19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Nagyvilág

A sátán növénye lenne a kaukázusi medvetalp?

Agrofórum Online

A kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum) hazánkban is ismert és „rettegett” gyomnövény, hiszen erősen mérgező és súlyos, akár több hónapon keresztül gyógyuló sebeket ejt a bőrön.

Érdekességek:

  • Eredendően dísznövényként került Európába a 19. században.
  • Magyarországra Oroszországból hozták az első példányokat – ma már  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Hévíz környékén tömegesen is megtalálható (bár sajtóhírek olykor ezt cáfolják).
  • Sűrű elterjedésére a II. világháború után került sor.
  • Elsősorban patakok, folyók mentén találkozhatunk vele.
  • 5, de akár 7 méter magasra is megnőhet, ezért (főként angol nyelven) a „giant”, azaz „óriás” jelzővel is illetik.
  • A TikTokon sokan egyenesen a „sátán növényének” tartják, és úgy vélik, hogy a kaukázusi medvetalp gonosz, alacsony rendű növény.
  • A növény nem feltétlenül azonnal sebezi meg az embert – van, akinél a tünetek csak 2-3 nappal később jelentkeznek.
  • A kaukázusi medvetalppal való érintkezés a növényben található furokumarinoknak köszönhetően rendkívül erős fényérzékenységet okoz, így ha az érintett bőrfelületet napsütés éri, hólyagos, vöröslő, fájdalmas (övsömörre emlékeztető) kiütésekkel lesz tele, amelyek nehezen, hónapok alatt gyógyulnak csak be, de utána is fájdalmas érzés maradhat a helyükön.
  • Szembe kerülve súlyos sérüléseket, akár vakságot is okozhat.
  • Évente sok ezer (!) balesetről számolnak be Németország-szerte, amelyeket ez a növény okoz.
  • 2008-ban az év mérgező növényének választották.
  • Karógyökerei miatt rendkívül nehezen kipusztítható növény, amelyről úgy tartják, szétszórt magvai 15 évig is életképesek maradnak.
  • Ha ki akarjuk irtani, azt csak védőruhában, védőszemüvegben szabad elkezdeni!
  • Könnyen összetéveszthető a közönséges medvetalppal.

Nos, ha a sátán növénye, ha nem az, a TikTok algoritmusa kedveli a kaukázusi medvetalpról szóló rémisztő videókat, amelyek a riogatáson túl abban is hasznosak, hogy az emberek megtanulják, hogyan fest ez az – egyébként ártalmatlannak tűnő – növény, így megóvhatják magukat és a szeretteiket (kiváltképp a természetben kiránduló gyerekeket) a növény okozta súlyos sérülésektől.

A növényről szóló egyik legérdekesebb videó itt tekinthető meg, amelyben egy hatalmas példányt csodálhatunk meg – biztonságos távolságból: KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

20 éve nem került elő ilyen a Balatonból, mindenki döbbenettel fogadta

2026. szeptember 16. 09:10

Az alacsony vízállás rendkívüli eseményeket, helyzeteket teremtett a Balatonon is, ahol két évtizede nem tapasztalt „csoda” történt meg újra.

Így néz ki pár év használat után a japán csúcsmárkájú flex és a kínai utánzata

2026. szeptember 15. 09:10

Érdekes összevetést készített egy német teszter, aki a japán gyártmányú sarokcsiszolója állapotát hasonlította össze a flex kínai utánzatáéval.

Hiperolcsó kínai ütvecsavarozót tettek próbára kocsikerekeken, elhűltek az eredménytől

2026. szeptember 7. 09:10

Szándékosan nagyobb nyomatékkal meghúzott kerékcsavarokon teszteltek egy kínai szerszámot, az eredmény meglepő.

Mit lehet termeszteni ott, ahol egyre kevesebb a víz? Új válaszok a hőségre és a vízhiányra

2026. szeptember 7. 07:10

A megszokott termesztési határok egyre kevésbé tekinthetők állandónak. Van, ahol már egészen szokatlan módon keresik a választ a változó körülményekre

Nagyon rossz lehet az idei orosz búzatermés

2024. június 15. 16:10

A szárazság és a fagy okozta károk miatti aggodalmak jelentősek Oroszországban, a világ legnagyobb búzaexportőrénél.

Olcsóbb lett az orosz búza az időjárási félelmek enyhülésével

2024. június 21. 10:10

Az orosz búza exportára jelentősen csökkent az egy héttel ezelőttihez képest. Az elemzők szerint enyhült a rossz időjárás negatív hatása.

Impozáns tervet dolgozott ki Oroszország a gabonaszállítása felpörgetésére

2023. augusztus 12. 15:10

Oroszország az Ukrajnával vívott háborúja ellenére továbbra is fontos globális szereplő a terménypiacokon. Megnehezült azonban a gabonaszállításuk, ám erre talán most megtalálták a megoldást.

Az ukrán gabonaexport létfontosságú dunai útvonalát veszélyeztetik orosz támadások

2023. július 26. 08:10

A Duna nélkül az exporthelyzet kritikussá válik. Csak szárazföldi útvonalakon csak nagyon kis mennyiség szállítható.