Nagyvilág

Farkaspók veszély? Áfonyaszedéskor erre figyelj!

Agrofórum Online

Tudtad, hogy a vörös áfonya betakarításakor több száz farkaspók szalad végig a víz tetején ringatózó gyümölcsökön és – jobb híján – a gyümölcsöt betakarító emberekre másznak fel?

A közösségi médiában borzongató agrárvideó söpör végig, ami meglehet, azoknak is hidegrázást okoz, akik amúgy nem félnek és nem undorodnak a pókoktól.

A fókuszban ezúttal a vörös áfonya betakarítása áll. Izgalmas feladatnak tűnik, nem véletlen, hogy a világ minden tájáról (beleértve kis hazánkat is) fiatalok és idősek tömegei utaznak idénymunkásként áfonyaszedőnek, ám sokan nem „nyomozzák le”, hogy mindez milyen nehézségekkel jár. Persze, miért is nyomoznák? Hiszen ez látszólag olyan munkának tűnik, mint az eperszedés vagy az almaszüret. Sima ügy, igaz?

Nos, nem egészen. A vörösáfonya-termesztők ugyanis farkaspókokat tartanak a gyümölcsösükben, azok ugyanis elpusztítják a vörös áfonya kártevőit, ily módon megvédik a termést a tömeges fertőzésektől.

Igen ám, de amikor elérkezik a betakarítás ideje és a gyümölcsöst elárasztják vízzel, a farkaspók a víz tetején úszó, begyűjtésre váró áfonyaszemeken meneküln az egyetlen száraz helyre, ahová tud – azaz az áfonyaszedőkre!

És nem egy-két, hanem több száz farkaspókról beszélünk! Azt hiszem, ez az arachnofóbiában (pókiszony) nem szenvedő embereknek is egy hangyányival több annál, amit elviselnek, kiváltképp, ha a farkaspókok meg is marják őket.

Mert ez a farkaspók – a szobák sarkában békésen szövögető kaszásokkal ellentétben – csúnyán megmarja az embert, ha úgy érzi, épp az életére törnek (egyébként félénk és nem bánt!), márpedig a pánikba esett dolgozók közül sokan visítozva próbálják meg kirázni a ruhájuk alá szaladó „munkatársakat”, akik amúgy ugyanabban a gazdaságban „dolgoznak”, mint ők.

Farkaspók csípése és annak elkerülése

A farkaspók csípése igen fájdalmas és kellemetlen és az érzékenyebb embereknél fekélyszerű seb maradhat utána, de nem halálos. Ennek ellenére vélhetően senki nem szeretné kipróbálni, milyen az, amikor több tucat megrémült farkaspók szalad a ruhája alá, és miközben ő is rémülten csapkod, jól összemarják.

A szakértők szerint ennek elkerülésére egyetlen módszer létezik: a gyümölcsszedőknek nyugodtnak kell maradniuk, akárhány pók mászik rájuk (állítólag a hajba szaladnak a leginkább, hogy ott rejtőzzenek el), mert ha nem hadonásznak és nem ijednek meg, a farkaspókok csak rajtuk maradnak, de nem marják meg őket.

Azt hiszem, ha ebből a szempontból nézzük, nem is drága a vörös áfonya ára, igaz? 🙂 A tiktokerek szerint ez a világ legborzasztóbb állása, ezért ha utáljuk a munkánkat, csak gondoljunk arra, mit kell elviselniük ezeknek az embereknek, akik szerintük kitüntetést érdemelnének.

Ettől kezdve nem meglepő , hogy a vörösáfonya-betakarításakor (a jobb helyeken) az idénymunkások vastag, zárt, derékig/mellig/nyakig érő overált kapnak (ami nem csupán a víztől, de a pókoktól is véd), és a felvételi elbeszélgetésen ez az első, a jelentkezőnek feltett kérdés: Félsz a pókoktól?

Videó:

(Fotó: leoleobobeo/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Háromezer kilométeres traktorútra indult egy farmer

2025. január 23. 15:10

A kezdeményezés lenyűgöző célja 100 ezer dollár összegyűjtése volt, ennyi pénzt akart összeszedni magánszemélyektől és kisvállalkozásoktól.

„Szellemalmák” csillognak a fákon

2025. január 21. 11:10

A legtöbb alma egyszerűen lepottyant, jéggel együtt, de sok olyan is volt, amiből csak az alma esett ki, a jég azonban fent maradt.

40 napja éhségsztrájkol egy gazdatüntetés vezetője Indiában

2025. január 13. 10:10

Az indiai gazdák követeléseit rendre nem teljesíti az állam, ami miatt egyre csökken a jövedelmük, és sokan az öngyilkosságba menekülnek.

Trump nem zárja ki, hogy erővel foglalja el a Panama-csatornát

2025. január 12. 08:10

A megválasztott elnök nem zárja ki a hadsereg bevetését a Panama-csatorna elfoglalására, amely létfontosságú az amerikai mezőgazdaság számára.

Ukrajnában megkezdődik a 2023-as gabona betakarítása

2023. június 20. 08:03

Ukrajna déli részén, Odesszában a mezőgazdasági termelők megkezdték a 2023-as gabona betakarítást, és kicsépelték az első őszi árpát.

Innovatív technológiák forradalmasítják a termények tárolását

2023. július 6. 18:30

A Martin Lishman Ltd. által kifejlesztett terménytárolási technológia segít a gazdáknak Nagy-Britanniában és világszerte optimalizálni a termények tárolását, csökkenteni az energiafogyasztást és biztosítani a magasabb minőségű termést.

A peroxiddal lemosott termékek hosszabb ideig eltarthatók?

2022. szeptember 26. 09:34

Köztudott, hogy a hidrogén-peroxid nagyban elősegítheti a termesztést. Ugyanakkor még relatíve újdonságnak számít a betakarítás utáni felhasználása. Figyelembe véve, hogy mennyire fontos ekkor az állandó hidrogén-peroxid-ellátás, a HPNow létrehozott egy olyan helyszíni hidrogéngenerátort, amely ultratisztaságú peroxidot állít elő.

75 éve kezdődött a John Deere önjáró kombájnok gyártása

2022. augusztus 8. 07:36

A John Deere kombájnok sikertörténete az 55-ös modelltől az „X” sorozatig a műszaki innovációról, valamint a professzionális kereskedői hálózaton keresztül nyújtott magas színvonalú ügyféltámogatásról szól.