23℃ 14℃
július 11. Nóra, Lili, Nelli, Benedek
Megújuló energia

Így működik a világ legnagyobb szén-dioxid-leválasztója

Agrofórum Online

Az izlandi fővárostól, Reykjavíktól 30 km-re délnyugatra található a világ legnagyobb, a szén-dioxidot közvetlenül a légkörből megkötő (direct air capture, DAC) létesítménye.

A Mammoth nevű telepet a svájci Climeworks cég fejlesztette ki. 2024-ben állították munkába, és a globális felmelegedést okozó szén-dioxidot (CO2) szívja ki a levegőből, majd mélyen a föld alatt tárolja, ahol beépül a kőzetbe.

Kibocsátásból elnyelés

Tizenkét szén-dioxid-gyűjtő konténerrel indultak, de az elkövetkező hónapokban 72 darab fog működni. „Ez lehetővé teszi számunkra, hogy évente 36 000 tonna szén-dioxidot gyűjtsünk be” – mondta Douglas Chan, a Climeworks kereskedelmi igazgatója. Az ötlet lényege, hogy visszafordítsák a kibocsátás irányát, és a légkörből megkössék a szén-dioxidot. Minden egyes gyűjtőegység egytucatnyi nagy teljesítményű ventilátorral rendelkezik, amelyek 40 másodpercenként annyi levegőt képesek beszívni, amennyivel megtölthető egy nagyméretű úszómedence.

A technológiát úgy alakították ki, hogy sok-sok levegőt szívnak be, azt lelassítják, hogy a szűrő fel tudja fogni, majd a levegőt a végén visszaengedik.

A CO2 a légkörnek csak kis hányadát teszi ki (0,04%), így a megkötéséhez sok villamos energiára van szükség. A Mammoth esetében ez a villamos energia egy szomszédos geotermikus erőműből származik, így az erőmű működése során nem bocsát ki káros anyagot. Amikor a gyűjtőkamrák megteltek, azokat forró gőzzel öblítik ki, amelyet a feldolgozócsarnokba vezetnek. Itt összegyűjtik, majd egy szomszédos toronyban friss vízzel keverik össze. A befecskendezőkutakból pedig a CO2-tartalmú vizet több mint 700 méter mélyre szivattyúzzák a föld alá.

Izlandon rengeteg vulkanikus bazalt található, amely erősen porózus, így ez az alapkőzet úgy működik, mint egy tárolómedence. Amikor a szén a bazaltban található más elemekkel találkozik, kémiai reakció indul be, és megszilárdul, karbonátásványok formájában elzárva azt. A folyamat gyors, a kísérleti projektben a szén-dioxid mintegy 95%-a két év alatt mineralizálódott. Ez hihetetlenül gyorsnak számít, legalábbis geológiai időskálán.

A költségeket szén-dioxid-kompenzációból fedezik

A Mammoth évente 36 000 tonna CO2 eltávolítására képes, ami 8000 benzinüzemű autó forgalomból való kivonásához hasonló mennyiség, és majdnem tízszer nagyobb, mint amire a Climeworks első, Orca nevű létesítménye képes volt. A Climeworksnek közel 1000 dollárba (774 font) kerül egy tonna szén-dioxid megkötése és tárolása. Erre úgy biztosítja a forrást, hogy szén-dioxid-kompenzációt ad el az ügyfeleknek. Ügyfelei között van a Microsoft, a H&M, a JP Morgan Chase, a Shopify és a Lego; valamint több mint 20 000 magánszemély, akik a Climeworks weboldalán iratkoztak fel.

A Mammoth eltörpül az amerikai székhelyű, éveken belül induló Project Cypress mellett, amely a Climeworks reményei szerint évente akár egymillió tonna szén-dioxidot is el fog távolítani, olyan új technológia segítségével, amely állítólag olcsóbb és energiahatékonyabb lesz.

A DAC-technológiát persze sokan kritizálják is. Egyesek szerint az egész projekt túlzás, túl magasak a költségei, sok energiát használ, és a szükségeshez képest relatív kicsi a teljesítménye. A kritikusok szerint a CO2 megkötése a kibocsátás helyén sokkal hatékonyabb lenne. Sokkal egyszerűbb a szén-dioxidot közvetlenül a kéményekből eltávolítani, mondta egy szakember.

Mi meg hozzátehetjük, hogy teljesen igaza van. De ez is több, mint a semmi, ráadásul jó néhány hasonló projekt van folyamatban, igaz, a legtöbb elég kis kapacitással.

Fotó: Climeworks

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatékonyabb növénytermesztés: üvegházakba szerelt napelemek

2025. március 16. 13:10

A napelem, amely lehetővé teszi a megújuló energia helyben történő előállítását és kedvező fényviszonyokat is biztosít a növények számára.

Lehetséges egy kisgazdaságban saját műtrágyát előállítani?

2025. február 3. 09:40

A válasz egyértelmű igen, bár a német gazdának jól jön a biogázüzemben keletkező fermentációs maradék. Így lesz a hulladékból értékes műtrágya.

A világ legnagyobb fából készült szélturbinája épül Svédországban

2024. december 4. 09:40

Svédország egy forradalmian új, fából készült szélturbinát helyez üzembe. Ez sokkal fenntarthatóbb, mint a hagyományos szélturbinák.

A 7 legfontosabb, bioüzemanyag előállítására használt növény

2024. november 23. 08:10

A termesztett növények izgalmas alternatívát jelentenek a bioüzemanyagok között. Felhasználásuk új távlatokat nyit az energiaiparban.

BASF: a fenntarthatósági átállásnak meg kell történnie

2022. január 16. 10:36

A BASF nagyszabású fenntarthatósági célokat tűzött ki maga elé. A vállalat tovább kívánja gyorsítani a szén-dioxid-mentes eljárások és a körforgásos gazdaság fejlesztését.

Hidrogén üzemanyagcellás kivitelt fejlesztenek a Toyota Hiluxból

2023. március 13. 10:36

A Toyota Hilux hamarosan melléktermékként tiszta vizet kibocsátó, zéró emissziós hidrogén üzemanyagcellás elektromos változatban is elérhető lehet.

A bioszén és a pirolízisből származó energia kikövezheti az utat a szén-dioxid-semleges mezőgazdaság felé Kínában

2023. május 1. 07:35

A globális üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős része a mezőgazdaság számlájára írható, ugyanakkor a szén-dioxid-semlegességhez vezető út nem egyszerű.

Jól halad a klímasemlegesség felé vezető úton a BASF

2021. április 1. 04:38

A BASF a 2050-re elérendő klímasemlegesség jegyében nagyratörő célt tűzött ki maga elé, hiszen a vállalat meg van győződve ennek hosszútávú stratégiai szükségességéről, valamint műszaki megvalósíthatóságáról.