Növénytermesztés

Az agrivoltaikus rendszerek jelentik az üvegházak jövőjét?

Agrofórum Online

A Mari Serre a megújuló energiák piacán a fotovoltaikus üvegházakkal landolt, amelyek egyre népszerűbbek Dél-Olaszországban is.

Az ágazatban szerzett húszéves tapasztalatunkkal mezőgazdasági növényházakat, valamint fotovoltaikus üvegházakat tervezünk és építünk. Célunk, hogy társadalmi mozgatórugóként működjünk egy olyan területen – az olaszországi Calabria területén –, amely még nem áll készen arra, hogy értékelni tudja a földjét, és így kihasználja annak hatalmas potenciálját

– jelentette ki Francesco Mari, az 1991-ben alapított Mari Serre cég tulajdonosa és alapítója.

A mintegy 1000 négyzetméternyi high-tech üvegház 5000 négyzetméternyi szabadföldnek felel meg. Tapasztalataink alapján az emberek jobban dolgoznak, ha az üvegházak jól vannak megtervezve és berendezve. A termelési költségek alacsonyabbak, a munkakörülmények pedig javulnak.

A vállalatot leginkább a gondosság jellemzi, ami azt jelenti, hogy minden építmény gondos tervezés eredménye, amely figyelembe veszi mind a strukturális korlátokat, mind az ügyfél igényeit. A cég folyamatos fejlődése a tulajdonos műszaki képességeiben és szenvedélyében, valamint a mellette dolgozó személyzetben és a gondos tervezésben, kivitelezésben és összeszerelésben keresendő. 

A vállalat saját irodája profikból áll, a személyzet felkészültségét szigorúan ellenőrzik és frissítik az építés technológiájának folyamatos fejlődése érdekében.

Fotovoltaikus üvegházak

A Mari Serre a megújuló energiák piacán a fotovoltaikus üvegházakkal landolt, amelyek egyre népszerűbbek Dél-Olaszországban is.

Francesco Mari

Az első fotovoltaikus üvegházat 2009-ben mutattuk be egy veronai vásáron

– mesélte a cégvezető, aki azt is elárulta, hogy mostanra a Mari Serre fotovoltaikus létesítményei több olasz régióban is jelen vannak, egy év alatt összesen 30 Mw-ot telepítettek. – A saját vállalatunk is rendelkezik 1 Mw-os kapacitással – folytatta Francesco. – Az agrivoltaikus rendszerek jelentik az üvegházak jövőjét. A mi szerkezeteink lehetnek kétszintesek, 4 vagy 5 fotovoltaikus modullal, vagy egyszintesek, 9 vagy 10 modullal.

A növénytermesztés és a kultúra kombinációja

– A termesztés, a mezőgazdaság, a föld ismerete és az általa termelt gyümölcsök jelentik a jövő alapját, anélkül hogy elfelejtenénk, hogy a térségünket sújtó elnéptelenedés ellenére még mindig vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy az oktatás javítása és a földben rejlő hatalmas lehetőségek fokozottabb megismerése hasznos lehet a déli területek nagy problémájának, a munkanélküliségnek a kezelésében – mutatott rá Francesco. – Ezt a célt szem előtt tartva Mari Serre különböző mezőgazdasági iskolákkal is együttműködik Calabriában és Szicíliában.

Forrás: https://www.hortidaily.com/article/9520625/agrivoltaic-systems-are-the-future-of-greenhouses/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Borsó vetőmag-termesztés Biolchim-stresszcsökkentéssel

2022. július 4. 07:36

Nova, Folicist és Greenleaf Bor. Három olyan Biolchim termék, amely segített a gesztelyi borsóállománynak átvészelni az idei rendkívül száraz, stresszes évjáratot.

Beszéljünk a gabonavírusokról!

2022. szeptember 23. 09:12

A gabonavírusok kalászos gabonáinkat a tenyészidőszak egésze alatt fenyegető kórokozók, amelyek jelentőségét gyakran alábecsüljük.

Jelentős fejlesztés a bazsalikom fajtafejlődésében

2022. május 22. 05:44

A SAIS Seeds bazsalikomra vonatkozó génjavító kutatásainak eredményeként jött létre a Gentile (sa 1164) védett fajta.

Chilipaprika az űrből

2021. augusztus 4. 07:36

Az űrállomáson végzett kísérletek segítenek megoldásokat találni a NASA hosszútávú űrkutatásai során felmerülő élelmezési kérdések megválaszolására.