16℃ 8℃
október 22. Előd, Szalóme, Kordélia
Nagyvilág

A növényeknek is vannak érzéseik

Agrofórum Online

Régóta tudjuk, hogy a növények kommunikálnak velünk, egymással és a környező világgal, de ritka az olyan szép összefoglaló, amely jelenleg a TikTok foryou-ját uralja, és a növények érzéseiről szól.

Mostanra tudományosan bizonyított tény, hogy a növények érző lények. Érzékelik a fényt, az érintésünket, érzik, ha megszagoljuk, megérintjük vagy megöntözzük őket. Képesek tanulni, emlékezni, kommunikálni.

Tudományos bizonyítékokkal támaszthatók alá azok a felmérések, amelyek azt igazolják, a növények érzik, amikor mellettük állunk, sőt még azt is érzékelik, milyen színű ruha van rajtunk! Nincs szemük, de szerte a testükben megtalálhatók ugyanazok a fotoreceptor-fehérjék, amelyek az emberi szemben, a retina hátsó részében is megtalálhatók.

A növények nem rendelkeznek aggyal, de a celláikban elektromos kémiai jelekké alakítják (azaz a saját nyelvükre fordítják) az általuk érzékelt információt, ami ahhoz hasonlítható, ahogyan az emberi szervezetben a neuronok közt az információcsere zajlik.

Ezért a növények pontosan úgy viselkednek, mintha lenne agyuk és úgy használnák azt, mint mi, emberek. A neuron szó a görög „húr, ideg” szóból ered – a neuronok mikroszkopikus nagyságban úgy festenek, mint a félbevágott növények.

Nem mindegy hát, hogyan gondoskodunk a növényekről, és miként értelmezzük az általuk kibocsátott (legtöbbször nekünk küldött) jeleket. 

A témáról készült videó IDE KATTINTVA nézhető meg!

(Fotó: NoName_13/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nyugtalanító változás a farkasok viselkedésében, a hatóságok azonnal intézkedtek

2025. október 21. 13:10

Sok ember hajlamos ragadozók közvetlen közelébe menni, ha a helyzet úgy hozza, márpedig ez óriási meggondolatlanság és felelőtlenség.

Furcsa objektum ért földet egy gazdaság területén, a NASA is vizsgálódni kezdett

2025. október 11. 13:10

Nem elég az aszály vagy éppen a belvíz, a termelőknek minden eshetőségre fel kell készülniük, még egy különleges „égi jövevényre” is.

KAP-reform: kitört a vita az uniós agrártanácsban

2025. szeptember 24. 14:10

Heves vita robbant ki az EU agrárminiszterei között a KAP-reformról: több tagállam „katasztrofálisnak” nevezte a bizottsági terveket.

A jövő szójaszósza spanyol földön születik

2025. szeptember 19. 16:10

Spanyol séfek helyi alapanyagokból alkotják újra a japán szójaszószt, egyedi ízekkel és fenntartható szemlélettel.

Alacsony fényigényű növények a hálószobába

2024. január 25. 07:40

Az egyik legnézettebb kertész influencer szerint léteznek olyan növények, amelyek a túlélésük érdekében képesek tolerálni a kevés fényt, így akár egy árnyasabb hálószobában is jól érzik magukat.

Nehézfémszennyezés a talajban: nikkel (Ni)

2022. április 28. 04:36

A nikkel nem esszenciális mikroelem, biológiailag kedvező hatása azonban bizonyított. A nikkel az ureáz enzim alkotórésze.

Kerti tó: tavaszi ápolási munkák

2022. április 27. 04:36

Nézzük sorra, melyek a tavaszi ápolási munkák, ha kerti tó tulajdonosok vagyunk!

Tavaszi jó szomszédság a kertben

2022. április 25. 04:37

A növények kémiai úton kommunikálnak (elsősorban) és így egymásra nagy hatást gyakorolnak.