Nagyvilág

A legjobb fakitermelők döntöttek Szegeden

Május 25-én rendkívül fordulatos és izgalmas, feszültségekkel teli csatát hozott a szegedi STIHL Bajnokok Bajnoka favágó kupa. Az idén öt éves megmérettetést ezúttal is a 30 éves Hídi Vásár egyik programjaként rendezték meg a 300 éves királyi városban – így 2019-ben jubileumokból sem volt hiány.

Az Erdő-Mező Online erdészeti portál tájékoztatása szerint a Bajnokok Bajnoka kupára a 2018-as STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság legjobb nyolc csapata kapott meghívást: a Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt., a Hanyi Hódok, a Silvanus 2001 Kft. – Robert Holz Kft., a Gemenc Zrt., a Dalerd Zrt. Nagy István, a Gyöngyösi Fanyűvők, az Agrogold-STIHL Császár és a Vértesi Erdő Zrt. – Alba Berkenye Kft. gárdája.

Csak négy maradhatott – egy ideig

A rövid eligazítás után sorsolás következett, ami után már az első fordulóban döntővel felérő küzdelmeket láthatott a közönség – többek között a két favorit, a válogatott fakitermelő kerettagokkal felálló Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt. és Dalerd Zrt. – Nagy István csapat is egyből összekerült.

Az első párharchoz a Vértes Erdő Zrt. – Alba Berkenye Kft. és a Silvanus 2001 Kft. – Robert Holz Kft.fakitermelői álltak a rajtvonalhoz, a döntés, kombinált darabolás, gallyazás, hosztolás, hasítás és sarangolás után végül az egyetlen női versenyzővel, Veress Boglárkával felálló Silvanus 2001 Kft. – Robert Holz Kft.nyert.

A döntő küzdelemmel is felérő harcot végül a Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt. négyese nyerte meg, így a Dalerd Zrt. Nagy István csapat is búcsúzni kényszerült a kupától. Nagy küzdelemben végül a Gemenc Zrt. legyőzte az Agrogold-STIHL Császár gárdáját, a Hanyi Hódok pedig a Gyöngyösi Fanyűvőket, így délre kialakult a továbbjutók listája is.

Az utolsó pillanatban dőlt el a kupa sorsa

A sorsolást követően a Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt. legyőzte a Silvanus 2001 Kft. – Robert Holz Kft.-t, így továbbjutott a döntőbe, kisebb meglepetésre pedig a Gemenc Zrt. fiatal négyese kiejtette a bajnokságban rendre kiválóan szereplő, nagy rutinnal rendelkező Hanyi Hódokat, így a döntő igazán pikánsnak ígérkezett – és az is lett.

Az utolsó összecsapáson valóban fokozódott a feszültség, a két csapat mindent beleadott, hogy hazavihessék a STIHL kupát. Nagy meglepetésre a versenyszámot a Gemenc Zrt. favágói fejezték be előbb, méghozzá majdnem fél perccel hamarabb, mint a válogatottakból álló csapat. Ráadásul jól sikerült a döntésük is, így komoly izgalmakkal várhatta mindkét gárda, hogy ki nyerte meg a 2019-es összecsapást.

A zászló pedig végül Rittlinger Róbert oldalán emelkedett a magasba, amit követően a Gemenc Zrt.szurkolótáborától elkeseredett, csalódott morajlás hallatszott. Az utolsó pillanatig ugyanis nem lehetett tudni, ki lesz a bajnokok bajnoka, de a Duna-mentiek többet hibáztak, így hiába voltak gyorsak, a pontatlanság ezúttal valóban nagyon komolyan büntetett.

A folytatásban felzúgnak a motorfűrészek Császáron június 15-én, Keszegen június 29-én, valamint Bükkzsércen augusztus 31-én is. Az országos döntőt pedig szeptember 7-én, Pákozdon rendezik meg.

VIDEÓ A STIHL ORSZÁGOS FAKITERMELŐ BAJNOKSÁG PÓSTELEKI, NAGYKANIZSAI ÉS PILISSZENTIVÁNI FORDULÓJÁRÓL:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Háromezer kilométeres traktorútra indult egy farmer

2025. január 23. 15:10

A kezdeményezés lenyűgöző célja 100 ezer dollár összegyűjtése volt, ennyi pénzt akart összeszedni magánszemélyektől és kisvállalkozásoktól.

„Szellemalmák” csillognak a fákon

2025. január 21. 11:10

A legtöbb alma egyszerűen lepottyant, jéggel együtt, de sok olyan is volt, amiből csak az alma esett ki, a jég azonban fent maradt.

40 napja éhségsztrájkol egy gazdatüntetés vezetője Indiában

2025. január 13. 10:10

Az indiai gazdák követeléseit rendre nem teljesíti az állam, ami miatt egyre csökken a jövedelmük, és sokan az öngyilkosságba menekülnek.

Trump nem zárja ki, hogy erővel foglalja el a Panama-csatornát

2025. január 12. 08:10

A megválasztott elnök nem zárja ki a hadsereg bevetését a Panama-csatorna elfoglalására, amely létfontosságú az amerikai mezőgazdaság számára.

Készítse fel nyaralóját az őszre

2019. szeptember 4. 11:46

Egy gondozott nyaraló fenntartása, bár rengeteg munkával jár, de annál több boldogságot nyújt azzal, hogy itt bármikor kipihenhetjük a fárasztó munkanapokat.

Keményen odavágtak a világ legjobb sportfavágói!

2019. május 29. 08:14

Az erőt próbáló megmérettetést, a STIHL Timbersports Champions Trophy-t közel 1400-an nézték élőben Svédországban. A versenyen az amerikai Matt Cogar bizonyult a legjobbnak.

5+1 hasznos ajándéktipp, ha nincs ötletünk, hogy mit vegyünk

2019. december 16. 12:33

Minél jobban ismerünk valakit, annál könnyebb neki ajándékot venni. Legalábbis nagy általánosságban ez az érvényes tendencia, azonban ha az ellenkező nemet kell meglepni valamivel, az a legtöbbször nagy fejtörést okoz.

Világújdonság: STIHL MS 500i elektronikus befecskendezésű motorfűrész - Az első hazai bevetés

2018. december 7. 10:29

Az iharosberényi Inkey-kastély parkjában járt első itthoni bevetésén a STIHL világújdonságnak számító, elektronikus befecskendezésű motorfűrésze, a STIHL MS 500i.