Gépinfo

Titkolózik a Kuhn, valami egészen újszerűt fog bemutatni az Agritechnicán

Agrofórum Online

Az állattartásban használható robotja már van a francia Kuhn vállalatnak, így alighanem itt az ideje, hogy a növénytermesztőket is elkápráztassa egy autonóm (humán kezelő nélküli) géppel.

A francia Kuhn már egy hónappal ezelőtt beharangozta az önműködő gépe érkezését a hivatalos YouTube-csatornáján. Ahogy haladunk a hannoveri Agritechnica szakkiállítás felé (november 12–18.), úgy tudunk meg egyre többet a KARL nevet viselő robotról.

A gyártó már a nyáron bejelentette, hogy nagy dobásra készül a németországi rendezvényen, ám már akkor világossá tették, hogy az Agritechnicáig műszaki adatokat és fényképeket sem hoznak nyilvánosságra.

Ehhez nagyjából tartották is magukat eddig, ám a napokban végül néhány kedvcsináló fotó és egy pár másodperces videó mégis megjelent a sajtóban és a közösségi médiában. A lapok egy része pedig rögtön találgatásba kezdett az új termékkel kapcsolatban.

A Profi újság angol változata szerint a KARL névre hallgató autonóm (humán kezelő nélküli) gép a kipufogójából ítélve alighanem belső égésű motorral (is) fog rendelkezni. Holland szakújságírók pedig tudni vélik, hogy egy legalább 90 LE teljesítményű, 1,8 tonna hátsó emelési kapacitású masinát fog pár héten belül leleplezni a Kuhn.

Az egy pár gumihevederes járószerkezettel felszerelt, meglehetősen kompakt kialakítású robot elejére és hátuljára is lehet majd munkagépeket szerelni, vagyis egy menetben több munkafolyamat elvégzésére lesz képes.

A Kuhn az elmúlt 10 évben mintegy 400 millió eurót költött kutatás-fejlesztésre, és ennek nagyjából ötödét új gépekre és jövőbemutató technológiákra fordították. Az eddigi legdrágábbnak tartott projektjük is egy robot, az AURA nevet viselő gépet az állattartásban tudják majd használni.

Ez silómaró fejjel rendelkezik, de alkalmas takarmánymérésre és -keverésre is, így önállóan képes (nem kötött pályán mozogva) a takarmány előre meghatározott rendszer szerinti kiosztására. Hamarosan megtudjuk, hogy a KARL mire képes – feltehetőleg – a szántóföldi növénytermesztésben. A Kuhn egyelőre annyit tett nyilvánvalóvá, hogy nem egy hagyományos értelemben vett traktorról, hanem annál sokkal összetettebb masináról van szó.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

A kínaiak rózsaszínben látják a világot

2021. december 21. 05:36

A vezető nélküli (robot) mezőgazdasági gépek fejlesztésében a kínaiak nagy erőfeszítéseket tesznek és nem is eredménytelenül.

Erdészeti tárcsa a QUIVOGNE-tól

2020. március 4. 10:26

A QUIVOGNE (ejtsd: kivon) cég, mint igazi francia munkagépgyártó igen széles palettával rendelkezik a tárcsás boronák terén. A kínálatban megtalálhatók a legkisebb gazdasági mérettel rendelkező cégeknek ajánlható 1,5 m széles könnyű tárcsáktól kezdve, a rövidtárcsákon és szőlészeti tárcsákon át a legnagyobb erőgépek mögé kapcsolható, 10,2 m széles nehéz-, szupernehéz- és erdészeti tárcsák.

Mezőgépgyártók rangsorai az Egyesült Államokban és Kanadában

2018. november 12. 08:36

Az EDA (Equipment Dealer Association) májusban tette közzé a dílerek véleménye alapján készített 2018. évre vonatkozó gyártói rangsorát. A full-liner gyártók közül a Claas cég kapta a legmagasabb pontot a legtöbb kategóriában és érte el a legnagyobb összpontszámot.

LAFORGE DynaTrac univerzális munkagép kapcsoló berendezés

2019. június 11. 12:47

A DynaTrac interfész a traktor hátsó függesztőművén helyezkedik el, és GPS vagy kamera által szabályozva mozog keresztirányban biztosítva azt, hogy munkagép 2,5 cm pontossággal kövesse a traktort.