Nagyvilág

A kokain miatt nem drágul a banán már jó ideje?

Agrofórum Online

Hamburgból újabb és újabb kábítószer-lefoglalási rekordokról érkeznek a hírek, ez azonban azt sejteti, hogy a szállítmányok mennyisége is folyamatosan növekszik. A hamburgi kikötőben naponta több mint 23 ezer konténer halad át, ez teszi a várost Európa kapujává. Gyümölcsszállítmányok raklapjai közé rejtve kábítószer is bejut a kontinensre.

A Német Gyümölcskereskedők Szövetsége (DFHV, Deutscher Fruchthandlersverband) ez évi konferenciáján nyilvánosságra hozta azokat az információkat, amelyek azt tükrözik, hogy ebben a németországi kikötőben 2019 és 2023 között három és félszeresére nőtt a nemzetközi bűnszervezetek által becsempészett kokain mennyisége.

A szövetség véleménye szerint a másik két kikötőben, Rotterdamban és Antwerpenben a növekedés még ennél is nagyobb lehet. Ennek a kábítószer-mennyiségnek a jelentős része gyümölcsszállítmányok raklapjaiban elrejtve érkezett Európába.

A dél-amerikai drogkartellek számára a lehető legjobb megoldás ugyanis az, ha az általuk helyben előállított kábítószert a déligyümölcsök, ezen belül is a banán raklapja közé rejtik.

Ennek az az oka, hogy a banán romlandó áru, így a vámkezelését romlandóságuk miatt általában meggyorsítják. Mindezen kívül az sem elhanyagolható, hogy Dél-Amerika számos déligyümölcs, különösen a banán tekintetében számít jelentős exportőrnek, a felvevőpiacot pedig azok az országok jelentik, ahol a kokainra is fokozott a kereslet.

Az olcsó gyümölcsnek ára van

Márpedig ez az ár, nagyon úgy tűnik, hogy a kokain.  A közelmúltban Bukta Gábor, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzési üzletágvezetője foglalkozott részletesen a témával. Elemzése szerint ennek a gyümölcsnek az elmúlt 25 évben nominális értelemben gyakorlatilag nem változott az ára Európában.

A banán egyes tulajdonságai részben magyarázatot jelentenek a tartósan alacsony árakra, de pl. a vízigénye, a kézi betakarítás nem indokolják ezt. Bukta Gábor emlékeztet arra, hogy a kontinensen csupán néhány olyan kikötő van, ahová óriási mennyiségben érkezik ez a déligyümölcs, ezek alapvetően a kokain európai bejutási pontjai is egyben, ahonnan a teljes európai lánc elindul.

Az elemző szerint a banán és a kokain kapcsolata egyértelmű. Mint arra emlékeztet, Ecuadorban a helyi hatóságok szerint 50-60 banánexportáló cég is érintett lehet a kokainkereskedelemben.

Ezek a banánt egyfajta csomagolásra használják csupán, így az árára sem túlzottan érzékenyek, hiszen az eltörpül a kokain értékesítéséből várható bevétel mellett. Ezek a kereskedők egyre nagyobb teret nyertek az elmúlt években, így a nagy múltú, legális, banánnal foglalkozó disztribútorok évről évre szorulnak ki a piacról.

Hamburgi nyilatkozat

Az elmúlt hónapban erre reagálva a nagy importőr országok, kiemelten a banánimportőrök elkötelezték magukat a kábítószer elleni összehangolt küzdelem mellett az „Európai Kikötői Szövetség” keretében.

Ugyanakkor, mint arról cikkében a Fruchthandel vezető szerkesztője, Michael Schotten is megemlékezik, szükséges, hogy a gyümölcsimportőröknek ne kelljen egyedül viselniük az intenzív biztonsági ellenőrzések jelentős többletterhét.

Egyetért azzal, hogy a nemzetközi kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem kétségtelenül az egyik legsürgetőbb feladat a jelenben, ám felhívja a figyelmet arra is, hogy a tisztességes versenynek Európa-szerte érvényesülnie kell.

El kell azt kerülni, hogy az egyre alacsonyabb haszonkulcsot elérő gyümölcságazat további nyomás alá kerüljön. Vagyis az ellenőrzési rendszert úgy kell kialakítani, hogy a biztonsági rések megszüntetése ne vezessen tartós késedelmet az áruk feldolgozásában.

„A tisztességtelen gyakorlatok megfelelő ellenintézkedéseket igényelnek” – hangsúlyozza, és kitér arra is, hogy ezen a területen szükséges lenne a mesterséges intelligencia szinte korlátlan lehetőségeit az eddigieknél hatékonyabban kiaknázni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre több a fertőzött róka – veszélyes az emberre is

2025. augusztus 7. 16:10

Új kutatás szerint a rókákban sokkal gyakrabban fordul elő az emberre is veszélyes galandféreg, mint korábban gondoltuk.

Sáskajárás Ukrajnában: veszélyben a termés

2025. július 30. 13:10

Tömeges sáskajárás sújtja Ukrajnát. A falánk rovarok komoly károkat okoznak a mezőgazdaságban, az ukrán hatóságok riadót fújtak.

Biotechnológia a klímaváltozás ellen – de mikor lép az EU?

2025. július 18. 14:10

A klímaváltozás, a hozamcsökkenés és a fenntartható termelés sürgetik a döntéshozókat – vajon lekési Európa a biotechnológiai versenyt?

Újvilági csavarféreglégy: fenyegeti-e Európát a húsevő parazita?

2025. június 29. 16:10

Mexikóban egy húsevő légy lárvái tizedelik az állatállományt, emiatt az USA leállította a marhaimportot. Vajon Európát is elérheti a veszély?

A klímaváltozás fenyegeti a banán jövőjét

2025. május 30. 16:10

Klímaváltozás miatti hőhullámok, vízhiány és trópusi betegségek veszélyeztetik a banántermelést, ami drágulást és ellátási gondokat okozhat.

Indiában termesztik a legtöbb banánt

2021. január 26. 06:27

Globális szinten India a legnagyobb banántermesztő ország, Kína a második, a harmadik helyet pedig Indonézia szerezte meg.