Gépinfo

Riasztó részletek a traktorokat egy csapásra megbénító geomágneses viharról

Agrofórum Online

Akár a 15 százalékot is elérhette a mezőgazdasági termelők vesztesége, amit a közelmúltbeli geomágneses vihar okozott Földünkön.

Látványos sarki fényt produkált május 10-én az a geomágneses vihar, amely két évtizede nem tapasztalt erősségű volt. Alaposan meg is lepett jó néhány embert, a gazdálkodóknak pedig hatalmas bosszúságot okozott azzal, hogy ideiglenesen megbénította a fejlett traktoraik elektronikáját.

Az amerikai kontinensen különösen sok panaszt okozott a természeti jelenség. Érthető módon, hiszen az ottani farmerek javában végzik a vetési munkálatokat, amelyeket így viszont legalább egy napra kénytelenek voltak felfüggeszteni.

„Hirtelen nem volt GPS” – írta le egyikőjük a váratlan következményeket. Bobby Donovan kanadai gazdának a sajtó számára tett beszámolójából pedig további részleteket is megtudhatunk a kellemetlen incidensről.

A férfi éppen borsót kívánt vetni azon a pénteken, ám az univerzum részben keresztülhúzta a számításait. A vetést ugyan el tudta kezdeni, de aztán hirtelen, minden előzmény nélkül megszűnt a műholdjel, éppen akkor, amikor újratöltötte vetőmaggal a tartályt.

Rögtön hívta is a szervizesét, aki viszont ezúttal nem tudott segíteni neki, hiszen a probléma rajta kívül álló okokból következett be. A szakember tájékoztatása szerint a geomágneses vihar egész Nyugat-Kanadában, illetve az Egyesült Államok bizonyos részein is hasonló gondokat okozott a mezőgazdasági gépeknél.

Nehezített körülmények

Végül Donovannak egy másik műholdra átállva sikerült jelet találnia, így a vetést folytatni tudta.

Igazán ijesztő volt a helyzet, mert szemre elég nehéz volt dolgozni. Hol átfedéseket akart csinálni a gép, hol kihagyásokat, szóval folyamatosan figyelni kellett és korrigálni

– mondta a gazda, aki ezek szerint GPS nélkül is megpróbált haladni a munkájával.

A 2016-ban vásárolt traktorán a régi GPS-vétel végül szombaton jött rendbe, és azóta sincs baj vele. Donovan szervizese, Grady Brown akkor 6 vagy 7 hasonló hívást kapott szinte egymás után, a geomágneses vihar hatása tehát meglehetősen kiterjedt volt a térségben.

„Sokan előre tudták, hogy a jelenség problémát fog okozni. Egy-két napig kellett a csúcstechnológiás eszközök nélkül meglennünk, és egy nagyobb gazdaság esetén ez komoly ráfizetést jelentett” – emelte ki Brown, aki szerint a GPS nélkül végzett munka átlagos vesztesége mintegy 15 százalékot jelenthet.

A tehetősebb gazdák át tudtak állni egy másik műholdra, ám az ingyenes szatelliteket használó farmerek ezúttal pórul jártak, mert a geomágneses vihar éppen azt a – kissé elavult – rendszert érintette a legjobban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

A Massey Ferguson okos teljesítmény programja megjelenik a Stage V MF 6700 S szériában

2019. november 14. 11:03

A kompakt méretek sokoldalúságot és agilitást eredményeznek, aminek a haszna a csekély fordulókör. A kategórián jelentősen túlmutató hidraulikarendszer és a könnyű kezelés tökéletes rakodótraktorokká is teszik a gépeket.

Next Edition csomag a Massey Fergusontól az Agritechnica 2019 kiállításon

2019. október 29. 09:33

A Massey Ferguson a legnépszerűbb traktoraiból összeállított négy darabos csomagot fog bemutatni a kiállításon.

Erőteljes, hatékony, tetszetős, gazdaságos – New Holland T7

2018. szeptember 3. 06:16

A New Holland méltán ismert a folyamatosan fejlődő, minden igényt kielégítő traktorkínálatáról. Ennek ékes bizonyítéka az utóbb években végrehajtott teljes körű modellfrissítés.

Univerzális traktort adtak át Kecskéden a Magyar Falu Programnak köszönhetően

2020. július 13. 06:46

A Magyar Falu Program keretében a Kormány 2020-ban is pályázatot hirdetett a Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települési önkormányzatok számára közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzésre. A támogatás célja a belterületi közterületek rendezettségének támogatása, feltételeinek javítása, megfelelő eszközállomány biztosítása.