20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Környezetvédelem

Furcsa teknős bukkant fel a holtágban – ne engedje vissza a vízbe!

Agrofórum Online

Az Alcsi Holt-Tiszában a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület egyik csapdájába mississippi tarajosteknős (Graptemys pseudogeographica kohnii) került. Ez a látványos megjelenésű, de agresszívan terjedő, Észak-Amerikából származó faj korábban már előkerült a Tisza szolnoki szakaszán is, de ez az első hivatalos megfigyelés a közeli holtágban. A Hortobágyi Nemzeti Park 2023-as jelentései szerint az állatok képesek voltak áttelelni, és valószínűsíthető a szaporodásuk is.

A tavalyi állami védekezési program során már több inváziós teknőst is sikerült befogni, köztük sárgafülű és vörösfülű ékszerteknősöket, amelyek hazánkban már bizonyítottan szaporodnak. A most előkerült faj jelenléte pedig újabb figyelmeztetés arra, hogy az élővizek ökológiai egyensúlya veszélybe kerülhet.

Az őshonos mocsári teknős állománya kerülhet veszélybe

Az idegenhonos teknősök nemcsak élelemben, de élőhelyben is versenytársai a hazai fajoknak, elsősorban az európai mocsári teknősnek (Emys orbicularis). A gyorsan növő és agresszív inváziós fajok kiszorítják az őshonos állatokat a számára alkalmas élőhelyekről, miközben jelentősen megváltoztatják a táplálékláncot is. A tarajosteknős különösen problémás faj, mivel jól alkalmazkodik az európai éghajlathoz, hosszú életű és nagyobb testmérete miatt domináns szerepbe kerülhet.

Az európai mocsári teknős kiszorulhat az élőhelyéről
Az európai mocsári teknős kiszorulhat az élőhelyéről

Kérik a lakosság segítségét: ne engedjék vissza a teknőst a vízbe!

A természetvédők kérik, hogy aki idegenhonos teknőst talál, semmiképpen se engedje vissza a vízbe, inkább vegye fel a kapcsolatot a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesülettel, akik átvállalják az állatot. A szervezet nemcsak a természetes élőhelyek védelme érdekében gyűjti be az inváziós fajokat, hanem prevenciós céllal is, hiszen sok példányt korábban házikedvencként tartottak, majd meguntak, és a természetbe engedtek.

A csapdázást csónakból végzik, jellemzően a part menti régiókban, ahol a legtöbb teknős is előfordul. A szervezet a Tisza főágán is hamarosan megkezdi a munkát, és arra kéri a lakosságot, hogy kerüljék el az elhelyezett csapdákat, és segítsék a munkájukat figyelemmel és együttműködéssel.

Képek: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mozgó homokdűnék tűnnek fel a Duna–Tisza közén, már nem sok választ el bennünket ettől a sivatagi képtől

2026. szeptember 22. 09:10

Olyan, mint egy lyukas kád – állítja egy friss dokumentumfilm az aszály által sanyargatott Homokhátságról, ahol lassan sivatagi körülmények alakulnak ki.

Egyetlen módon szerezhetünk vizet a magyar földekre, de még az ősz vége előtt lépnünk kellene

2026. szeptember 20. 09:10

Minden évben azon sopánkodunk, hogy hazánk területéről több víz távozik, mint amennyi beérkezik, a felesleggel tehát nem kezdünk semmit, és nem őrizzük meg a téli csapadékot sem.

Ecetfa metszése: egy rossz vágással még több sarjat kaphat

2026. szeptember 20. 07:10

Az ecetfa jól viseli a metszést, de a rosszul időzített vagy felesleges beavatkozás után még több hajtással és sarjjal találkozhat.

Elsivatagosodó Alföld – van megoldás?

2026. szeptember 10. 16:10

Az Alföld talajainak vízkészlete nagyban függ a Tiszától. A korábbi évek kevés csapadéka és az idei extrém aszály következtében a talajok vízkészletei kimerültek.