Nagyvilág

Lovakat is mentettek, több millió eurós kárt okozó tűz pusztított egy gazdaságban

Agrofórum Online

A németországi Baden-Württembergben egy lóistálló melletti csarnok teljesen kiégett. Összesen 30 állat volt komoly veszélyben, az épületben a szalma, az ott tárolt fűtőolaj és a mezőgazdasági technológia is megsemmisült. Több millió eurós kár keletkezett.

A reutlingeni rendőr-kapitányság számolt be arról, hogy április 17-én, szerda hajnalban súlyos tűz ütött ki egy farmon a Baden-Württemberg tartomány Tübingen kerületében található Ofterdingenben. A tanyán leégett egy fűtőolajat és mezőgazdasági technológiai eszközöket tároló raktár – közvetlenül egy szalmatároló és egy lóistálló mellett. Összesen 30 állat volt nagy veszélyben, a tűz több milliós anyagi kárt okozott.

Kimentették az állatokat az égő istállóból

A katasztrófavédelem a mezőgazdasági ingatlan raktárában keletkezett tüzet eloltotta. A tűzoltóságot és a rendőri irányítóközpontot reggel fél 6 körül riasztották, miután füstöt láttak a csarnok területén.

Amikor az első egységek a helyszínre érkeztek, a lóistállóval és a szalmaraktárral szomszédos épület már teljes egészében lángokban állt. A raktárban fűtőolaj és mezőgazdasági berendezések is voltak, ezért a jobb rálátás és helyzetértékelés érdekében a rendőrök egy rendőrhelikoptert is használtak az oltás során. A csarnok, amelynek tetején napelemek is voltak, teljesen leégett és nagyrészt össze is omlott.

Szerencsére a körülbelül 30 lovat sértetlenül sikerült kimenteni az istállóból.

Tűzoltók is megsérültek

A tűzoltóság nagy létszámmal vonult ki a tűz megfékezésére. A tűzoltókat a Műszaki Segélyszolgálat is támogatta. A nagy füst miatt arra kérték a lakosságot, hogy tartsák zárva az ajtókat és az ablakokat.

Az oltás során két tűzoltó megsérült, égési sérüléseket szenvedtek, őket a mentők kórházba szállították. Két önkéntes tűzoltót is kórházba kellett vinni füstmérgezés gyanújával.

Az okozott anyagi kár az előzetes becslések szerint hét számjegyű lehet, euróban számolva. A tűz okáról egyelőre nincs információ – hívta fel a figyelmet a német agrarheute mezőgazdasági szakportál. A tübingeni bűnügyi rendőrség a helyszínen átvette a nyomozást.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Előkerült a honfoglalók kincse, földmunkagépek tettek benne óriási kárt

2026. január 31. 09:10

Minden idők egyik leggazdagabb honfoglalás kori temetője került elő Északkelet-Magyarországon, ám a földmunkagépek hatalmas pusztítást vittek benne véghez.

Erősebb, mint gondolná – ezért nem játék a teafaolaj használata

2026. január 30. 14:10

Egyetlen csepp is elég belőle – vagy épp túl sok. A teafaolaj hatékony, de nem veszélytelen természetes fegyver.

Szántás közben fordult ki a földből egy ismeretlen magyar királyi korona, páratlan kincslelet került elő

2026. január 28. 09:10

Alighanem I. András király kaphatta a bizánci császártól azt a koronát, amelyet egy eke fordított ki a földből, nyolc évszázaddal az eltűnése után.

Ingyenes trükkökkel kivédhető, hogy megfázzanak a szobanövényeink télen

2026. január 23. 09:10

A telet a szobanövények is megsínylik, néhány egyszerű trükkel azonban segíthetünk nekik a hideg évszak átvészelésében.

Közös felelősségünk az erdőtüzek megelőzése

2018. augusztus 13. 10:47

A július-szeptemberi hónapokban főként a fenyőerdők, borókás nyárasok veszélyeztetettek, mert aszályos időben könnyen koronatűz alakul ki akár egy kisebb avartűzből is.

Tűzeset miatti rendkívüli szünet a Kincstárnál

2018. március 7. 08:05

A mai napon szünetel a munka az uniós kifizetőügynökségnél, az épületbe senkit nem engednek be a tűzoltók.

Újra szalmabálák gyulladtak ki Zala megyében

2018. augusztus 10. 10:36

Ezúttal is felmerült a gyújtogatás gyanúja, ugyanis a lángok ugyanannak a tulajdonosnak a báláinál csaptak fel, akinél néhány nappal korábban Reszneken is. Az előző esetnél napokon át küzdöttek a tűzoltók, hogy eloltsák a mintegy 3500 égő bálát.

Megszűnt a tűzgyújtási tilalom

2020. június 2. 11:39

Továbbra is fokozott figyelemmel kell eljárni az erdőn kívüli, illetve a lakott területeken is, mert a felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet és életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető tűzeset forrása lehet.