Gépinfo

Trendek a talajművelésben – Agritechnica 2019

Agrofórum Online

A kiállításon bemutatott talajművelő gépek, a művelési technológiák teljes spektrumát lefedték a hagyományos szántásos eljárástól kezdve a no-till –ig bezárólag. A konstrukciók döntő többsége azonban az új trendeket követve, a környezettudatos eljárások megvalósítására alkalmas megoldásokat szemléltette. A másik meghatározó fejlesztési irány az info-kommunikáció elemeinek alkalmazása, amely viszont a hagyományos és az új technológiák megvalósítására alkalmas eszközökön egyaránt megtalálható volt.

A talajművelési technológiák feladata kettős, egyrészt megfelelő alapokat kell biztosítani a növénytermelés számára, másrészt meg kell védeni a kedvező talajállapot fenntarthatóságát. Az ipar számára ez azt jelenti hogy olyan szerszám formákat, elrendezéseket, munkaszélességet és olyan tömegű gépeket kell létrehozni, amelyek az említett célok megvalósítására alkalmas eszközöket képes a felhasználóknak ajánlani.

Környezettudatos talajművelés

A talajművelési technológiákat befolyásoló hatások közül az utóbbi időben meghatározó szerepet játszik növényvédő szerekkel kapcsolatos helyzet alakulása. Ez azt jelenti, hogy minden lehetséges módszert alkalmazni kell, amely a talaj rombolás, a humusz vesztesség, valamint a növény betegségek és kártevők elleni védelmet lehetővé teszi. E szempontból a betakarítás utáni műveletek, mint a tarló mulcsozása és/vagy az ultrasekély művelés meghatározó jelentőségű, amelyhez a mezőgépipar a gépek széles választékát hozta létre.

Késes henger rugós boronával

Változtatható terhelésű rugós borona

Betakarítás utáni műveletek

A kombájnból kijövő szalma eloszlása nem egyenletes, ezért olyan berendezés beépítése szükséges, amellyel a követelmény kielégíthető. A 7 méternél szélesebb vágóasztalokon még külön centrifugális szórószerkezet is kívánatos főleg lejtős területeken, illetve szeles időjárás esetén.

Automatikus működésű szalma szecskázó

Az ultra-sekély tarlóművelésre kifejlesztett rugós boronák (“szalma boronák”) jól használhatók tarlón lévő szalma egyenletes elosztásához. A szalma boronák nemcsak önmagukban, hanem kompakt tárcsával és lezáró hengerrel kombinálva is használhatók. Alkalmazásuk új területe a mechanikai gyomszabályozás, amely számos új konstrukciót eredményezett. A sekély művelés által létrehozott mulcs réteg megfelelő védelmet nyújt a nedvesség elpárologtatása ellen.

Nagyszélességű rugós (“szalma”) borona

Kompakt tárcsa szalma egyengető boronával

Automatikus mélységszabályzású kultivátor

Változó mélységű talajművelés

A szántásos, illetve forgatás nélküli eljárásokhoz használható talajművelőgépek választéka igen gazdag, a megfelelő kiválasztása nem könnyű feladat. Az eszközök elektronizálása folyamatosan növekszik, a traktor és a munkagép közötti kommunikáció javítása érdekében. Az ISOBUS általi szabályozó szerkezetek terjedése viszont még nem elég gyors, mivel a különböző gyártmányok közötti kompatibilitás még nem teljes. A munkagépek mélységszabályozása általában hidraulikus berendezéssel történik manuálisan vagy GPS segítségével.

Automatikus táblavégi kiemelés

Automatikus táblavégi fordulás

Intelligens eke (fogás- és mélységszabályzás)

A talaj elektromos vezetőképességének, a traktor elején elhelyezett mérőeszközzel történő meghatározásával lehetséges a talaj tömörség változására reagáló azonnali talajlazítás.

Talaj szkenner

A tarló művelésre választhatunk önálló kompakt tárcsát, önálló kultivátort vagy a kettő kombinációját. Ha a kultivátort alapművelésre is akarjuk használni, akkor cserélhető kaparendszert és dupla lezáró hengersort válasszunk. Sekély művelésre a szárnyas kapás változat választása célszerű, bár a szalma bekeverése ekkor sem mindig egyenletes, mivel csíkok keletkezhetnek.

Kompakt tárcsa-kultivátor kombináció

Mélyebb művelésre a szívalakú csavart kapák ajánlhatók, amelyek szélessége 60 mm, húzástávolságuk kisebb, mint 300 mm. A megfelelő gép kiválasztást nehezíti, hogy adott traktor esetén eltérő szélességű kombinált gép szükséges sekély, illetve mély művelés esetén. Ilyen esetekben célszerű két speciális eszköz választása. Indulásként jó választás a kompakt tárcsa, 50 cm-es átmérővel és akár 12 km/h-át meghaladó sebességgel. Száraz állapotú agyagos talajon, nagy mennyiségű növényi maradvány esetén 65 vagy 73 cm átmérőjű tárcsalevelek is választhatók.

