18℃ 15℃
április 18. Andrea, Ilma, Apolló, Aladár
Gépészet

Tanulmányút az amerikai öntözés helyzetének megismerésére a Magtár Kft. és a Reinke szervezésében

Agrofórum Online

Az öntözés az utóbbi években kiemelt kérdéssé vált a hazai termelők körében. A nagy érdeklődés és a már hosszú ideje tervezett, azóta a célegyenesbe érő öntözési támogatási program teljesen átalakította a hazai piacot. Nagyon kiszélesedett a termékpaletta, amelyről a beruházást fontolgató termelők válogathatnak, és nincs könnyű helyzetben az, aki a számára legmegfelelőbb öntözőrendszert szeretné kiválasztani.

Ebben a döntési folyamatban nagy segítséget nyújthat, ha lehetőség nyílik szétnézni a szántóföldi öntözés szempontjából nagyobb múlttal rendelkező, és az öntözőberendezések számát tekintve más nagyságrendet képviselő piacokon. A Magtár Kft. ebből a megfontolásból tanulmányutat szervezett partnerei számára egyik legfontosabb beszállítójához az Egyesült Államokba a Reinke-hez, a Nebraska állambeli Deshlerbe. Az utazás célja az volt, hogy a vendégek betekintést nyerhessenek az észak-amerikai farmerek mindennapi életébe és az alkalmazott termeléstechnológiába. A csoport tagjai testközelből láthatták, hogy a Reinke termékei hogyan tudnak megfelelni a rendkívül magas amerikai elvárásoknak, akár a gyártás, akár az üzemeltetés terén, immár közel hatvan éve.

Gyárlátogatás a magyar vendégekkel

A fesztelen, baráti hangulatú kirándulás résztvevőire nagy hatást gyakorolt az ottani öntözésnek hazai szemmel szinte felfoghatatlan volumene, melyet jól szemléltet a következő adat: a csapatot kísérő egyik helyi kereskedő körülbelül 200 km átmérőjű működési területén négy-ötezer(!) öntözőberendezés szervizelését látja el. Ez azt jelenti, hogy az említett régióban csak a Reinke berendezések által beöntözött terület meghaladja a 250.000 hektárt, ami jóval több, mint a Magyarországon elméletileg öntözésbe bevonható teljes terület. A Reinke berendezések óriási száma, és a tény, hogy a kapcsolódó szervizszolgáltatást egy viszonteladó képviselő képes ellátni, jól megmutatja a Reinke öntözéstechnika rendkívüli megbízhatóságát.

A műszaki megoldásokat tekintve az egyik legfontosabb általános elvárás a rendszerekkel szemben a minél nagyobb fokú automatizálás és távvezérlés. Működés közben láthatták a magyar gazdálkodók, hogy hogyan tud egy három főből álló család ezer hektárt üzembiztosan öntözni a Reinke távfelügyeleti rendszerének segítségével, illetve hogy milyen mélységig lehet beavatkozni az egyes berendezések működésébe az irodából ki sem mozdulva.

A másik lényeges szempont immár az amerikai gazdálkodók körében is az adott öntözőberendezések minél nagyobb területkihasználása. A felszín alatti vízkészletek drámai csökkenése oda vezetett, hogy az USA-ban is korlátozzák a vízkészletek kiaknázását, bizonyos régiókban már nem adnak ki engedélyt újabb kutak fúrására, így csak a meglévő gépek bővítésén keresztül lehet újabb területeket öntözés alá vonni. Ebben nyújtanak nagy segítséget a körforgó gépekre szerelt kornerkarok, mely technológiában a Reinke az egyik élenjáró gyártó, hiszen a legstabilabb GPS vezérlést és a leghosszabb, 97 méteres kornerkart is a Reinke kínálja.

Reinke szuper kornerkar (97 m)

Az egy hetes tanulmányút minden részletre kiterjedő szakmai programja jó lehetőséget biztosított a résztvevőknek, hogy összehasonlítsák az Egyesült Államokbeli és a magyar öntözési piac helyzetét. Láthatták, hogy a gazdálkodók részéről felmerülő alapvető igények között nincs különbség, hiszen az automatizáltság, a hatékonyság és az üzembiztonság mindkét országban alapelvárás. Ugyanakkor az USA-ban folytatott öntözés volumene messze meghaladja a hazaiét, a kettő gyakorlatilag összehasonlíthatatlan. Márpedig a Reinke, mint az önjáró öntözőberendezések egyik úttörője, a kezdetektől fogva meghatározó tényezője ennek a piacnak, így kétséget sem hagyott a magyar delegációban afelől,  hogy Magyarországon is jó döntést hoz, aki ezt a technikát választja.

(Magtár Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megbízható gépek, egyedi ajánlatok: kertészeti pályázathoz (is)

2025. április 15. 16:10

Használja ki a pályázat adta lehetőségeket, és válasszon prémium gépeket, amelyek hosszú távon is kifizetődő befektetést jelentenek!

Drónos monitoringrepülések szabályainak változása

2025. április 10. 13:10

A legfontosabb változás a nyílt kategóriában a drónnak a távpilótától való legnagyobb eltávolodást megengedő VLOS (visual line of sight) fogalmát érinti.

Évszaktól, időjárástól függetlenül a KITE Jet-tel Ön nyer!

2025. április 7. 16:10

A mai változó piaci körülmények között az inputköltségek kezelése kritikus fontosságú. A nitrogén az egyik legdrágább inputanyag.

Kezd magára találni a hazai mezőgazdasági pótkocsipiac

2025. április 7. 08:10

Összesen 172 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2025 első negyedévében Magyarországon.

Ki kell dobni a fonnyadó, barnuló levelű muskátlit?

2023. június 23. 04:37

A muskátlim levelei közt egy-egy levél fonnyadni, barnulni kezdett. A levélen hosszan, V alakban barna folt jelent meg. A levél fonákján a barna folt környékén kevés, fekete nagyon kicsi valamik vannak, de lehet, hogy csak kevés földmaradvány. Mi lehet a baja? Netán kidobjam?

Miben különbözik az őszi faültetés a tavaszitól?

2020. február 20. 07:38

Sz. Tamásné kérdése: Szeretnék tavasszal kertembe gyümölcsfát ültetni. Lehetséges ez? Mire figyeljek? Miben különbözik az őszi faültetés a tavaszitól?

Hol és hogyan neveljem a cserepes cikláment?

2022. november 18. 04:37

Kaptam egy kis virágú cserepes cikláment, hol neveljem és hogyan? Kiültethetem-e a kertbe, vagy csak benti virág?

Hogyan gondozzuk nyáron a muskátlit?

2023. július 12. 10:10

A muskátli, amely mindennapjaink virága, egykor csupán főúri kertekben pompázott, többek között fokföldi muskátlik díszítették Esterházy Miklós herceg üvegházait is.