Nagyvilág

73 millióra büntettek egy gazdát, miután tőle került trágya egy ivóvíztározóba

Agrofórum Online

Rosszul végződött az év egy észak-rajna-vesztfáliai gazdálkodó számára, ugyanis a bíróság decemberben 192 ezer euró (72 960 000 forint) büntetést szabott ki rá – plusz a kamatok. Ugyanis az ő területéről került trágya a Neye nevű víztározóba, ahonnan egyebek mellett a Remscheid nevű város kapja az ivóvizet.

Az eset még 2015 márciusában történt, amikor több mint 1,7 millió liter trágya folyt ki egy tárolóból és került a Neye patakba, majd onnan a víztározóba. A trágya a gát előtt felgyűlt, így szerencsére a nagyobb kárt sikerült megelőzni azzal, hogy a matériát egy csővezetéken keresztül átszivattyúzták a közeli szennyvíztisztító telepre.

Jelentős és tartós hatású ökológiai katasztrófa azonban így is bekövetkezett, több ezer állat pusztult el a szennyezett víz miatt.

A gazdálkodót ugyan egy büntetőperben korábban bizonyítékok hiányában felmentették, ám az ügy polgári peres eljárásban folytatódott. A bíróság pedig úgy döntött, hogy a gazdának kártérítést kell fizetnie, mert ivóvíztározó közelében tárolt veszélyes anyagokat.

A költségeket, amelyek az anyag átpumpálásán túl a kár részletes felmérést is magukban foglalták, a gazdálkodónak kell állnia, ugyanis nem tudta bizonyítani, hogy vis maior eset történt volna, vagy valaki szabotázsakcióval tudatosan rongálta volna meg a tartályt.

Így a büntetés összege a kamatokkal együtt igencsak tetemes. A gazdának ugyan még van lehetősége fellebbezni, de az ítélet végleges, csak a kártérítés összegét vitathatja.

(Fotó: Alexander Fox | PlaNet Fox/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

KAP-reform: kitört a vita az uniós agrártanácsban

2025. szeptember 24. 14:10

Heves vita robbant ki az EU agrárminiszterei között a KAP-reformról: több tagállam „katasztrofálisnak” nevezte a bizottsági terveket.

A jövő szójaszósza spanyol földön születik

2025. szeptember 19. 16:10

Spanyol séfek helyi alapanyagokból alkotják újra a japán szójaszószt, egyedi ízekkel és fenntartható szemlélettel.

Termésbecslés műholdról? Már a jelen valósága

2025. szeptember 17. 14:10

Hetente frissülő műholdas adatok és MI alapú elemzés segíti a gazdákat a pontosabb tervezésben és a termésbecslésben.

Olyan jó lett az év, hogy elárasztja a piacot a spanyol mangó

2025. szeptember 16. 14:10

Rekordévre készül Andalúzia: a spanyol mangótermés 2025-ben elérheti a 35 ezer tonnát, a gyümölcs fele pedig már hazai piacokon fogy el.

Lehet januárban facsemetét ültetni?

2023. január 6. 04:36

Lehet a napokban facsemetét ültetni? A szakkönyvek novemberig és márciustól javasolják. Jelenleg ideiglenesen fektetve elástam őket. Metszési munkák is végezhetők a gyümölcsfáknál? Érdemes-e már most a metszést elkezdeni?

Hogyan javíthatjuk nyáron a talajunkat?

2023. július 26. 05:39

Most nagyon divatos dolog a talaj egészségéről beszélni, de rengeteg téves információ kering az interneten. Lássuk, mit és mikor érdemes csinálni!

Tudjon meg mindent a kölcsönös megfeleltetésről! - 3. rész: A vizek nitrátszennyezés elleni védelme

2020. január 3. 09:40

A harmadik részben a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezés elleni védelméről, annak szabályairól lesz szó. Ezt a KM-ben a jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények közül a JFGK 1 jelöli.

Miért büdös a komposzt?

2023. július 22. 10:40

Az igazán jó komposzt nem büdös, sőt kifejezetten kellemes földillatú. Nézzük sorra a lehetséges hibákat!