Növénytermesztés

10 év mögöttük, 10 érv mellettük – Timac AGRO jubileumi rendezvénysorozat

Agrofórum Online

Az ország 18 pontján tartott szakmai rendezvényt az idén 10 éves Timac AGRO Hungária Kft., amelyre az Agrofórum is meghívást kapott.

Az ország 18 pontján tartott szakmai rendezvényt az idén 10 éves Timac AGRO Hungária Kft., amelyre az Agrofórum is meghívást kapott. A vállalat február 12-én Szentmártonkátára várta partnereit, ahol a cég újdonságaival és egyre népszerűbb szolgáltatásaival ismerkedhettek meg a termelők.

„A mögöttünk lévő 10 év nagy változásokat hozott a mezőgazdaságban, melynek Önnel együtt mi is részesei – és tápanyag-ellátás oldalról büszkén mondhatjuk, hogy fejlesztői – voltunk. A változások a fejlődéssel együtt megállíthatatlanok, hiszen újabb és újabb célok és kihívások vezérlik, így továbbra is feladatunknak tekintjük a kihívások megértését és megoldását, melyekkel segíteni tudjuk partnereinket céljaik megvalósításában” – invitálta a gazdálkodókat a jubileumi rendezvénysorozatra Major Zoltán ügyvezető igazgató.

A szentmártonkátai szakmai nap megnyitóján Balog László mutatta be a Timac AGRO Hungária Kft.-t és a Roullier csoportot, amelynek világszerte 200 szabadalma van. A hazai vállalat 63 alkalmazottal, ezen belül 42 szaktanácsadóval segíti a gazdálkodók munkáját. „Születésnapunk alkalmából vásárlóink között idén 5 darab Nissan Navara terepjárót sorsolunk ki” – hívta fel a megjelentek figyelmét a közép-magyarországi régió igazgató.

Nem figyelünk a talajra?

„10 év változásai és a jövő lehetőségei a tápanyag-gazdálkodásban”. Ez volt a címe Varga Gábor szaktanácsadó előadásának. „Sok minden fejlődött, de a hozam nem” – emelte ki prezentációjában a szakember, aki grafikonon mutatta be az elmúlt évtizedek hazai műtrágya-felhasználását, amely az 1990-es években drasztikusan visszaesett. Napjainkban átlagosan hektáronként 80 kg N hatóanyagot juttatunk ki a területeinkre, de ennél szomorúbb, hogy a vetésterület kevesebb mint felét alaptrágyázzák a gazdálkodók, ami a repcénél 51 %, a napraforgó esetében pedig 48 %.

Varga Gábor szerint Magyarországon a talajfeltöltést a talajzsaroló gazdálkodás váltotta fel, míg például Lengyelországban a nitrogén-felhasználás emelkedése közben a fenntartó jellegű foszfor és káliumpótlás állandósult a tápanyag-utánpótlás tekintetében.

„A talaj szerepéről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, mert kimegyünk a határba, és az ott van” – emelte ki a szakember, aki a talaj pH-jának jelentőségére is felhívta a figyelmet, amely nagyban befolyásolja a termelés sikerét. „2015-ben a Timac AGRO bevezette a védett TOP-PHOS foszfort, amely savanyú és lúgos talajon is növeli a tápanyag-utánpótlás hatékonyságát. A SULFAMMO N-PROCESS szintén védett nitrogén formula, ütemezett nitrogén-leadást biztosít. Az N-PROCESS szerves védőhálója ugyanis meggátolja a hatóanyagok kimosódását, elillanását, így jelentősen csökkenti a hatóanyag-veszteséget, amivel ráadásul kevésbé terheljük a környezetet.

A talaj pH-ja a talajbaktériumok számára is fontos, így ez a szármaradványok eltüntetése érdekében is lényeges. Varga Gábor előadásából kiderült: semleges pH esetében 24 millió, de például egy 6-os pH-nál már csak 3 millió, 5,5 pH-nál 1 000 000 cellulózbontó baktérium található 1 gramm talajban, így ha nem figyelünk, akkor nem lesz, ami lebontsa a szármaradványokat. A Timac AGRO ennek a problémának a megoldására ajánlja a KALISOL termékét, ami nem baktériumot juttat ki, hanem a gombáknak, baktériumoknak szükséges tápanyagot biztosítja a talajban, aktiválják a talajéletet. „Ez egy újdonság, amihez nagy reményt fűz a teljes cégcsoport” – mondta el a szakember.

A talaj pH-ja a gyökérfejlődést, így a tápanyag- és vízfelvételt is drasztikusan befolyásolja, amihez a Timac AGRO a PHYSIOMAX készítményét javasolja a termelőknek. A termék szabályozza a gyökérfejlődést és javítja a talaj kémhatását.

Varga Gábor előadása során bemutatta a cég biostimulátorait is, amelyeket két csoportra lehet osztani. A Timac AGRO gyökérstimulátorainak felhasználói, üzemi kontrollos kísérletekben,  átlagosan 36 489 Ft/ha többletjövedelmet könyvelhettek el, de akadt olyan termelő is, akinél ez az érték 75 000 Ft feletti. A mikroelemes biostimulátor oldatok többletjövedelme átlagban 23 000 Ft/ha feletti, a termelők üzemi kísérleteiről begyűjtött eredmények szerint.

A Timac AGRO munkatársa előadásának végén röviden bemutatta a 2014-ben bevezetett YIELD SERVICE programot is, amely egy talajvizsgálattal összekötött szaktanácsadói szolgáltatás. A Timac AGRO szakemberei adatokat gyűjtenek a talajról, majd tényekre támaszkodva, szakértők bevonásával, reális költségekkel számolva készítenek egy tápanyag-gazdálkodási tervet a partnereknek, ezzel segítve az eredményes gazdálkodást.

