 éves tapasztalattal rendelkező, stabil, megbízható Magtár Kft., illetve annak két nyugat-magyarországi STEYR viszonteladó partnere, a Giga-Farm Kft. és a Talent&Luck Kft.

Nem olcsó, de megtérülő beruházások

A vevőtalálkozón elsőként Tóth János ügyvezető igazgató, tulajdonos köszöntötte a termelőket, majd Kövesdi Sándor értékesítési vezető mutatta be a Magtár Kft. majdnem három évtizedes történelmét, céljait és termékköreit. Mint mondta, számukra az a legfontosabb, hogy ár-érték arányban kiváló gépeket és szolgáltatásokat kínáljanak a partnereiknek, amelyeket egy komplex technológiába lehet beilleszteni, hogy azok aztán bevételt termeljenek a gazdálkodóknak. „Nem olcsó tömegtermékeket ajánlunk” – hangsúlyozta Kövesdi Sándor, aki hozzátette: az a legfőbb cél, hogy a termelők zsebében minél több pénz maradjon.

Az értékesítési vezető előadásában élesen bírálta a szürke importőröket, amelyek ellen „küzdenek és harcolnak”. Kiemelte, hogy a Magtár Kft. minden egyes terméke gyári kapcsolattal kerül a gazdákhoz, ami nagyobb biztonságot jelent akár egy meghibásodás esetében is. „Tudjuk, hogy minden gép elromolhat márkától függetlenül, ezek a problémák pedig lehetnek néhány ezer forintosak vagy több milliósak is” – fejtette ki Kövesdi Sándor arra utalva, hogy véleményük szerint ilyen esetekben nagy előnyt jelent a gyári háttér. Előadásában arra kérte a partnereket, hogy stabil, megbízható, hosszútávon gondolkodó, gyári kapcsolattal rendelkező kereskedőtől vásárolják a gépeket.

STEYR, Lemken és Dammann gépújdonságok

A vevőtalálkozón résztvevő termelők számos új fejlesztéssel megismerkedhettek a szakmai nap során, amelyeket a Magtár Kft. szolnoki telephelyén testközelből is megnézhettek. Pillmann Péter termékfelelős a STEYR erőgépeket mutatta be. A gazdaságos, prémium kategóriás traktorok powershift és fokozatmentes CVT váltóval is elérhetők. Előbbi esetében a legjelentősebb újdonság az S-Control 8 hajtómű bevezetése, ami három tartományban 8-8, összesen tehát 24 sebességfokozatot biztosít előre- és hátramenetben egyaránt. Mint megtudtuk, a fejlesztésnek köszönhetően kategóriájában a STEYR érte el a legjobb fogyasztási eredményeket a németországi DLG hivatalos tesztjein.

Szrnka Péter, a Lemken Hungária Kft. értékesítési vezetője a német gyártó termékeit mutatta be röviden. „Made in Germany” – kezdődött a prezentációja, kiemelve azt, hogy a partnerek számára megbízható, hosszú élettartamú gépeket biztosítanak, amelyeket német szakértelemmel és precizitással készítenek. Hangsúlyozta, hogy a Lemken gépeiben is egyre nagyobb szerepet kapnak az elektronikai megoldások, amelyek napjainkban elengedhetetlenek – többek között a precíziós gazdálkodás esetében. A gyártó egyik legfontosabb fejlesztése az Azurit szemenkénti vetőgép, amely egy új szegmenst teremtett a Lemkennél, ilyen termékük korábban ugyanis nem volt. Ez pedig rögtön elnyerte az Év Gépe 2018 címet. A gyors és pontos munkavégzés mellett a termék legfontosabb jellemzője, hogy a vetőmagot a szomszédos sorok esetében nem egy vonalban, egymás mellé, nem egymástól eltolva helyezi le, így a növénynek nagyobb lesz az élettere. Szrnka Péter előadása végén elárulta: az egyik kitűzött céljuk, hogy jobban megismertessék a gazdálkodókkal a forgóboronát, amely kiváló munkát tud végezni az ideihez hasonló, nedvesebb talajviszonyok között.

