Az indiai Rádzsasztánban a helyiek falak és árkok építésével vették fel a harcot az éghajlatváltozással, és újraélesztették földjeiket.
Surajpura faluban 4,5 méter magas agyagfalat építettek, amely közel 1,6 km hosszan kígyózik a kopár földön, és egy ugyanilyen hosszú árkot ástak mellé. Az idegennek talán nem annak tűnik, de a 650 lakos számára, akik 2022-ben hat hónapon át dolgoztak rajta, az alkotásuk építészeti csoda.
A fal tavaly kiállta a próbát, megakadályozta az esővíz elfolyását. Az árok a kiszáradt földekre vezette a vizet, több mint két évtized óta először újraélesztve azokat. A gazdaságok életre keltek, a kutak megteltek vízzel, és a környékre visszaköltöztek a vándormadarak. Azok a falusiak is visszatértek a földjükre, akik korábban máshol kerestek munkát.
Újra megéri a földeken dolgozni
„A falunkban körülbelül 20 évvel ezelőttig megfelelő mennyiségű csapadék volt – állítja Hemraj Sharma egy buja búzatáblában állva, amelyet egy közeli kútból származó, ivásra is alkalmas, tiszta víz táplál. – De a nagy aszályok és a kevés eső miatt a kútjaink kiszáradtak. A terméshozamunk a nullára esett. Évekig csak egy aratási ciklusunk volt.”
Surajpurában a júliustól októberig tartó vetési időszakban kevés az eső, a téli szezonális csapadék viszont károsítja növényeket. Ami még rosszabb, hogy a gyenge minőségű talaj a vizet nem képes befogadni.
„Nálunk háromévente egyszer van aszály. A tavalyi év is aszályos volt, de ezúttal volt vizünk. A fal működött” – örvendezik Sharma, aki néhány évvel ezelőttig egy textilgyárban dolgozott a szomszédos Bhilwara városban. A vízhiány miatt a testvérei is a városba költöztek, ahol hozzá hasonlóan 12 órás műszakokban dolgoztak havi 5000 rúpiáért (22 ezer forint). Sharma korábban attól tartott, hogy a klímaváltozás miatt elveszíti a termőföldjét. „Most a falu 100 kútjából több mint 40-ben van víz” – mondja.
Indiát különösen veszélyezteti az éghajlatváltozás
Az ENSZ tavalyi figyelmeztetése szerint a világ főbb vízzáró rétegeinek több mint fele gyorsabban merül ki, mint ahogyan természetes úton pótolni lehetne, és India azon országok közé tartozik, amelyeket leginkább veszélyeztet, hogy a talajvízszint a kutaké alá csökken. A legnagyobb indiai állam, Ajasztán pedig az aszályok által leginkább veszélyeztetett területek közé tartozik, ahol a 250 falusi körzet 98%-ában veszélyesen alacsony a talajvízszint, és a földek közel 7%-át megművelni sem lehet.
A Surajpurában épült fal az éghajlat-aktivistákat is foglalkoztatja. A fal a Mahatma Gandhi Nemzeti Vidéki Foglalkoztatási Garanciaprogram részeként épült, amely a világ egyik legnagyobb foglalkoztatási programja. A program évente 100 nap kétkezi munkát garantál az azt igénylő vidékieknek. Az elmúlt években, valamint a Covid-járvány idején az ország legszegényebb közösségei közül néhányban sikerült enyhítenie az aszályok és árvizek pusztító hatásain, és egyre nagyobb szerepet játszik a falvak vízbiztonságának megteremtésében.
Surajpura nem az egyetlen közösség a régióban, amely a program segítségével küzd a vízhiány ellen. Más falvakban például termékeny legelőket alakítottak ki az állatoknak. A rendszerrel kapcsolatban vannak még problémák, például a rossz internetkapcsolat miatt nehézkes a kommunikáció, de mindenképpen előremutató megoldás.
Az itt élők a saját kezük munkájának köszönhetik a vizet
Surajpurában a búzatermés ringatózik a szélben, miközben a falusiak összegyűlnek, hogy elmeséljék az általuk épített fal történetét. Köztük van az 50 éves Sayari Kumavat, aki földműves. „Nagyon keményen dolgoztam rajta – mondja. – Fizetést is kaptam a napi munkámért, de önként és ingyen is dolgoztam, mert a falu és a saját hasznomat szolgálta. Vizet kaptam a kutamba.”
A földbe szivárgó esővíz feltöltötte a víztározókat és javította a talajvíz minőségét, így a faluban élő nőknek többé nem kell négy órát gyalogolniuk, hogy egy távoli kútból vizet hozzanak. Visszatértek azok is, akik a városokba mentek dolgozni, és a vándormadarak is visszaköltöztek a területre.
Surajpura falu tanácsának vezetője, Ramlal Jat, aki a projektet vezette, azt mondja, hogy a faluból elvándoroltak közel 60%-a visszatért. „Az emberek állatokat vesznek, mivel most már van víz és takarmány. Újra akarjuk éleszteni a mezőgazdasághoz kötődő megélhetést a falunkban.” Ő most a fal megerősítéséhez keres forrásokat.
Eközben a helyi gazdák végre nyugodtak és optimisták. Sharma például a háromhektáros gazdaságában 5 tonna búzát takarított be, ami több mint két évtized óta a legnagyobb termés.
