Nagyvilág

Gyémántokat talált a földjében egy indiai gazda

Agrofórum Online

Az egész történet népmesébe illő. Volt egyszer, hol nem volt, egy szegény indiai gazda, aki szerényen éldegélt a közép-indiai Madhya Pradesh államban.

A férfinak nem sok esélye volt, hogy a sorsát megváltoztassa, azonban egyszer csak rámosolygott a szerencse: két gyémánt is az ő földjében ragyogott fel. Ez a felfedezés teljesen megváltoztatja az addig nehéz körülmények között élő gazdálkodó életét. Már azt is tudja, hogy mit fog kezdeni a kövek eladásából befolyó pénzzel.

Aki itt keres, az gyémántot talál

Ramnaresh Dubey földműves a Panna körzetben lévő Ramkhiriya faluból származik. A környék talajában már korábban is gazdag drágakőleleteket sejtettek, ezért a helyi lakosok még hivatalos engedélyt is kaptak, hogy további gyémántok után kutassanak.

A történet főhőse sem tett mást, az elmúlt hat hónapot egy mélyedésben a föld átvizsgálásával töltötte – természetesen gyémántok után kutatva. A fáradozása végül kifizetődött. Két rendkívül értékes követ talált, amelyek közül az egyik elképesztően értékes, 8,30 karátos.

Nem ő volt az első

Dubey gazda magával vitte a gyémántokat indiai kormány tisztviselőihez felbecsültetni. Az összértékük 46 841 dollár. A gazda most a kövek eladásából származó bevételt arra akarja felhasználni, hogy – mi mást –földet vásároljon magának. A gazdasága bővítésén túl egy boltot is szeretne nyitni, és a gyémántok keresését is folytatni fogja.

És hogy ezen a környéken a gyémántok valóban szinte csak úgy teremnek, bizonyítja, hogy szeptemberben egy másik gazda ugyanebben az indiai régióban hasonló kincsre bukkant. Ő 5 évig keresgélt, míg a kemény munka kifizetődött. Egy 32,80 karátos, 120-180 ezer dollárt érő gyémántra bukkant, amely az utóbbi években találtak közül talán a legnagyobb volt.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Borzasztó ok miatt büntették meg a gazdát, milliókat kell fizetnie

2025. december 27. 09:10

Az elővigyázatlanság és a csökönyösség alkalmanként komoly veszélyhelyzeteket teremt, amit egy közelmúltbeli eset is alátámaszt.

Titkos története van a karácsonyi növénynek, meglepő dolgot árulunk el róla

2025. december 26. 16:10

Nagyjából 1700 éve ünneplik hivatalosan a keresztények a karácsonyt, amelyhez az idők során egyre több hagyomány tapadt.

A forralt boron túl: mit iszik a világ télen?

2025. december 25. 14:10

A forralt bor csak az egyik szereplő a téli italok világában. Nemzetközi körképen mutatjuk be, mivel védekeznek a hideg ellen más országokban.

Vizet kerestek a sivatagban – amit 48 óra alatt találtak, mindenkit meglepett

2025. december 20. 14:10

Olasz szakemberek olyan helyen találtak vízre utaló jeleket, ahol eddig csak a homok uralkodott.

Ötszörösére drágult a paradicsom, a McDonald's is kivette a kínálatából

2023. július 27. 15:10

Hazánkban idén márciusban kellett a legtöbbet fizetni egy kilogramm paradicsomért, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adati szerint akkor átlagosan 1870 forint volt a fogyasztói átlagár.

A világ második marhahús exportőre India

2019. szeptember 25. 09:02

Az indiai termelés, szintén ideszámítva a vízibivalyokat, a 7,4 millió tonnás Kína után következik a maga 4,3 millió tonnájával.

De mi az a jégalma? 

2023. december 22. 07:10

Már-már átlátszó küllemének köszönhetően valóban úgy néz ki, mint a jég, de a húsa puha, édes, lédús és roppant egészséges. Vajon mi teszi ezt a ritka indiai gyümölcsöt szuperélelmiszerré?

Kína és India meghatározó a csemegeszőlő világpiacán

2020. január 1. 12:47

Az USDA Gain jelentése szerint a csemegeszőlő globális termelése a 2019/2020-as szezonban várhatóan 4 százalékkal 23,4 millió tonnára növekszik, és az ázsiai többlet ellensúlyozza az európai visszaesést.