Nagyvilág

Nyugtalanító változás a farkasok viselkedésében, a hatóságok azonnal intézkedtek

Agrofórum Online

Sok ember hajlamos ragadozók közvetlen közelébe menni, ha a helyzet úgy hozza, márpedig ez óriási meggondolatlanság és felelőtlenség.

Tőlünk nyugatabbra emberre és háziállatra is jelentős veszélyt jelentenek a farkasok. Két és fél éve Magyarországon is nagy port kavart, amikor egy Svájcból induló, nyomkövetőt viselő szürke farkast lelőttek hazánk területén. A ragadozó teteme máig nem került elő, az eltávolított jeladóját a Hernád folyóban találták meg. Az ügyben két szabolcsi férfi került bíróság elé, akik később úgy vallottak, hogy „csupán” véletlenül elgázolták az állatot, fegyvert nem használtak.

Napjainkban Németországban a farkasok nyugtalanítóvá vált viselkedése miatt kellett lépniük azonnal a hatóságoknak. Az ország kellős közepén, a Türingiai-erdő területén az erdészek engedélyt kaptak arra, hogy szabadon elriasszák a ragadozókat – de csakis gumilövedékek segítségével.

A cél elsősorban a megelőzés, ugyanis egyre több helyről érkezett bejelentés arról, hogy a farkasok szokatlanul „jámborakká” váltak az emberek közelében, félelem nélkül közelítették meg őket, ami hihetetlen veszélyt rejt magában. Ha fegyvertelen ember gondatlanul közelíti meg a vadakat, hogy megsimogassa, etesse őket, azok hirtelen megváltoztathatják a viselkedésüket és immár az életre is veszélyessé válhatnak.

A szakemberek most abban bíznak, hogy a gumilövedékek segítségével az erdészek el tudják „vadítani” a farkasokat az emberektől, hogy elkerülhessék a közeledésükből adódó baleseteket. Az intézkedés közvetlen kiváltója az volt, hogy idén szeptemberben környékbeli ragadozók 30 méteren belülre közelítettek meg néhány embercsoportot, az egyik esetben kutya is jelen volt.

„A farkasok szigorúan védett állatok, amelyekre általában tilos Németországban vadászni. Ha azonban bizonyos egyedek elvesztik a félősségüket és rendszeresen megközelítenek embereket, akkor célzott beavatkozásra van szükség. Mégpedig azonnal, mielőtt ez a viselkedésforma meggyökeresedik, gyengéd, ugyanakkor célravezető módszerrel”

– magyarázta meg az intézkedés indokoltságát az egyik szakember.

Gondtalanul lakmározó farkast videóztak az út mellett Németországban:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Előkerült a honfoglalók kincse, földmunkagépek tettek benne óriási kárt

2026. január 31. 09:10

Minden idők egyik leggazdagabb honfoglalás kori temetője került elő Északkelet-Magyarországon, ám a földmunkagépek hatalmas pusztítást vittek benne véghez.

Erősebb, mint gondolná – ezért nem játék a teafaolaj használata

2026. január 30. 14:10

Egyetlen csepp is elég belőle – vagy épp túl sok. A teafaolaj hatékony, de nem veszélytelen természetes fegyver.

Szántás közben fordult ki a földből egy ismeretlen magyar királyi korona, páratlan kincslelet került elő

2026. január 28. 09:10

Alighanem I. András király kaphatta a bizánci császártól azt a koronát, amelyet egy eke fordított ki a földből, nyolc évszázaddal az eltűnése után.

Ingyenes trükkökkel kivédhető, hogy megfázzanak a szobanövényeink télen

2026. január 23. 09:10

A telet a szobanövények is megsínylik, néhány egyszerű trükkel azonban segíthetünk nekik a hideg évszak átvészelésében.

Egyre nagyobb a farkasveszély Európában, hadat üzent nekik az EU

2023. december 27. 16:40

Az Európai Unió szerint a farkas védettségi státuszát módosítani kell, mert az új területek populációinak növekedése konfliktusokhoz vezet. A farkas státuszának „szigorúan védettről” „védettre” minősítését javasolja az EU Bizottsága.

Megint lelőttek egy farkast a Bükkben, keresik az elkövetőt

2018. november 21. 13:27

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa egy kifejlett európai szürke farkas fiatal hím példányának tetemére bukkant Nagyvisnyó külterületén. Az állaton egyértelműen azonosítható lőtt seb volt.

Be kellene tiltani a kutya-farkas hibridek tenyésztését?

2025. február 12. 11:10

Úgy néznek ki, mint a farkasok, úgy vonyítanak, mint a farkasok, és úgy is viselkednek, mint a farkasok a kutya-farkas hibridek.

Akkor veszélyes a nagyvad, ha már nem fél az embertől

2024. augusztus 10. 14:10

Nem a medvék és a farkasok jelenléte, hanem az emberhez szokása és ezzel félelmének megszűnése jelenti az igazi veszélyt.