Gépinfo

„Soha nem kaptam ekkora ajándékot születésnapomra” – Nyereményjáték 2019 – I. rész

Agrofórum Online

Az Agrofórum partnereink segítségével 2019-ben is előfizetői és regisztrációs nyereményjátékot indított, a díjazottjaink listáját már ősszel közzé tettük. A Dorker Kft. által felajánlott fődíjat, egy kéttengelyes PRONAR pótkocsit a vállalat bajai központjában adtuk át a téti Polgár Zoltánnak, akivel a helyszínen beszélgethettem is egy kicsit, miután körbejárta, megcsodálta élete első új gépét.

Hogyan értesültél arról, hogy megnyerted a Dorker Kft. által felajánlott fődíjat az Agrofórum előfizetői nyereményjátékán?

Éppen a születésnapom előtt álltam egy nappal, amikor megkaptam az értesítést, szóval elmondhatom, hogy soha ekkora ajándékot még nem kaptam. Hihetetlen volt számomra, nagyon örülök neki.

Mire fogod használni a Pronar pótkocsit?

Csak gabonahordásra, semmi másra. Évente mindössze egyszer-kétszer veszem majd elő, mert egy ilyen szép, új pótkocsit semmiképpen sem szabad leharcolni. Nekem ez az első új gépem, eddig csak használt eszközeim voltak, úgyhogy nagy becsben fogom tartani. Most még csak egy MTZ húzza, de remélem, később tudok venni egy nagyobb erőgépet is.

Hol és hogyan gazdálkodsz?

A Győr-Moson-Sopron megyei Téten bérlek 14 hektárnyi földet, amit munka mellett művelek. Főállásban az Audi gyárban hengerfejet készítünk, számomra a növénytermesztés kikapcsolódás. Nagyon szeretem csinálni, szeretem a traktorokat, gépeket. Főleg kalászos gabonát vetek, de minden évben van kukorica is a vetésforgóban. Mostanra elértem odáig, hogy szinte minden munkát magam tudok elvégezni, a legtöbb folyamat esetében nem szorulok külső segítségre, bérmunkára. Ráadásul már egy új pótkocsim is van.

Gondoltad volna, hogy a szakmai tudáson kívül mást is nyersz az Agrofórum előfizetéssel?

Nem a Pronar pótkocsi miatt fizettem elő a tavaly januári AGROmashEXPO-n, hanem azért, hogy az ismereteimet bővítsem. Őszintén szólva eszembe sem jutott, hogy megnyerhetem. Az internetem már évek óta követem az Agrofórumot, sok érdekes cikket olvastam, ezért gondoltam, hogy a nyomtatott lapot is megrendelem. Ha nem is mindig akkor, amikor megérkezik, de át szoktam nézni, és a fontos cikkeket mindig elolvasom.

A helyi gazdatársak biztosan meglepődnek majd, amikor végig gurulsz a településen a vadonatúj pótkocsiddal…

Sokan már most gratuláltak nekem a nyereményhez, és biztos megyek is vele egy-két kört, hogy kipróbáljam. Nagyon örülök az új pótkocsimnak.

PRONAR T653/1 pótkocsi

A Pronar vállalatot majdnem 30 éve alapították Narew-ben, Lengyelország északkeleti Podlasie régiójában. Mára a Pronar Lengyelország mezőgazdasági, kommunális és közlekedési ágazat gépgyártásának megkérdőjelezhetetlen vezetője körülbelül 50 % piaci részesedéssel.

Világszinten pedig egy jelentős szereplő a mezőgazdasági és kommunális gépek kerekeinek gyártásában, pneumatikus és hidraulikus rendszerek, pótkocsi alvázak, acél vázszerkezetek és műanyag alkatrészek gyártásában. A legmagasabb minőséget biztosítja a több mint 70 gyártmány előkészítő és 180 mérnök. Számos piacvezető termékével és megoldásával a Pronar új trendeket határoz meg a mezőgazdasági technológiákban, a kommunális szolgáltatásokban és a hulladékgazdálkodásban.

Az előfizetői játékunk főnyereménye, a PRONAR T653/1 egy kéttengelyes, 5000 kg teherbírású, három oldalra billenthető mezőgazdasági pótkocsi. Ez a típus már évek óta gyártásban van, és erős és tartós felépítés jellemzi.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Magyar gazdálkodókkal jártuk be Európa legmodernebb traktorgyárát

2018. július 9. 11:13

A 90 millió euróból felépített, 345 000 négyzetméteres Deutz-Fahr Land 150 000 négyzetméteres üzemében 16 típusból naponta 40 traktor készül el.

Gépészet Képgaléria Videó

Dorker szántóföldi gépbemutató Tiszagyulaházán

2018. augusztus 22. 10:37

Szántóföldi gyakorlati gépbemutatóra gyűltek össze a termelők és a Dorker Kft. partnerei Tiszagyulaházán július 27-én. Az érdeklődőknek lehetőségük volt munka közben is megfigyelni többek között a Deutz-Fahr 9340 Warriort, valamint a Deutz-Fahr új kompakt négyhengeres modelljét, de találkozhattak még a Faresin, a Pronar és a Hardi legújabb fejlesztéseivel is.

ÚJDONSÁG: Megérkezett az 5D Keyline sorozat - Miért ne termelhetne még gazdaságosabban?

2019. október 14. 08:40

Sokoldalú és gazdaságos traktor, könnyebb szállítási feladatok és kisebb gazdaságok számára – az új 5D Keyline sorozat tagjai ideálisak a kisebb és idényjellegű munkák számára.