Nagyvilág

Hét éve körözött agrárbűnözőt fogott a rendőrség

Agrofórum Online

A gyanú szerint Ny. Rudolf egy kft. képviseletében 2004 augusztusában mezőgazdasági terményértékesítési szerződést kötött egy agrárszövetkezettel 10 ezer tonna étkezési búza eladására.

Hét év körözés után került rendőrkézre az a csaló, aki korábban 240 millió forinttal károsította meg üzletfeleit; mint kiderült a férfi egy egyházi intézményben bujkált álnéven – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a rendőrség honlapján.

A gyanú szerint Ny. Rudolf egy kft. képviseletében 2004 augusztusában mezőgazdasági terményértékesítési szerződést kötött egy agrárszövetkezettel 10 ezer tonna étkezési búza eladására.

A terményfelvásárlási szerződéshez kapcsolódóan a felek egy zálogszerződést is aláírtak, amelyben a gyanúsított arra vállalt kötelezettséget, hogy az értékesíteni kívánt búza értékében járműalkatrészekkel nyújt fedezetet.

Az eladásból befolyó összeget a gyanúsított felvette, majd ismeretlen helyre távozott. A szövetkezet képviselői ekkor érvényesíteni akarták zálogjogukat, azonban kiderült, hogy a zálogként lekötött alkatrészek nem voltak a férfi által képviselt társaság birtokában.

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a férfi több értékesítési szerződést is kötött különböző cégekkel, azonban egy esetben sem teljesítette az okiratban foglaltakat, mindezzel pedig 240 millió forintnyi kárt okozott üzletfeleinek.

A férfi ellen 2007 decemberében európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki, ám azóta sem került elő.

Ugyanakkor a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság munkatársai február 4-én közúti ellenőrzés során igazoltatták a férfit és megállapították, hogy évek óta álnéven élt egy egyházi intézményben. A gyanúsítottat elfogták.

A férfi ellen a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály folytatja le. A bíróság február 6-án elrendelte előzetes letartóztatását – közölte a rendőrség.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Háromezer kilométeres traktorútra indult egy farmer

2025. január 23. 15:10

A kezdeményezés lenyűgöző célja 100 ezer dollár összegyűjtése volt, ennyi pénzt akart összeszedni magánszemélyektől és kisvállalkozásoktól.

„Szellemalmák” csillognak a fákon

2025. január 21. 11:10

A legtöbb alma egyszerűen lepottyant, jéggel együtt, de sok olyan is volt, amiből csak az alma esett ki, a jég azonban fent maradt.

40 napja éhségsztrájkol egy gazdatüntetés vezetője Indiában

2025. január 13. 10:10

Az indiai gazdák követeléseit rendre nem teljesíti az állam, ami miatt egyre csökken a jövedelmük, és sokan az öngyilkosságba menekülnek.

Trump nem zárja ki, hogy erővel foglalja el a Panama-csatornát

2025. január 12. 08:10

A megválasztott elnök nem zárja ki a hadsereg bevetését a Panama-csatorna elfoglalására, amely létfontosságú az amerikai mezőgazdaság számára.

Visszatért a négyéves csúcsra a szójabab ára

2020. november 18. 06:02

Az amerikai szójabab-határidők kedden négyéves csúcsra értek, mivel a belföldi felhasználók és az exportőrök növekvő kereslete aggályokat vetett fel azzal kapcsolatban, hogy az amúgy is szűkülő készletek valószínűleg tovább csökkenhetnek.

A búzán vitatkozik Románia és Egyiptom

2020. április 17. 10:47

A 98,4 milliós Egyiptom világ a legnagyobb búzavásárlója. Románia pedig az egyik legjelentősebb gabonaexportőr a közel-keleti térség irányába.

Tíz dollárral csökkent az ukrán búza exportára

2021. március 20. 08:33

Az ukrán búza exportára tonnánként körülbelül 10 dollárt veszített értékéből eddig a héten.

Az ukrán-orosz feszültséggel együtt nőttek a terményárak is

2023. május 4. 07:36

Elemzők szerint a chicagói búza visszapattant szerdán, miután az elmúlt 25 hónap legalacsonyabb szintjét érte el.