Nagyvilág

40 napja éhségsztrájkol egy gazdatüntetés vezetője Indiában

Agrofórum Online

Egy 70 éves indiai gazda, aki a mezőgazdasági dolgozók tüntetését vezeti, több mint 40 napja éhségsztrájkol, hogy a szövetségi kormányt rávegye a gazdálkodók követeléseinek elfogadására.

Jagjit Singh Dallewal Pandzsábból származik, és régóta küzd a gazdák jogaiért. Novemberben, mielőtt megkezdte volna jelenlegi éhségsztrájkját, az állami rendőrség kórházba vitte kivizsgálásra. Napokon belül visszatért azonban a gazdatüntetés helyszínére, azt állítva, hogy a kórházban fogva tartják.

Narendra Modi miniszterelnöknek levélben azt írta, hogy kész az életét adni azért, hogy több gazda ne essen áldozatul a politikának.

Az orvosok szerint J Dallewal egészségi állapota megromlott, és beszélni sem tud már, de ő és támogatói eddig elutasították az orvosi segítséget. A múlt hónapban az indiai legfelsőbb bíróság utasította Pandzsáb állam kormányát, hogy szállítsák a férfit kórházba.

Miért tüntetnek az indiai gazdák?

Dallewal éhségsztrájkja része annak a tiltakozássorozatnak, amely tavaly februárban kezdődött, amikor több ezer földműves gyűlt össze Pandzsáb és Harijána államok határán. Követeléseik között szerepel bizonyos termények árának biztosítása, a hitelek elengedése és kártérítés a korábbi tiltakozások során elhunyt gazdák családjainak. Azóta tettek néhány kísérletet arra, hogy a fővárosba, Delhibe vonuljanak, de a biztonsági erők a határon megállították őket.

Nem ez az első alkalom, hogy az indiai gazdák tömeges tüntetést tartanak, hogy felhívják a figyelmet problémáikra. 2020-ban hónapokig tüntettek Delhi határainál, követelve a miniszterelnök kormánya által bevezetett három mezőgazdasági törvény hatályon kívül helyezését. Ez végül megtörtént, de a tiltakozó gazdák szerint a kormány nem teljesítette a 2020-ban megfogalmazott többi követelésüket.

Miben más a mostani tüntetés? 

A követelések nem igazán változtak: a gazdák korábbi követeléseik teljesítését sürgetik. Ezek többek között a minimális támogatási árak garantálása, a hiteladósság elengedése, nyugdíjak a gazdák és a mezőgazdasági munkások számára, a villamosenergia-tarifák emelésének megakadályozása, a földvásárlási törvény visszaállítása és a korábbi tiltakozások során elhunyt gazdák családjainak kártalanítása.

Elemzők szerint azonban úgy tűnik, hogy Modi kormánya megváltozott a tüntetések mostani fordulójára adott válaszában. A 2020-as tiltakozások idején a szövetségi kormány több tárgyalási fordulót is tartott a gazdákkal. Tavaly februárban, amikor a gazdák bejelentették, hogy Delhihez kívánnak vonulni, a legfontosabb szövetségi miniszterek két alkalommal is tárgyaltak vezetőikkel, de nem sikerült áttörést elérni.

Azóta azonban úgy tűnik, hogy a szövetségi kormány elhatárolódott a tüntetésektől. Szakértők úgy vélik, hogy a kormány ezúttal óvatos, hogy megakadályozza a 2020-ban történtek megismétlődését. Akko a tárgyalások csúfos kudarcot vallottak, ami katalizálta az ezt követően egy éven át tartó tüntetéseket.

Hogyan tovább? 

Szeptemberben a Legfelsőbb Bíróság elrendelte egy bizottság felállítását, amely megvizsgálja a gazdák követeléseit. A bizottság által novemberben elkészített jelentésben többek között megállapították, hogy a gazdák rendkívül alacsony bérekkel és hatalmas adósságokkal küzdenek. A jelentésben szerint 1995 óta, amióta gyűjtik az adatokat, több mint 400 000 gazdálkodó és mezőgazdasági dolgozó lett öngyilkos.

A bizottság többféle megoldást is javasolt, és a tervek szerint januárban tárgyalásokat folytatna a különböző mezőgazdasági termelők szakszervezeteivel. Egyes csoportok azonban elutasították a találkozót, arra hivatkozva, hogy a tárgyalások nem segítik őket. Szerintük a bizottságnak azon kellene dolgoznia, hogy biztonságos teret adjon a tiltakozások megtartásához.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Veszélyben a katalán termőföldek: nyúlinvázió és megoldások

2025. március 23. 16:10

Az intenzív vadászat, a tudományos módszerek bevezetése és az innovatív védekezési technikák együttes alkalmazása kulcsfontosságú.

Fokozott veszélyt jelentenek a madárinfluenza mutációi

2025. március 9. 16:10

Texasban kilenc mutációt azonosítottak egy emberi H5N1 madárinfluenza-törzsben, amelyek fokozzák a vírus fertőzőképességét.

Globális mikotoxin-helyzet 2024: trendek és jóslatok

2025. március 7. 11:10

A Nutrition globális adatbázisában elérhető nyersanyagokra és teljes takarmánymintákra vonatkozó mikotoxin-adatok alapján készült az elemzés.

Nyitott kertek: látogassa őket Magyarországon is!

2025. február 14. 09:40

Hazánkban is látogatást tehetünk számos nyitott kertbe. A résztvevő kerttulajdonosok legfőbb célja, hogy a kertészkedés és a természet szeretete népszerűvé váljon.

Tüntetnek a gazdák a sertéspestis járvány megfékezését célzó kormányintézkedések miatt Horvátországban

2023. november 28. 15:10

Horvátországban hatodik napja tüntetnek a gazdák a sertéspestis járvány megfékezését célzó kormányzati intézkedések miatt - közölte a horvát közszolgálati televízió hétfőn.

Tüntettek a magyar gazdák az ukrán gabona ellen Záhonynál – 100 milliárdos a káruk

2023. szeptember 18. 08:40

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében gazdatüntetést tartottak a záhonyi határátkelőhelyen amiatt, hogy az EU – több érintett ország határozott kérése ellenére – nem hosszabbította meg az ukrán gabona behozatali tilalmát.

Az ukrán földpiac megnyitása ellen tüntettek Kijevben

2019. december 18. 13:03

A parlament november 13-án első olvasatban már megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján 2020. október 1-jétől feloldják Ukrajnában a termőföld adás-vételének 2001 óta érvényben lévő moratóriumát.

Ennyit buknak a gazdák az adókedvezmények megvonásával Németországban

2023. december 30. 14:40

Megszüntetnék Németországban a gázolaj adókedvezményét és a traktorok gépjárműadó-mentességét, amivel vállalkozásonként több ezer euró többletköltség hárulna a mezőgazdaságra.