Gépinfo

Új generációs német traktorok érkeznek, ez már egy másik világ

Agrofórum Online

Új modellekkel bővül a Claas traktorkínálata, a német gyártó jelentős fejlesztésekbe is fogott miattuk a franciaországi gyárában.

Nincs könnyű helyzetben a mezőgépgyártás az utóbbi években, a világ minden tájáról leépítésekről, gyárbezárásokról és a forgalom jelentős visszaeséséről érkeznek hírek. A legnagyobb márkák viszont képesek a túlélésre, sőt némelyikük éppen a válság időszaka alatt fogott komoly fejlesztésekbe.

A német Claas például a közelmúltban jelentette be, hogy bővíti franciaországi üzemét, elsősorban azért, hogy neki tudjanak kezdeni az új traktorgenerációk gyártásának. A Párizstól 200 kilométerre lévő Le Mans-ban jelentős befektetéseket hajtottak végre, idén januártól például már ott készül az új Axion 9-es traktor is. A Claas bő két évtized alatt, 2003 óta több mint 80 millió eurót invesztált az üzem korszerűsítésébe, illetve a közeli Trangéban található tesztközpontba.

Jelenleg építik a 3800 négyzetméteres multifunkcionális csarnokot, ahol a Claas elsősorban az új traktoraihoz készít majd komponenseket. A franciaországi üzemből eddig bő 200 ezer traktor gördült le a gyártószalagokról, ám az idők során folyamatosan nőtt az erőgépek teljesítménye, tömege és a modellkínálat is jelentősen kibővült. Legutóbb a szerelősort modernizálták 2019 és 2021 között, számítógép által vezérelt ipari robotokat (AGV) is csatasorba állítva.

Axion és Arion

A Claas tervei szerint Le Mans lesz az új generációs Axion és Arion modellek „szülőhelye”. A gyártáshoz szükséges fejlesztések mellett jelentős összeget költenek egy tréning- és látogatóközpont kialakítására is. 2026 eddig eltelt bő két hónapjában mintegy 1300 vásárló érkezett 20 országból az üzembe, hogy különféle rendezvényeken, továbbképzéseken vegyen részt.

Túlnyomó részük két vadonatúj traktor miatt érkezett, az Axion 9 Cmatic és az Arion 6.190 Cmatic modellek gyártását idén májusban kezdik meg. Az előbbinél a motor, az első és hátsó hidak, a hajtómű és a függesztőszerkezetek megmaradtak az ismert felépítésnél, minimális változtatással. Az FPT motor szerviz-intervalluma ugyanakkor 500-ról 750 üzemórára emelkedett, a maximális teljesítmény 450 LE. Az új Arion pedig 6,8 literes, hathengeres motorral működik, amely CPM-mel akár 205 LE maximális teljesítményt és 849 Nm maximális nyomatékot ad 1500 ford/perc mellett.

Ízelítő az Axion 9 Cmatic tudásából:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Félmilliárdos támogatást kap a magyarországi mezőgépgyártó

2018. június 17. 19:14

A bálázókat gyártó cég a támogatott fejlesztés keretében új megmunkáló berendezéseket állít be és 665 négyzetméterrel bővíti gyártócsarnokát.

A családi kovácsműhelytől a digitális mezőgazdaságig - A Kverneland sztori

2019. július 22. 13:16

A Kverneland 2019-ben ünnepli alapításnak 140. évfordulóját. Ez egy történelmi mérföldkő a Kverneland Group számára.

Ismét bővült a tagság létszáma – Beszámoló a MEGOSZ közgyűléséről

2018. március 6. 12:27

Az új tagokkal együtt a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének létszáma 2018-ban 44-re bővült, amelyet kiegészít a 23 pártoló tag.

Új vezetőségi struktúra a CLAAS-nál

2019. július 1. 08:05

Az elnöki (CEO) feladatokat Thomas Böck veszi át, aki eddig a konszernvezetőségben a Technológiák és Rendszerek részlegért volt felelős.