25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Növénytermesztés

Aratják az árpát és a repcét Tolna megyében

Agrofórum Online

Megkezdődött az aratás Tolna megyében, ezzel elindult a több mint két hónapig tartó betakarítási munka. Az őszi árpát és a repcét vágják a kombájnok.

Megkezdődött az aratás Tolna megyében, ezzel elindult a több mint két hónapig tartó betakarítási munka. Az őszi árpát és a repcét vágják a kombájnok. Az első vágások jó, közepes termést ígérnek, a mennyiségen nyomott hagyott a tavasz eleji szárazság.

Úgy tartják a gazdálkodók, hogy az őszi árpa az aratás főpróbája, ezzel a növénnyel kezdődik a betakarítási szezon. Megyénkben idén kifejezetten nagy területet vetettek árpából a termelők, az agrárkamara adatai szerint  a korábbi 6000 körüli területtel szemben 9955 hektáron, ugyanakkor az őszi búzából ötször ennyit vetettek. A dombóvári és a paksi körzetben még csak próbavágásokat végeztek, Tolna, Bátaszék, Őcsény határában viszont már aratnak is.

Egy általunk megkérdezett gazdálkodó elmondta, őszi árpából meglepően szép hozamot takarítottak be, hektáronként 8,5 tonnára jött ki az átlag. Ez a mennyiség részben kompenzálta, hogy viszonylag alacsony áron, – de már a tábla széléről – tudta értékesíteni a terményét. Mint mondta, állattartó vette meg tőle az árpát, tonnánként 40 ezer forintért, ami jelenleg magas árnak számít, bár az elmúlt két évben az őszi árpa tonnájáért 54 ezer forint körüli árat fizettek.

Idén szokatlanul korán kezdték el vágni a repcét is. A megyében közel kilencezer hektáron vetették a növényt, évről évre egyre többet termesztenek belőle a gazdák. Ennek az az oka, hogy viszonylag magas árat fizetnek a magjáért a felvásárlók. A legfrissebb adat szerint, tegnap a tőzsdén 111 ezer forintot adtak tonnájáért. A megyében az eddig betakarított mintegy 800 hektáros őszi árpa termésátlaga hektáronként 5,5 tonna körül van, a szakemberek szerint ez gyengébb is lehet, ha a homokosabb területeken, Paks, Németkér, Sárszentlőrinc térségében is elkezdik az aratást.

A megkérdezett gazdálkodók többsége azt mondta, a tavaszi szárasság miatt idén nem igazán sikerült jól a repce, nagyon ritkás lett. Esetenként a fajtaválasztás sem volt szerencsés. Ennek ellenére több helyen megkezdték a repce betakarítását is, a hektáronkénti 3 tonnás átlagtermés ebből a növényből már jónak számít.

Vaskor György a Sikér Zrt. gabonakereskedője elmondta, a felvásárlási árak valóban alacsonyabbak a vártnál, de ennek nemzetközi vonatkozásai vannak. Az ukránok 1,8 millió tonna gabonával magasabb exportot jelentettek be idén, az orosz piacról szabadon áramlik a búza, árpa, repce és az uniós országokban is viszonylag jó termésre számítanak. Úgy tűnik, a nemzetközi árak nincsenek szinkronban a magyar gazdálkodók elvárásaival.

Vaskor György szerint egy tonna árpáért a telephelyi felvásárlásnál 37-38 ezer forint a reális elvárás. A kereskedő szerint, repcéből kockázatos betárolni a terményt, mert most úgy tűnik, az uniós országokban várható jó termésátlagok miatt később visszaesnek az árak.

A gépszemlét be is kell jelenteni

A kalászos termény betakarítását a közút és a vasútvonal mentén kell először elvégezni. Aratásnál, bálázási munkák idején legalább 1 darab tűz oltására alkalmas tűzoltó készülékkel is el kell látni a munkagépeket, valamint olyan jármű vehet részt a munkákban, amelynek tűzvédelmi felülvizsgálatát a betakarítást megelőzően az üzemeltető elvégezte. A jármű megfelelőségéről szemle keretében kell meggyőződni. A betakarítási munkák során használt, ötnél több mezőgazdasági járművet érintő műszaki ellenőrzés esetén, annak tervezett időpontját 10 nappal előbb írásban a tűzvédelmi hatóságnak be kell jelenteni. A műszaki ellenőrzésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek 1 példányát a járművön el kell helyezni.

