Nagyvilág

Nem létező traktorokat árult a csaló

Agrofórum Online

A NAV által lefoglalt, árverésen értékesíteni kívánt traktorokat kínált eladásra egy csaló Egerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által lefoglalt, árverésen értékesíteni kívánt traktorokat kínált eladásra egy csaló Egerben – úgy, hogy a pénzügyőrök sem traktort nem foglaltak le, sem árverést nem tartottak.

Az ügyre azután derült fény a Nemzeti Adó- és Vámhivatala (NAV) tájékoztatása szerint, miután két férfi érdeklődött a NAV ügyfélszolgálatán, hogy mikor kapják meg a közvetítő által beígért, kedvezményes áron értékesített munkagépeket. Az előleget is kifizették már, de traktorokat nem kaptak. A pénzügyőrök ekkor mondták el nekik, hogy ők bizony semmilyen árverést nem tartottak, lefoglalt traktor értékesítésére pedig több mint 10 éve nem volt példa.

A NAV üzérkedés és nagyobb kárt okozó csalás miatt tett feljelentést a rendőrségen.

A két gödi férfi még tavaly tavasszal adott fel egy internetes hirdetést, hogy kedvezményes áron traktorokat vásárolnának. Ekkor jelentkezett náluk először az ismeretlen csaló. A telefonban elmondta, hogy a NAV által lefoglalt traktorokat rendszeresen értékesítik az egri pénzügyőrök. Neki vannak kapcsolatai a hivatalban, ezért ő mint közvetítő vesz részt a tranzakcióban. Ha gondolják, segít nekik kedvezményesen megvásárolni a munkagépeket.

A férfiak akkor nem mutattak hajlandóságot vásárlásra. A hirdetésüket azonban továbbra is fenntartották, ezért tavaly decemberben ismét jelentkezett náluk a csaló, hogy ismét lesz traktor-árverés a hivatalban. Még traktorok fényképeit is átküldte nekik. A férfiak ezután találkoztak a csalóval. Több részletben összesen 790 ezer forintot adtak át neki előlegként.

A férfi miután átvette a pénzt, mondta, hogy beviszi azt a NAV-ba az ismerősének. A vásárlókat megkérte, hogy ne menjenek vele, mert a pénzügyőr ismerőse nem szeretné, ha látnák az arcát. A csaló ezután eltűnt néhány percre.

Majd amikor visszajött, közölte a vásárlókkal, hogy át kell menniük az egyik hipermarket parkolójába, oda hozza majd a pénzügyőr ismerőse a szerződéseket és a traktorok papírjait. Miután átálltak az autókkal a bevásárlóközponthoz, a csaló elvegyült a tömegben. Néhány perc elteltével felhívta a vásárlókat, hogy ne várják a pénzügyőrt, mert a traktorok szállításához nem tudtak autót szerezni, ezért csak később kapják meg azt.

Az ismeretlen közvetítő ellen üzérkedés és nagyobb kárt okozó csalás miatt tett feljelentést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Évezredek óta rejtőzött a Duna mélyén, egészen elképesztő lelet került elő

2026. október 8. 09:10

Ha nincs az idei rendkívüli szárazság, aligha került volna elő a legnagyobb folyónk medréből egy valóban fantasztikus jégkorszaki lelet.

Ilyen dinnyét még a régészek is ritkán látnak: 2100 éves lelet került elő

2026. október 5. 07:10

DNS-vizsgálattal is azonosították azt a több mint kétezer éves dinnyemaradványt, amely kivételes állapotban őrződött meg a nedves talajban.

Megvették a legolcsóbb dekopírfűrészt, elképesztő dolgot tapasztaltak vele kapcsolatban

2026. október 3. 09:10

Vajon mire képes egy 7500 forintos faipari barkácsszerszám? Érdemes ennyiért otthoni célokra dekopírfűrészt vásárolni? Egy teszt most – úgy tűnik – eldöntötte.

Erősebb önjáró permetező, precízebb direktvetőgép, ÁTK-pályázathoz való traktorok

2025. január 17. 08:10

Számos újdonság a permetezőgépektől a traktorokon át a rakodógépekig a szegedi székhelyű SZEGÁNA Kft. termékválasztékából.

Meglepő KRESZ-előírások: amit traktoron sem tehet meg következmények nélkül

2026. május 15. 07:10

A KRESZ előírásai nemcsak az autósokra, hanem a traktorvezetőkre is érvényesek. Mutatjuk, mi számít szabálysértésnek a gyakorlatban.

Kell a traktorra téli gumiabroncsot szerelni?

2023. november 27. 14:40

A jogszabály nem fogalmaz egyértelműen, de ha sokat van használatban télen is a mezőgazdasági vontatónk, akkor a téli abroncs a biztonságosabb és gazdaságosabb megoldás.

Massey Ferguson négyhengeres traktorakció! – 110 lóerő már 52.500 EUR + áfától

2023. október 27. 18:10

A Massey Ferguson 110 és 130 lóerős akciós traktorkínálattal köszönti az őszt. Az MF 5700 M-es széria két típusát kínálja három évvel ezelőtti árakon a gyártó, mindkettőt 4,4 literes 4 hengeres motorral, hosszú tengelytávval és számos extrával.