Kompakt tárcsa

A kompakt tárcsák helyett sekély művelésnél, könnyű kultivátor vagy rugós borona is használható. A rugós szerszámok porhanyítják a talajt és elegendő mennyiségű takaró szervesanyagot hagynak a talaj felszínén.

A sávos művelés még nem terjedt el általában, de javasolható homok és vályog talajokon, kukorica, cukorrépa és olaj repce termesztésben.

A mélyen gyökerező növények számára fontos mélyebb lazításhoz, a tömör rétegek feltöréséhez passzív vagy aktív szerszámú eszközök használhatók. A művelőutas termesztésnél szintén használhatjuk a lazítókat, de alkalmazásuk elkerülhető, ha 540-600 mm széles alacsony nyomású abroncsos járművekkel dolgozunk.

Változó intenzitású talajművelés

Azokon a területeken ahol a talajvédelem (erózió, talajtömörödés) különösen fontos, a művelés intenzitása alapvető jelentőségű. A talajfelszín borítottságának megőrzése hatásos módszer lehet. A hatékonysághoz hozzájárul a nem-szelektív herbicidek alkalmazása is, amelyek a gyomok és az árvakelés ellen küzdelem hatásos elemei. Ha a jövőben ezek a szerek nem állnak rendelkezésre, akkor ismét a mechanikai eszközök adhatnak megoldást. A tárcsás boronák és a kultivátorok alkalmazása viszont megbontja a talajfelszín borítottságát. További problémát jelent a hajtóanyag fogyasztás és a CO2 kibocsátás növekedése, valamint az erózió okozta humuszvesztesség. Mindezek következtében a talajvédő művelés nem-szelektív herbiciddel együttes alkalmazását, egyes területeken célszerű lenne engedélyezni.

Az intenzív művelés fokozott alkalmazása csökkenti a megfelelő talajállapot fenntarthatóságát és növeli a talaj tömörödés veszélyét. Ezért fel kell hívni a mezőgépgyártók figyelmét olyan eszközök kifejlesztésére, amelyek képesek a hatékony gyomirtásra, de ugyanakkor lehetővé teszik a talajfelszín borítottságának fenntartását.

Forrás: Professor Dr. Joachim Brunotte and Professor Dr. Hans-Heinrich Voßhenrich, (Institute of Agricultural Technology and Biosystems Engineering, Thünen Institute, Brunswick, Germany)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nyúzópróbának vetették alá a Parkside szerszámokat – vajon milyen minőség áll mögöttük?

2025. december 28. 09:10

Árban szinte verhetetlenek, de vajon a minőséget tekintve mennyit érnek a hazánkban is elterjedt Parkside (barkács)szerszámok?

Megverheti a kínai utánzat a prémium német láncfűrészt? Egy tesztből kiderült

2025. december 26. 09:10

Könnyen melléfoghatunk, ha egy prémium termék olcsó „hasonmását” választjuk, hiszen az alacsony ár nyilván gyengébb minőséget takarhat. De valóban ez a helyzet?

Váratlan újdonsággal léptek elő a kínaiak, alaposan meglepték vele a piacot

2025. december 24. 09:10

A válsághelyzetek mindig új szereplők, „trónkövetelők” felbukkanását segítik elő, így van ezt most a traktorpiacon is.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

Villámgyorsan emelnek a frissített Farmlift teleszkópos rakodógépek

2023. szeptember 18. 13:10

Októbertől válnak elérhetővé a Case IH felfrissített Farmlift teleszkópos rakodógépei, amelyek még gyorsabb és hatékonyabb munkavégzésre képesek.

Megérkezett a „Főnök” a Valtrától: itt az S 416-os traktor

2023. szeptember 25. 13:10

Az S traktorsorozat legnagyobb tagját, a 420 LE-s S 416-os modellt mutatta be a napokban a finn Valtra. Az új gép nem retten meg a nehéz munkáktól, de immár akár tizedével kevesebb üzemanyaggal is beéri.

Kompakt, mégis sokoldalú vetőgép érkezett a Maschio Gaspardótól

2023. december 21. 11:10

Sokoldalú Opera vetőgépe kisebb, kompaktabb (3 méteres) változatával jelentkezett a Maschio Gaspardo az idei hannoveri Agritechnica kiállításon.

Agritechnica 2022 kiállítási előzetes a Väderstad csoporttól

2021. november 5. 04:36

A Mattias Hovnert által vezetett sajtótájékoztatón ismertették azokat az új fejlesztéseket, amelyek a nagyközönség számára, a hannoveri Agritechnica kiállításon (2022. február 27., Hall 13) kerülnek bemutatásra.