Nagyvilág

Meghökkentő, köznapi dologból készülhet értékes növénytáp

Agrofórum Online

Meghökkentő videó tarol a TikTok növényes oldalán, amelyben azt állítják, remek növénytápot készíthetünk konyhai hulladékból, jelesül kidobásra szánt csirkecsontokból.

A csontok legnagyobb részben kalciumot tartalmaznak, de van bennük magnézium és foszfor is, valószínűleg ezeket a tápanyagokat pótolják a videóban.

A csirkecsontot csak nagyon kevesen tudják bármire is használni, mivel a kutyák beleit kiszúrhatja, tápértéke nincs, ezért a gazdák számára ez nem opció. A legtöbb embernél tehát minden esetben a kukában landol. Kivéve azoknál, akik növények tápanyag-utánpótlására használják.

Hogy miként? Nos, ebben az igencsak felkapott videóban mindezt lépésről lépésre bemutatják. Először is, a csirkecsontokat be kell dobni egy forró vízzel teli fazékba és addig főzni, amíg a csontok lágyabbá válnak. Majd le kell szűrni a csontokat és hideg víz alatt le kell öblíteni őket – ekkor egészen tiszták lesznek.

Ezután be kell tenni őket egy sütőtálba és 200 fokon 20 percig sütni lehetőleg előmelegített sütőben. Ha elkészültünk ezzel is, mehetnek a csontok az aprítóba, ahol porrá őröljük őket. A végeredmény egy foszforban és kalciumban gazdag, aranyszínű por lesz, amit üvegbe töltünk.

Az így elkészített porból 1 teáskanálnyit kell 1 pohár vízhez keverni úgy, hogy csomómentes legyen, majd ezzel érdemes meglocsolni a növényeinket. A videó készítője szerint ez a keverék a kutyák tápjához is adható. Ezzel a módszerrel pénz takaríthatunk meg, és csökkenthetjük a háztartási szemét mennyiségét.

Az ominózus videót itt lehet megnézni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Előkerült a honfoglalók kincse, földmunkagépek tettek benne óriási kárt

2026. január 31. 09:10

Minden idők egyik leggazdagabb honfoglalás kori temetője került elő Északkelet-Magyarországon, ám a földmunkagépek hatalmas pusztítást vittek benne véghez.

Erősebb, mint gondolná – ezért nem játék a teafaolaj használata

2026. január 30. 14:10

Egyetlen csepp is elég belőle – vagy épp túl sok. A teafaolaj hatékony, de nem veszélytelen természetes fegyver.

Szántás közben fordult ki a földből egy ismeretlen magyar királyi korona, páratlan kincslelet került elő

2026. január 28. 09:10

Alighanem I. András király kaphatta a bizánci császártól azt a koronát, amelyet egy eke fordított ki a földből, nyolc évszázaddal az eltűnése után.

Ingyenes trükkökkel kivédhető, hogy megfázzanak a szobanövényeink télen

2026. január 23. 09:10

A telet a szobanövények is megsínylik, néhány egyszerű trükkel azonban segíthetünk nekik a hideg évszak átvészelésében.

Miért nem virágzik a lilaakác?

2023. augusztus 6. 05:40

A lilaakác virágzását számos tényező befolyásolhatja, mint az időjárás, a metszés, a talaj minősége vagy változása, az öntözés vagy akár a fajtaválasztás.

Kroton: Amit tudni érdemes róla

2023. március 8. 05:36

Érdekessége a krotonnak, hogy ahogy öregszik a növény, úgy sötétednek a levelei is. Akár egy egészen nagy bokorformává is nevelhető még lakásban is. De hogyan? Nézzük, mit kell tudni az ápolásáról!

Hajtatott fejes saláta tápanyagellátása

2022. február 12. 09:36

A fejes saláta termesztéstechnológiája sokat javult, ami köszönhető a betegségeknek ellenálló fajtákon kívül, a korszerűbb termesztő berendezéseknek is, amelyekben jobb lehetőség nyílik a pontos klímaszabályozásra.

A műtrágyagyártó-óriás növeli hamuzsírtermelését

2022. június 12. 08:36

A hamuzsír ára megugrott, amióta a Nyugat szankciókat vezetett be Oroszország ellen Moszkva ukrajnai inváziója miatt, ami az amúgy is szűk műtrágyapiacot is erősen érintette.