21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Támogatások, pályázatok

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium szeptember 4-től elérhetővé teszi a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási közösségek támogatása” című felhívást, amelyre összesen 2 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre – jelentette be Viski József, az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkár.

A tárca továbbra is stratégiai célnak tekinti az öntözéses gazdálkodás terjedését, hiszen ez teremti meg az alapját a kiszámítható mezőgazdasági termelésnek – hangsúlyozta az államtitkár. A mostani pályázat szorosan kapcsolódik ehhez a célkitűzéshez.

Összefogásban az erő

A mezőgazdasági vízgazdálkodás terén kiemelt jelentőségű a termelők közötti együttműködés. A korábbi Vidékfejlesztési Programban már több mint 130 öntözési közösség kapott vissza nem térítendő támogatást, összesen mintegy 10 milliárd forint értékben.

Uniós társfinanszírozással valósul meg

A most meghirdetett felhívás a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv keretében valósul meg, európai uniós társfinanszírozással. A pályázat célja, hogy ösztönözze a gazdálkodókat az öntözési infrastruktúra közös kiépítésére és fenntartására – emelte ki Viski József –, ezzel is növelve a rendelkezésre álló vízkészletek hatékony felhasználását.

Akár 75 millió forint támogatás is elnyerhető

A mostani pályázati körben legfeljebb 75 millió forintos támogatás igényelhető új öntözési beruházások előkészítésére, vagy meglévő öntözőtelepek működtetésére.

További támogatások is várhatók ősszel

Az államtitkár jelezte: az ősz folyamán újabb felhívások is megjelennek majd a KAP keretében, melyek kifejezetten öntözésfejlesztési beruházásokra vonatkoznak. Ezekre az elismert fenntartható vízgazdálkodási közösségek akár 65%-os támogatási intenzitással is pályázhatnak.

További információk

A felhívás részletes tartalma és a pályázattal kapcsolatos további információk a www.kap.gov.hu weboldalon érhetők el. Az oldalon a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv teljes támogatási rendszere is elérhető.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Több milliárdos vízügyi támogatással az aszály ellen

2025. június 30. 12:10

Ingyenes vízdíj, vízvisszatartó fejlesztések és öntözésmodernizáció: komplex kormányzati intézkedések támogatják a gazdákat az aszály ellen.

Több milliárdos pályázat segíti a tanyán élők fejlesztéseit

2025. június 23. 13:10

Ősszel indul a 15 milliárd forintos keretösszegű támogatás, amely korszerű infrastruktúrát és élhetőbb környezetet céloz a tanyákon.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Rendkívüli támogatás az aszállyal sújtott kukoricatermelőknek

2025. június 11. 10:10

Az aszálykárokat szenvedett, legfeljebb 50 hektáron kukoricát termelők július 1–15. között kérhetnek célzott támogatást.

Az Agrárminisztérium kútamnesztiát hirdet 2023. december 31-ig

2020. december 26. 10:36

A törvénymódosítás lényeges egyszerűsítést hajt végre a mezőgazdasági öntözési célú kutak nyilvántartásba vétele és a vízjogi engedélyezése tekintetében is.

Elfogadták az Integrált Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervet

2019. szeptember 27. 13:47

A szeptember 26-i találkozón aláírták a felülvizsgált Tisza Együttműködési Nyilatkozatot, illetve elfogadták az Integrált Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervet és közös programok elindításáról is döntöttek a szakemberek.

Öntözni, öntözni, öntözni!

2018. augusztus 20. 08:44

Komoly vita zajlik hazánkban az öntözés jogosságáról, szükségszerűségéről az öntözni kívánók és az ivóvízért aggódók között. Az ivóvíz nagy kincs, megőrzése fontos, de öntözés nélkül nem lehet ma már eredményesen gazdálkodni.

Farkas Sándor: folytatódnak az agrárium fejlesztését szolgáló pályázati lehetőségek

2022. november 30. 13:08

A magyar mezőgazdaságban a 2023-2027-es uniós fejlesztési ciklus támogatásainak okos felhasználásával a termelékenység a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére nőhet az évtized végére - mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára az Agrárszektor 2022 konferencián szerdán Siófokon.