Gépinfo

Van-e helye az elektromos traktornak az Ön gazdaságában?

Agrofórum Online

El tudja képzelni, hogy 2040-re Európa-szerte szinte teljesen zajtalanul közlekedő elektromos traktorok segítik majd az állattenyésztéssel foglalkozó gazdák munkáját?

A Fendt új e100-as traktora Észak-Amerikában csak 2025-ben lesz kapható, de kis mérete és csendessége miatt tökéletesen alkalmas lesz az állatok takarmányozására és az állatok körül végzett munkára.

Az Agco bemutatta Fendt e100 traktorát a Bollinger család farmján, a kaliforniai Pembroke közelében. A modell 2025-ben lesz kapható Észak-Amerikában.

„A megújuló üzemanyagokra és a hibrid megoldásokra kell összpontosítanunk, amelyek lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy elvégezhessék a fontos munkákat, és az infrastruktúrától távolabb is el tudjanak menni” – jelentette ki az Agco munkatársa, Rawley Hicks, aki azt is elmondta, hogy az elektromos traktorokkal kapcsolatban valószínűleg senki sem olyan szkeptikus, mint az amerikai gazdák, éppen ezért minden erejükkel azon dolgoznak, hogy eloszlassák ezeket az ellenérzéseket.

„A gazdák folyton azon aggódnak, hogyan tudják elvégezni a munkát” – magyarázta Rawley Hicks, az Agco globális termékmenedzsment igazgatója. – Tehát szükségük van az ehhez szükséges erőforrásra, ráadásul az idő is szorítja őket” – folytatta Hicks, aki  szerint az Agco éppen ezeket a szempontokat tartotta szem előtt, amikor a vállalat kifejlesztette a Fendt e100 traktort, egy 70 lóerős, teljes mértékben elektromos hajtású erőgépet, amely Észak-Amerikában 2025-ben, Európában pedig 2024-ben lesz kapható. A céljuk az, hogy a gazdák igényeit és aggályait egyszerre csak egy bizonyos méretű traktorral kezeljék.

Hicks elmondása szerint a 70 lóerős traktor azokhoz a munkákhoz való, amelyekhez kisebb lóerőre van szükség, ugyanakkor egyszerre négy-hat órán át tartanak. A vizsgálataik azt bizonyították, hogy bár egy olyan munkát végző traktort, amely például bálák mozgatását, talajművelést vagy szarvasmarhák etetését végzi, akár 12 teljes órán át is lehet használni, hiszen a tényleges munka mennyisége csupán négy-hat órás időintervallumba esik. Ezeket a munkákat jellemzően a gazdasághoz közelebb – ez a feltöltés szempontjából fontos – és rövidebb ideig végzik.

Hogyan működik?
A Fendt e100 egy 50 kilowattos, nagyjából 70 lóerős villanymotorral van felszerelve, amelyhez az összes standard TLT, hidraulika és hárompontos interfész tartozik. A traktor 100 kilowattórás akkumulátorral rendelkezik, a fedélzeti töltés pedig 22 kilowattos, ami Leo von Stillfried, az Agco prémium traktorok termékmenedzsmentjének igazgatója szerint gyakran elérhető a gazdaságokban. A fenti képen látható modellt egy Kentucky állambeli farmon mutatták be, és a gabonatermesztő telep meglévő infrastruktúráját használva töltötték fel.

Az Agco úgy véli, hogy az e100-as modell olyan önkormányzatok körében lesz népszerű, amelyek igyekeznek csökkenteni a károsanyag-kibocsátási besorolásukat. A gazdaságban Hicks szerint egy csendes, kipufogógáz nélküli traktor előnyös lehet az üvegházakban, valamint a szárnyas- és az állattartó épületekben végzett munkáknál.

„Nem kell aggódni a károsanyag-kibocsátás vagy a kipufogógáz miatt, illetve a zaj miatt, amely stresszt okozhat az állatoknak” – tette hozzá. 

A középső teljesítménytartományban, például olyan traktoroknál, amelyek szénabálázásra és hosszabb ideig tartó, a teleptől távolabbi munkavégzésre szolgálnak, az Agco egy akkumulátoros elektromos traktort szeretne használni, amely valamilyen üzemanyagcellával kiegészített hatótáv-bővítővel rendelkezik.

„Így messzebbre juthatunk, és több munkaidő áll rendelkezésünkre a nap folyamán – mondta Hicks. – A nagyobb lóerő és a hosszabb napok – vetés, kombájnozás, permetezés – számára még nem áll rendelkezésre megfelelő technológia” – magyarázta Hick, aki hozzátette: a vállalat várakozásai szerint az akkumulátoros technológia 70 lóerőről 150 lóerőre fog nőni.

A vállalat végső célja az, hogy a megújuló üzemanyagokra és a hibrid megoldásokra összpontosítsanak, amelyek lehetővé teszik a gazdák számára, hogy elvégezzék a szükséges munkákat, akkor és ott, amikor szükségük van rájuk.

„Mindannyian tudjuk, hogy a szántóföldi munkák elvégzéséhez rendelkezésre álló időablakok folyamatosan csökkenek – összegezte Hicks. – Ezeket a problémákat szeretnénk megoldani, hogy az ügyfeleink számára könnyebbé váljon a mindennapi munka.”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Váratlan újdonsággal léptek elő a kínaiak, alaposan meglepték vele a piacot

2025. december 24. 09:10

A válsághelyzetek mindig új szereplők, „trónkövetelők” felbukkanását segítik elő, így van ezt most a traktorpiacon is.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

A 12 kerekű traktor extrán talajkímélő, mégis van vele egy óriási probléma

2025. december 18. 09:10

Ha a hagyományos 4 kereket megduplázzuk vagy megtriplázzuk egy traktoron, azzal jelentős talajkímélést érünk el, hiszen kétszeresére-háromszorosára növeljük a felfekvő felületet.

Piacra került az egyik legmutatósabb nagytraktor, a műszaki tartalomra is elégedetten csettinthetünk

2025. december 8. 13:10

A hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek művelése nagy teljesítményű gépeket kíván meg, ezt az igényt elégíti ki Argentína legnagyobb gyártója is.

Véget ért a JD - AGCO precíziós vetőgép pereskedés - nyertesek a felhasználók

2022. augusztus 30. 05:37

Az amerikai Deere & Company cégcsoport 2018. június 1-jén pert indított a Precision Planting és tulajdonosa, az AGCO Corporation ellen, azt állítva, hogy ezek a cégek tizenkét szabadalmát megsértették.

Mezőgépgyártók közreműködése a Covid-19 elleni küzdelemben

2020. április 11. 11:17

A John Deere cég csatlakozott az országban induló programhoz, amely a COVID-19 járvány elhárításában dolgozó egészségügyi alkalmazottak számára kíván arcvédő készülékeket gyártani.

Intelligens permetezési megoldáson dolgoznak egy együttműködésben

2023. április 8. 07:36

Az AGCO és a BASF Smart Farming 2021 májusában kezdte meg a Bosch BASF Smart Farming innovatív intelligens permetezési megoldásának kipróbálását.

Váratlan lépés, óriási változás a Fendt, Massey Ferguson és Valtra traktorok anyavállalatánál

2024. augusztus 9. 13:40

Az AGCO csoport 700 millió dollárért (mintegy 254 milliárd forintért) eladja a Grain & Protein gabonatároló és -feldolgozó részleget.