A nitrátérzékeny területekről

A nitrátérzékeny területekről és a nitrát adatszolgáltatásról Pirkó Béla, a NÉBIH munkatársa beszélt, aki előadásában elmondta, hogy jelenleg készül az elmúlt négy évre vonatkozó országjelentés, amely sok változást hozhat a nitrátérzékeny területek mértékében.
A szakember felhívta a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a következő adatszolgáltatást 2017. március 31-ig kell teljesíteni, amelynek a 2015. szeptember 1. és 2016. decemberi 31. között adatokat kell tartalmaznia.

Talajvizsgálat szaktanácsadással

Rövid kávészünet után a Timac AGRO YIELD SERVICE szolgáltatását részleteiben Bucsi Tamás, a Timac AGRO talajvédelmi szakértője mutatta be. Előadásából kiderült, hogy a tavalyi évben a gazdák már 60 000 ha-on rendelték meg a talajvizsgálatot és részletes szaktanácsadást.

„A cél egy ténylegesen tényekre, pontos adatokra alapozott terv átadása a gazdálkodónak. Meg tudjuk mondani, hogy hova, mikor, mit és mennyit kell kijuttatni. Nem csak egy eredményt adunk a termelőknek, amikben számok vannak, hanem ezeket kiértékeljük, és megoldást is javasolunk rá” – mondta el Bucsi Tamás, aki azt is elárulta, hogy 2015-ben már bevezettek egy kvótarendszert, aminek következményeként lett egy tavaszi, egy nyári és egy őszi mintavételezési periódus. Az időzítés természetesen az előveteménytől függ.

„Fontos, hogy a talajvizsgálatok kapcsán lekötött kapacitással dolgozunk, így nem történhet meg olyan, hogy egy területnél akár két év után sem érkeznek meg a talajvizsgálati eredmények. Mi két hónapos határidőt tudunk vállalni”.

Gépek nélkül nincsen jó minőségű talaj

Szabó Gábor, az Axiál Kft. termékmenedzsere az idén 25 éves cég által forgalmazott HORSCH munkagépeket mutatta be (5. kép). Újdonságként például a Joker rövidtárcsák egyik fejlesztésére hívta fel a figyelmet. A gép elejére ugyanis új opcióként teljes munkaszélességben egy vágólap-hengert lehet felszerelni, ami a szármaradvány aprítását segíti. A szakember beszélt a MiniDrill vetőegységről is, amely mostantól a Pronto vetőgépeknél már jól ismert adagolóegységgel érhető el. A Tiger MT szántóföldi kultivátor a nagy mennyiségű szármaradvánnyal is megküzd, ráadásul a gépre egy 1600 literes műtrágyatartályt is el lehet helyezni.

Szabó Gábor előadásában felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy májusban és júniusban egy bemutató körutat szerveznek majd, amely során az új HORSCH Leeb LT önjáró permetezőgépet lehet majd megtekinteni gyakorlat közben.

Az előadás végén az Axiál Kft. termékmenedzsere a 2 cm-es pontosságú automata kormányzást is biztosító, gép- és eszközfüggetlen szolgáltatásról, a mAXI-NET-ről is beszélt.

A rendezvény utolsó előadásában a legújabb Nissan Navara terepjáróval ismerkedhettek meg a termelők, de előtte Mikus Istvánné ügyvezető mutatta be a Praktika Kft.-t (6. kép). A főként integrációval foglalkozó cég, amelyet Sárközi Ferenc alapított 1990-ben, ma már három telephellyel működik: Tápiószentmártonban, Törtelen és Kuncsordán.

A Praktika Kft. fő célja a termelők segítése kedvező finanszírozású hitelekkel, jó minőségű alapanyagokkal és folyamatos szaktanácsadással. A cég tevékenységei közé tartozik a téli szakmai előadások szervezése is. A Timac AGRO-val a kezdetek óta, tehát 10 éve van kapcsolatuk, amelynek sikerét a folyamatosan, dinamikusan növekvő értékesítés is bizonyít.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mesterséges huminsavak menthetik meg a termőföldeket?

2024. december 18. 14:40

Egy új eljárással talán a jövőben a szerves maradékokból néhány perc alatt mesterséges huminsavakat lehet előállítani.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Baktériumkészítményekkel a precízebb és fenntarthatóbb gazdálkodás irányába

2019. január 30. 11:08

Nincsen más lehetőség, mint előre menekülni. Ezt vallja idősebb és ifjabb Petrohay György, akik a Velencei-tó közelében, Seregélyes határában gazdálkodnak.

A szalma szerepe a talajerő-gazdálkodásban

2018. november 27. 07:33

A növényi maradványok értékes tápanyagokat tartalmaznak, lebomlásuk után gazdagítják a termőtalajt és hasznosak a következő növénykultúrának. Ha nem tudjuk felhasználni a szalmát az állattenyésztésben, akkor inkább javasoljuk a gabonaszalma szakszerű kezelését, mint annak lehordását.

A kukorica többre képes - tegyük azzá! – Mikrobiológiai támogatás a termésbiztonság növeléséért

2018. március 14. 09:17

A talajoltó anyagok az ún. biostimulátorok közé tartoznak, és mint ilyenek a kukorica növekedését, fejlődését támogatják, javítják a tápanyagok felvételét.

Mikrobiológiai készítmények hatékonysága - Tápanyag-gazdálkodási szakmai nap (IV. rész)

2018. március 18. 19:05

A mikrobiológiai készítmények hatékonysága: a nitrogénkötés, a tápanyagok mobilizálása, a szervesanyag-gazdálkodás és a talajszerkezet-javítás.