A legtöbb Édenkert-ábrázoláson valamiért egy alma szerepel a „bűnbe esés gyümölcseként” Ádám és Éva kezében, annak ellenére, hogy a Biblia csak a „gyümölcs” szót említi.
Természetesen már maga az Édenkert helye is kérdéses, hiszen a Biblia nem említ konkrét helyszínt, ám a Tigris és az Eufrátesz folyó neve felbukkan, ahogy a fügefa is és a fa termése. Sokak szerint ez utalhat arra, hogy az Édenkert valahol abban a régióban lehetett, de emiatt a tiltott gyümölcsöt is szívesebben azonosítják az ott termő édes fügével, mint a kontinentális éghajlatra jellemzőbb almával.
A Biblia így ír a Bűnbeesésről:
„A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.”
Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle.”
A Biblia tehát valójában nem nevezi nevén, hogy Ádám és Éva milyen gyümölcsöt evett.
„Nem tudjuk, hogy mi volt az. Semmi sem utal arra, hogy alma lett volna” – jelentette ki Ari Zivotofsky rabbi, az izraeli Bar-Ilan Egyetem agykutatással foglalkozó professzora a Live Science-nek. „A gyümölcs fajtájáról csak annyi információnk van, hogy „a kert közepén álló fa”. Ez minden, amit a Biblia mond.
Ez alapján nem lehet beazonosítani, miről van szó. Nem tudjuk, milyen fa és nem tudjuk, milyen gyümölcs. A Bibliában használt héber szó a „peri”a bibliai és a modern héber nyelvben egyaránt a gyümölcsökre utal. Az alma modern héber szava, a „tapuach” viszont sehol sem fordul elő a Teremtés könyvében vagy a héber Biblia első öt könyvében” – folytatta Zivotofsky. (Más, későbbi bibliai szövegekben viszont előfordul.) „A bibliai időkben a „tapuach” egy általános gyümölcsre utaló szó volt.”
Ha a tiltott gyümölcs nem alma volt, akkor mi volt az?
„A héber Bibliát kommentáló rabbik a Talmudban, a rabbik tanításainak és a bibliai törvények gyűjteményében, valamint más, Kr. u. 500 körül készült írásokban számos gondolatot jegyeztek fel ennek a titokzatos gyümölcsnek a kilétéről, de az alma nem tartozik közéjük” – mondta Zivotofsky.
„A rabbik az évszázadok során azt írták, hogy a gyümölcs talán egy füge lehetett, mivel a Biblia szerint Ádám és Éva, miután ettek a tudás fájáról, és rájöttek, hogy meztelenek, a testüket fügefa levelekkel takarták el. De az is lehet, hogy – írta néhány rabbi – ez búza volt, mivel a búza héber megfelelője, a „chitah”, hasonlatos a bűn szóhoz, a „cheit”- hez” – magyarázta Zivotofsky.
„A szőlő, vagy a szőlőből készült bor egy másik lehetőség. Végül a rabbik azt írták, hogy a gyümölcs lehetett citrom is, vagyis héberül „etrog” – egy keserédes, citromszerű gyümölcs, amelyet a zsidó őszi ünnep, a szukkót idején használnak.
Látva, hogy melyek lehetnek a lehetséges tiltott gyümölcsök, hogyan lett végül az alma – amely a Nature Communications folyóiratban 2017-ben megjelent tanulmány szerint nem is a Közel-Keletről, hanem a közép-ázsiai Kazahsztánból származik – az irányadó értelmezés?
„Világossá vált, hogy ez az interpretáció valószínűleg nem a zsidó hagyományokból származik” – mondta Zibotofsky. „Nem hiszem, hogy ez a zsidó hagyományban gyökerezett volna, hiszen a zsidó művészetben nem találunk ilyen értelmezést.”
„A gyümölcstől az almáig vezető lehetséges út valószínűsíthetőleg Kr. u. 382-ben vette kezdetét Rómában, amikor I. Damáz pápa egy Jeromos nevű tudóst kért fel a Biblia latinra való lefordítására” – mutatott rá az Encyclopedia Britannica. E projekt részeként Jeromos a héber „peri” szót a latin „malum” szóra fordította.
„A latin „malum” szó az angolban az alma szót jelentette” – mutatott rá Robert Appelbaum, a svédországi Uppsalai Egyetem angol irodalom professzora. „De ez akkoriban egy általános kifejezés is volt a gyümölcsre.
Az alma a 17. századig ilyen általános jelentéssel bírt. Jeromos valószínűleg azért választotta a „malum” szót a gyümölcsre, mert ugyanez a szó jelenthet gonoszságot is. Tehát egy szójátékról van szó, amely az emberek első nagy hibájához kapcsolódó gyümölcsre utal egy olyan kifejezéssel, amely lényegében szintén ugyanezt a jelentést hordozza magában.”
Ugyanakkor az Édenkertet ábrázoló festmények és más művészi alkotások segítettek megszilárdítani az almát – mint tiltott gyümölcsöt – a köztudatban. „A művészetben, az írással ellentétben, a gyümölcsről nem lehet pusztán általánosságban beszélni” – mondta Appelbaum. „A művészeknek sokkal inkább fel kellett mutatniuk valamit, mint az íróknak.
És ők nem mindig almát jelenítettek meg: az Édenből való kiűzetés művészi ábrázolásain például a tiltott gyümölcsöt citromként ábrázolják (Genti oltárkép, Hubert és Jan van Eyck, 1432), sárgabarackként (A kígyó által megkísértett Éva, Defendente Ferrari, 1520-25), vagy épp gránátalmaként (Peter Paul Rubens, Az ember bukása, 1628-29)” – állította Appelbaum.
A rejtély tehát továbbra is rejtély marad, de egy biztos: almáról és almafáról konkrétan sosem esett szó a Bibliában.