A Dammann magyarországi történetéről és a legújabb fejlesztésekről Starcz Tamás, a Starcz Agrotechnik Kft. ügyvezetője beszélt a termelőknek. A mintegy 40 éves tapasztalattal rendelkező gyártó permetezőgépei 2006-ban jelentek meg a hazai piacon, azóta 91 önjáró és 41 vontatott eszközt értékesítettek, amiben 11 darab speciális, vasúti permetező is van. A magyar gazdálkodók egyik kedvenc Dammann gépe évek óta a HighLander, amely a közelmúltban teljesen megújult. A korábbi 260 LE teljesítmény helyett hamarosan 285 LE-s, 6 hengeres, Daimler Chrysler diesel motorral lehet majd kapni, a maximális sebessége opcionálisan 40-ről 50 km/h-ra emelkedik, és a már megszokott 4000 literes tartály mellett 5000 literessel is rendelhető a gép. A hasmagasság, a nyomtáv és a munkaszélesség (24-27-28-30 m) nem változott, a permetlékört azonban lerövidítették, a szivattyú csapjait egymás mellé helyezték, így a gép letisztultabb, átláthatóbb és könnyebben javítható. Növekedett a szivattyúk teljesítménye is, a motor minden környezetvédelmi előírásnak megfelel az SCR rendszernek köszönhetően, a járóképesség pedig a korábbinál még jobb lett; tele tartállyal akár a 30%-os lejtőn is könnyedén feljut. Mindezek mellett a külalak is változik, szebb lesz a fülke, a panorámaüveg jobb kilátást biztosít, a kezelőfelületek elrendezése pedig ergonomikus, így a gép jól, kényelmesen és könnyen irányítható. A DT 2400 S4 ECO HighLander várhatóan nyár elején érkezik Magyarországra.

Váradi Balázs, a Magtár Kft. öntözési üzletágának vezetője az öntözés csúcstechnológiájáról beszélt a Reinke termékein keresztül. Előadásából kiderült, hogy az amerikai gyártó az elmúlt évtizedekben több kiemelkedő fejlesztésével is hozzájárult az öntözési technológia precízebbé, gazdabarátabbá válásához. Ilyen többek között a vázak könnyítésére szolgáló C-panelek alkalmazása, amely a talajnyomást is csökkentette. Szintén egyedi megoldás a szárnycsatlakozások kialakítása a szárnyvezetéken belül, amellyel a gyártó a szerkezeti stabilitást növelte. A Reinke lehetővé tette a GPS-technológia felhasználását az öntözésben, és ma már a termelők okostelefonról ellenőrizhetik a teljes rendszerüket, hogy az valóban a megadott paraméterek szerint dolgozik-e. „Az öntözés csúcstechnológiája a magyar gazdálkodók számára is elérhető és a Magtár Kft. az egyik legjobb termékportfólióval rendelkezik ezen a téren” – fogalmazott Váradi Balázs.

Az előadások végén ismét Kövesdi Sándor állt a megjelent partnerek elé, hogy röviden ismertesse a Magtár Kft. termékkínálatának eddig kimaradt márkáit, többek között az Angliában gyártott SUMO talajművelő- és vetőgépeket, a Krone szálastakarmány-betakarító gépeket, illetve a Brantner pótkocsikat.Az előadások után a gazdálkodók körbejárhatták a szolnoki központ udvarán és a telephely előtti részen elhelyezett gépeket. Hosszú sorban álltak a STEYR traktorok különböző méretben és felszereltségben, lehetett látni például a Profi és a Terrus széria tagjait, de nagy volt az érdeklődés a Lemken gépei iránt is. Bár a traktorok tekintetében a Massey-Ferguson márka már nem szerepel a Magtár Kft. termékkínálatában, a kombájnok, teleszkópos rakodók elérhetők, ezekből szintén láthattak néhány darabot a termelők, akik Reinke lineárt, Dammann permetezőgépet és egy Holmer cukorrépa-betakarítót is megtekinthettek.

A nagyszabású és igazán profin megszervezett vevőtalálkozó végül ebéddel és tombolasorsolással zárult, amelynek fődíja egy ausztriai élményutazás volt. A szerencsés nyertesnek jó szórakozást és kellemes pihenést kívánunk!

Nézze végig képgalériánkat a Magtár Kft. vevőtalálkozójáról:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Új „szöcske” érkezett a Massey Fergusontól közepes gazdaságoknak

2024. január 12. 13:40

A Massey Ferguson új önjáró permetezőgép-szériája két modellt foglal magában, mindkettő 200 LE fölötti motorteljesítménnyel rendelkezik. A megnyerő külsejű „szöcskéket” az észak-amerikai piacra fejlesztették ki.

Kihirdették az “Év Traktora 2021” eredményeit

2020. december 21. 06:38

Az év traktora verseny döntőjébe 11 traktorgyártó 18 modellje jutott be, amelyek közül került kiválasztásra a 4 kategória győztese.

Még várni kell a fordulatra az agrárcégeknek a tőzsdén

2020. augusztus 5. 11:33

A vizsgált 24 társaság közül 14 árfolyama emelkedett, míg 10 cégé csökkent az elmúlt hónapban. Az árfolyammozgást saját devizában számolva vizsgáltuk meg.

Autóipari formatervezők a traktorpiacon

2019. július 30. 13:33

A traktorgyártók közötti piaci verseny, hasonlóan az autóiparhoz, előtérbe hozza az új formai megoldások keresését. A színek, a formák hatásának elemzése eredményeként, egyes gyártók arra a következtetésre jutottak, hogy igazi, átütő sikert csak profi formatervezők bevonásával érhetnek el.