Növénytermesztés

A kakaó világnapja – szeretjük, de mi van a háttérben?

Agrofórum Online

A kakaó világnapja pont július 7-ére esik. Amellett, hogy sokan hódolunk a csokoládé élvezeti értékének, valószínűleg érdemes megemlíteni az élvezeti cikk előállításának árnyoldalait is. Különösképp Afrika nyugati országai érintettek, úgy mint Ghána, Nigéria, Kamerun, az Elefántcsontpart, de bevehetők a körbe Latin-Amerika, és Dél-Kelet-Ázsia egyes országai is. A kakaóbab előállításának fogalma itt megegyezik az erdőirtás, és a biodiverzitás csökkenésének jelentésével.

A csokoládéipar

A kakaóbab a kakaófa hüvelyeiben képződik. Éves szinten megközelítőleg 4,7 millió tonna kakaót állítanak elő, melyből 70%-ot Nyugat-Afrikában termelnek, valamint jelentős mennyiséget Indonéziában állítanak elő.

Az ültetvényeken monokultúrás rendszerben termesztik a növényeket, amely kedvezőtlen hatást gyakorol a területen előforduló fajok sokféleségére, valamint a talaj állapotára, annak tápanyag-gazdálkodására is. Érinthető itt továbbá a monokultúrás, vagyis csak egy növényfajt termelő rendszerek magasabb növényvédőszer-igénye is, mely hozzájárul a talaj, és víztestek szennyezéséhez is.

Az earth.org szerint azonban a kakaó szerencsésen termeszthető ennél sokkal környezetkímélőbb módon, az úgynevezett agrár-erdészeti rendszerekben, amikor a kultúrnövény állományát számos egyéb növényfaj is tarkítja. Ez a termesztéstechnológia számos ökológiai előnnyel jár, úgy, mint a területen előforduló növény- és állatfajok diverzitásának megőrzése, szénmegkötés, a talajnedvesség megkötése, és mikroklimatikus szabályozottság, melyek végsősoron hozzájárulnak az élelmezésbiztonsághoz.

Hogyan járul hozzá a kakaótermesztés az erdőirtáshoz?

Afrika területeinek 26%-a erdőnek minősül. A FAO (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Világszervezet) szerint azonban sajnálatos módon éves szinten 4 millió hektárral csökkennek a területek. Világszinten az erdőkivágások mintegy 80%-áért a mezőgazdaság tehető felelőssé. Míg globális szinten eslő sorban a szójatermelés, a fakitermelés, pálmaolaj gyártása, és legeletetés miatt zajlanak erdőirtások, Afrikában ez első sorban a kakaó előállítása miatt történik. A világ kakaótermelésének háromnegyede Afrika néhány nyugati országában zajlik (Gána, Kamerun, Nigéria). Ezek közül az Elefántcsontpart állít elő akkora mennyiséget, amellyel a dobogó első helyére kerül: 2,2 millió tonnát termel évente. Az említett országok összesen 3 millió tonna termést biztosítanak, mely képes fedezni a globális igény több mint felét.

A World Cocoa Foundation (WCF) szerint 2001 és 2014 között Elefántcsontpart 300.000 hektárnyi erdőterületének egynegyedét és Ghána fás területének 10%-át irtották ki kakaótermesztés céljából.

Indonéziában 1988 és 2007 között 1,7 millió hektárnyi erdőt irtottak ki kakaóért, ami az ország teljes, termesztési célú erdőirtása 9%-ának felel meg. Ráadásul az ültetvények megdöbbentő 40%-át illegálisan, védett területeken belül alakították ki. Ez azt jelenti, hogy a világ éves kakaótermelésének közel 17%-át illegálisan hajtják végre.

Elefántcsontpart erdősültségének változása
Forrás: https://earth.org/how-does-cocoa-farming-cause-deforestation/

A kakaótermesztés az emberi jogok megsértésével és társadalmi kihívásokkal is összefonódik. Etelle Higonnet, a Mighty Earth jogi és kampányigazgatója szerint az elefántcsontparti kakaótermelők csokoládéból származó haszna az 1980-as évek és napjaink között 16%-ról 3,5-6%-ra csökkent. Mivel a kakaó ára ilyen alacsonyra esett, a legtöbb kakaótermelő napi egy dollárnál kevesebbet keres. A női kakaótermelők azonban még ennél is kevesebbet keresnek: mindössze napi 30 centet. Ráadásul a kakaótermesztés gyakran gyermekmunkával jár: becslések szerint mintegy kétmillió gyermek dolgozik a kakaóültetvényeken.

A fakivágások miatt számos veszélyeztetett állatfaj élőhelye is beszűkül.

Megoldások

Természetesen az lehet az egyik legkézenfekvőbb megoldás, ha megállítjuk a kakaótermesztéssel kapcsolatos erdőirtásokat.

2021 végén az Európai Unió – a világ legnagyobb kakaóimportőre, amely a globális import 60%-át teszi ki – bejelentette, hogy be kívánja tiltani az erdőirtás által veszélyeztetett területekről származó élelmiszer- és faimportot, és a vállalatoknak bizonyítaniuk kell, hogy az általuk értékesített termékek nem járultak hozzá a legális vagy illegális erdőirtáshoz vagy az erdők degradációjához. A javasolt terv azt követően született meg, hogy a hónap elején Glasgow-ban tartott COP26 klímacsúcson több mint 140 ország vállalta, hogy 2030-ig megállítja és visszafordítja az erdőirtást. Elefántcsontpart nemzeti műholdas rendszert vezetett be az erdőirtás nyomon követésére, és 2020-ban közel 10 millió fát ültetett el azzal a céllal, hogy az ország 20%-ára növelje az erdősültséget. Hasonlóképpen Gána ugyanebben az évben mintegy 230.000 hektárnyi erdőterületet állított helyre, ami 870 focipálya területének felel meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mesterséges huminsavak menthetik meg a termőföldeket?

2024. december 18. 14:40

Egy új eljárással talán a jövőben a szerves maradékokból néhány perc alatt mesterséges huminsavakat lehet előállítani.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Az angol búza vetésterülete 28 százalékkal nőtt

2021. augusztus 20. 10:36

A kedvezőbb időjárás lehetővé tette a gazdák számára, hogy ősszel többet vessenek, így visszatérnek a korábban várt szintekre a gabonafélék tekintetében Angliában.

Rekordmennyiségű retek termett hazánkban

2023. március 29. 16:04

A KSH adatai szerint Magyarországon rekordmennyiségű, 5,57 ezer tonna retek termett 2021-ben.

Nagyon drága lesz, mert a termőtalajból nem gyártanak újat!

2022. szeptember 28. 13:16

A talajok értéke is csökken, HA kockabálákban füstölik el a következő évi termések jó részét!

Mit mutatnak a napraforgótáblák?

2022. június 17. 06:36

Érdemes visszatekinteni, mi minden történt a napraforgótáblákon az idei évben.