Gépinfo

Traktorverseny és felvonulás is lesz a Válickameti Traktor és Géptalálkozón

Agrofórum Online

Zalaegerszeg-Botfa határában bálákból összerakott, élethű szalmatraktor jelzi, hogy a településrészen már készülnek az augusztus 12-én megrendezendő I. Válickameti Traktor és Géptalálkozóra.

A szervezők – Jakab Dávid, Gáspár Csaba és Németh Péter – meghívására az ország szinte minden részéből és a határon túlról, Szlovéniából is érkeznek gyűjtők, mezőgazdasági géptulajdonosok a rendezvényre. A találkozón hatvan-hetven traktort, számos mezőgazdasági gépet, házilag készített járműveket, „jukkerokat”, köztük Trabant motorral működtetett, fűnyírásra vagy éppen a nagyobb kertek felszántására alkalmas munkagépeket mutatnak be – mondta el az MTI-nek Jakab Dávid.

A résztvevők a dübörgő járművekkel tiszteletkört tesznek a zalai megyeszékhelyen, majd kezdetét veszi a munkagépek versenye. Nevezni több kategóriában is lehet: a zsűri döntése alapján választják ki a legszebb női traktorost, díjjal jutalmazzák a legkisebb, a legnagyobb, legöregebb és a legrozsdásabb traktort. Az ügyességi verseny egyik feladata a pótkocsis tolatás lesz, de a traktorokkal rajthoz állhatnak a lassúsági versenyen is: az első helyezést az a jármű nyeri el, amelyik a legkésőbb ér a célba – ismertette a részleteket Jakab Dávid.

A versenyeknek nem az a célja, hogy a „nagy erőpróbákkal tönkretegyék” a járműveket, hiszen pontosan tudják, hogy mekkora munkával jár egy-egy veterán gépet felújítani és működőképessé tenni – emelte ki Jakab Dávid. A saját gyűjteményéből az 1956-os évjáratú, kéthengeres Steyr traktort és azt a régi gyártású – de ma is használatban lévő – diesel Mia motort mutatja be, amellyel egykoron a cséplőgépet hajtották.

Kitért arra is, hogy a találkozó a szakmai közönségnek lehetőséget ad a kapcsolatépítésre is. Segíthetik egymást tanácsokkal, alkatrészek beszerzésében, hiszen együttműködéssel könnyebb lesz megmenteni és újjávarázsolni a régi, rozsdás járgányokat – hangsúlyozta.

Az első Válicka-menti géptalálkozó viszont nemcsak a szakmának szól. A programokba minden korosztályt bevonnak: helyi hagyományőrző közösségek lépnek fel, a gyermekek népi mesterek útmutatásával egyebek mellett a tematikához illeszkedő szalmafonást is megtanulhatják. A látogatók a Papp Tamás gyűjteményéből nyílt kiállításon megszemlélhetik és akár ki is próbálhatják a régmúltidők mezőgazdasági eszközeit. A biztonsági előírások betartása mellett beindíthatnak egy Hoffer traktort és egy rövid utazást is tehetnek a veterán géppel.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

New Holland ültetvényes traktorok a Hilltop Neszmély Zrt. szolgálatában

2020. július 20. 11:31

Az Agrotec Magyarország Kft. 4 db New Holland T4.100F ültetvényes traktort adott át a Hilltop Neszmély Zrt.-nek 2020. július 1-jén.

Területi Szántóverseny és Veterán Gép- és Gépésztalálkozó - Jászkisér 2019.08.17.

2019. augusztus 25. 04:36

Az idei verseny a szokásos ünnepélyes felvonulással, majd üdvözlő beszédekkel és ekeáldással kezdődött. A szántóverseny kiegészítéseként a nagyszámú látogató közönség számára különböző programokat szerveztek.

Videó a jövő és a jelen legjobb traktorairól - Robottraktorok és drónok Hannoverből

2019. november 26. 17:41

Az Agritechnica alatt a látvány- és márkakavalkádban egyértelműen kiemelkedtek az olyan gépek, amelyek a erőteljes mezőgazdaság átalakulását vetítették előre.

Gépészet Videó

Felborult egy traktor Magyarhertelenden, a vezetője meghalt

2019. május 4. 06:43

Felborult egy traktor péntek délután Magyarhertelend külterületén – adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.