Nagyvilág

Hatalmas kincsre bukkant a földjén egy gazdálkodó házaspár

Agrofórum Online

Nem ritka, hogy a földfelszín közeléből értékes régészeti leletek kerülnek elő, a gazdálkodóknak érdemes nyitva tartaniuk a szemüket munka közben.

A mezőgazdaságban dolgozók – jelentős túlzással – részben régészeti feltáró munkát is végeznek, hiszen akár félméteres mélységig is felforgatják a talajt, és ilyenkor a legkülönösebb leletek kerülhetnek elő. Ráadásul bizonyos országokban elfogadott és gyakori, hogy a művelt területeket fémdetektorokkal vizsgálják át profi és amatőr kutatók, nem ritkán jelentős kincsekre bukkanva.

Az egyik ilyen legnagyobb „fogás” 1992-ben került elő Kelet-Angliában, Hoxne falu közelében. Mint kiderült, egy fémkeresővel felszerelt férfi római kori arany-, ezüst és bronzérméket lelt, közel 15 ezer darabot, és mellette nagyjából 200 ezüst evőeszközt, valamint arany ékszert. A gazdag lelet ma már a londoni British Museumban tekinthető meg, az értékét jelenlegi áron 4,5 millió fontra (vagyis közel 2 milliárd forintra) becsülik.

Ha nem is hasonlóan értékes, de mindenképpen izgalmas leletegyüttesre bukkant a közelmúltban egy lengyel gazdálkodó pár is. A szántóföldjükön találtak jó néhány ezüstérmét, majd a régészek további szenzációs felfedezéseket tettek. Az eset Lengyelország északkeleti részén történt, és a Jóźwiak-házaspár először nem is tudta, mik lehetnek a régi, kékes színű fémkorongok.

Viszont rögtön értesítették a helyi hatóságokat, a szakemberek pedig 17. századi pénzekként azonosították a tárgyakat. Akkoriban a térség a Lengyel–Litván Unió része volt, amelyet a Német Lovagrend által jelentett fenyegetés hívott életre. A régészek az érmék mellett egyéb tárgyakat is találtak, például annak a cserépedénynek a töredékeit, amelyben a kincset eredetileg elhelyezhették.

Összességében 162 darab érme került elő a föld mélyéről, amelyeket a szakemberek az 1660–1679 közötti időszakra datáltak. Rábukkantak övcsatokra, rézgyűrűkre, sőt egy kőépület maradványaira is, illetve egy medálra, amely Szűz Máriát ábrázolja. A tervek szerint a leleteket a jövő évben ki is állítják, hadd ismerje meg a nagyközönség is.

(Vezérkép: Pixabay / Csak illusztráció!)

Itt a milliárdos értékű angliai leletegyüttes:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az apadó Duna páratlan leletet dobott ki magából, ilyet még a győri szakemberek sem láttak

2026. október 17. 09:10

Nem mindennapi leletre bukkantak Győr közelében a Dunában, a jégkorszaki maradványokat a helyi múzeum fogadta be.

Kinek kell összegyűjtenie a szomszéd telkére hullott avart? Ezen nagyon csodálkozni fog

2026. október 15. 09:10

A szomszédok egy része rendszeresen összevész azon, hogy a másik telekre áthullott gyümölcs kit illet meg. A falevelek „tulajdonlásáért” már nincs ilyen harc.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Hogyan készítsük fel a letermett veteményeskertet a télre?

2022. szeptember 28. 04:37

Szeretném megtudni, hogy hogyan készítsem fel a konyhakertemet a télre? Milyen teendőim lehetnek még az ősz folyamán?

A talajművelés illemtankönyvének bemutatója

2018. február 26. 19:33

Ez a könyv Dr. Birkás Márta professzor ajándéka a tudományos és gazdálkodó élet résztvevőinek.

Farmet Digger – több, mint lazító

2020. május 26. 09:17

A lazítás jelentősége, alapművelésként történő alkalmazása egyre fontosabbá válik, miközben a szántás részarányának csökkentését egyre hangosabban szorgalmazzák. Jelen írásnak nem célja az állásfoglalás a szántásos, vagy szántás nélküli talajművelés között, ugyanakkor arra rá kívánunk mutatni, hogy a lazítók használata számos esetben lehet alternatívája az ekének.

Vízmegtartó talajművelés – Hogyan lehet jól csinálni?

2026. június 22. 16:10

A sikeres növénytermesztésnek nincs egységes, jól bevált receptje, hiszen számos tényező befolyásolja az eredményességet. Beleden, a HORSCH Nemzetközi Napokon a talajállapot és a vízmegtartás volt a fókuszban.