A kombájnért a gépkezelő felelős

Az üzemelő erő- és munkagép kezelője a munkavégzés megkezdése előtt és annak befejezése után közvetlenül, és munkavégzést megszakító szünetekben köteles a kipufogó- vezeték és szikratörő műszaki állapotát felülvizsgálni és a rárakódott éghető anyagtól szükség esetén megtisztítani. Munkaszünet idejére az aratógépet, az erőgépet és az egyéb munkagépet a lábon álló kalászos terménytől, a tarlótól, továbbá a kazaltól legalább 15 méter távolságra kell elhelyezni, éghető hulladéktól, növényzettől mentes területen. Ha a tarlótól ez a távolság nem biztosítható, akkor 3 méter széles védőszántáson kívül kell munkagépeket elhelyezni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Melyik őszi búza fajtát érdemes választani? Itt a friss eredmény

2025. szeptember 9. 10:10

A GOSZ–VSZT–NAK 18. alkalommal megszervezett őszi búza fajtakísérletei objektív adatokkal támogatják a gazdálkodókat a fajtaválasztásban

Szigorodott a termékpiaci törvény: vége a visszaéléseknek

2025. szeptember 8. 12:40

Új szabályok védik a gazdákat a felvásárlókkal szemben: csak előre rögzített feltételek mellett lehet minőségi kifogást emelni.

Egyem vagy ne? – A teljes kiőrlésű gabona nagy kérdése + videó

2025. szeptember 2. 16:10

Valóban érdemes-e, egészséges-e teljes kiőrlésű gabonatermékeket fogyasztani? Akadnak olyanok is, akik kifejezetten félnek az ilyen jellegű termékek fogyasztásától, mert úgy gondolják egészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A téma alapos körüljárásában Hertelendy Péter növényorvos segített nekünk.

Melyik repcehibrid hozza a legtöbbet? Mutatjuk az eredményt

2025. augusztus 27. 14:10

Idén 16 repcehibrid szerepelt a GOSZ–VSZT–NAK posztregisztrációs fajtakísérletében. Az eredmények értékes támpontot adnak a gazdálkodóknak.

Case IH sikerek Amerikában és Európában

2019. január 31. 06:15

A Case IH társaság 3 mezőgazdasági innovációs díjat nyert az AE 50 (American Society of Agricultural and Biological Engineers) értékelésben. Továbbá a párizsi SIMA 2019 kiállítás megnyitása előtt a zsűri már bejelentette a díjazottak listáját, amelyen szintén szerepel a CNH Industrial társaság globális brand-je a Case IH.

Case IH újdonságok az Agritechnicán

2019. december 10. 09:36

A Case IH új fejlesztéseinek széles skáláját (traktor, kombájn, bálázó) mutatta be a kiállításon, ahol az új LB436 HD bálázó a “Szalma és takarmány” kategóriában, míg a DataConnect az “Elektronika” kategóriában nyerte el az “Az év gépe 2020” díjat.

A legújabb fejlesztések - Kombájn konferencia az AGROmashEXPO-n

2018. február 2. 10:39

Az adapterek fejlesztése és gyártása területén hazánk nagyhatalomnak tekinthető, mivel három nemzetközi szinten is elismert cégünk van.

Tudja-e Ön? - Hogyan alakultak ki napjaink óriási kombájnjai?

2020. április 8. 05:37

A kombájnoknál az igazi nagy változásokat az elektronikai és az infó-kommunikációs megoldások beépítése hozta magával, amely az üzemeltetést könnyíti meg, egyúttal nagyobb teljesítmény elérését és gazdaságosabb használatot tesz lehetővé.