Növénytermesztés

Beindultak az őszi fajtabemutatók… elsőként a CAUSSADE

Agrofórum Online

Augusztus 11-én 38 oC Gyomaendrődön. Békés megyében indította a CAUSSADE Semences francia gazdák által tulajdonolt cég, 2010-ben megalakult hazai leányvállalata a bemutatók sorozatát. A Caussade Semences Hungary Kft. cégvezetője Kutas Attila üdvözölte a rekkenő forróság ellenére szép számmal megjelent gazdákat.

A cégvezető röviden bemutatta a Caussade cég filozófiáját, és magyarországi tevékenységét. A Caussade Semences vetőmag-nemesítő vállalatot francia gazdák alapították. Nem véletlen tehát, hogy az immár nemzetközivé fejlődött cégcsoport a termelők igényeinek minél színvonalasabb kiszolgálását tekintette és tekinti legfontosabb feladatának. Ezért hagyományosan nagy súlyt fektet a kor igényeinek megfelelő genetikai potenciállal rendelkező szántóföldi növényfajták nemesítésére és vetőmag-előállítására.

A 100%-ban vetőmag-nemesítéssel és fajtanemesítéssel foglalkozó cégcsoport mindig a leginnovatívabb és legfejlettebb koncepcióit és technológiáit alkalmazza. A társaság több mint 50 év tapasztalattal a háta mögött, professzionális csapatával arra törekszik, hogy megfeleljen a technológiai kihívásoknak, a termelők által megfogalmazott magas szakmai és minőségi követelményeknek.

Széles portfoliójaiban 50 kultúrát kínál, fajtáit a termelők világszerte több mint 34 országban használják.. Magyarországon 2010-ben alapította meg leányvállalatát, amely Caussade Semensec Hungary Kft. néven működik.

A magyar vállalatnak és csapatának az a célja, hogy az elmúlt 50 év alatt elért francia és nemzetközi sikereket tovább növelje a magyar vetőmagpiacon, megőrizve a cégcsoport küldetését, vagyis maximálisan kiszolgálni a magyar termelők igényeit a gyorsan változó gazdasági, piaci körülmények között.

Egy évre vettem át a cég vezetését, amikor csak néhányan dolgoztak nálunk zárta gondolatait Kutas Attila – most pedig már 15-es vagyunk. Talán ez is jelzi a törekvéseinket. Szerencsés dolog volt az a változás, ami azt eredményezte, hogy napjainkra egy francia regionális igazgatónk lett, aki maximálisan támogatja az üzletfejlesztéseinket.

Ezután bemutatta a jelenlévő munkatársait.

– o –

A rendezvényen előadó partnerek voltak a Timac AGRO Hungária, és a MALAGROW Kft. területi képviselői.

– o –

A terepen Dr. Birkás Márta professzor asszony a tőle megszokott szenvedéllyel beszélt a talajművelés általános és az idei szárazság okozta gondokról. /Erről majd az októberi lapszámunkban olvashatnak./

Ezt követte a 6 fajtás hibridnapraforgó bemutató, kiemelve a Clearfield technológiai előnyeit, majd a 25 kukorica hibrid egyes tulajdonságaival ismerkedhettünk meg.

– o –

A látottak, és a hallottak mellett a rendezvénynek helyt adó családi gazdálkodó Búza Tamás is figyelemre méltó beszámolót tartott az itteni tevékenységéről, de csak úgy négyszemközt. /Erről majd külön tudósítunk./

– o –

Ahhoz, hogy mindezekről a jelen szűkre méretezett tájékoztatón felül többet is megtudjanak olvasóink, kérjük, hogy lapozzák fel a szeptemberi lapszámunkat! /AGROFÓRUM 9./

(Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egzotikus növények Magyarországon: melyekkel érdemes valóban próbálkozni?

2026. szeptember 21. 07:10

Egyre több különleges növény termeszthető nálunk is, de a fagytűrés önmagában még nem tesz gazdaságossá egy új kultúrát.

Vittek egy kis csavart a búzatáblákba, alaposan megnőtt a profitjuk

2026. szeptember 20. 13:10

Vajon a környezet, a biológiai sokféleség védelme negatívan hat a mezőgazdasági termelésből származó haszonra? Egy kutatás meglepő eredményeket hozott.

Soha nem látott gép bukkant fel a földeken, új megoldást hoz az öntözésbe

2026. szeptember 14. 13:10

Kevesebb figyelmet igényel a kezelőtől, mégis precízebb munkavégzésre képes a világ első önműködő öntözőgépe, amely hamarosan piacra is kerül.

Varázslatos anyagot szórtak a földekre, megugrott a hozam és javult a vízmegtartás

2026. szeptember 14. 09:10

Csökkenthető az import műtrágyától való függés úgy, hogy közben a növényeink fejlődését ugrásszerűen javítani tudjuk? Ausztrál kutatók megtalálták a „csodaszert”.

ZÉRO tolerancia a gyomokkal szemben

2019. március 14. 13:18

A gyomfelvételezés módjának, értékelésének kidolgozása Dr. Újvárosi Miklós nevéhez fűződik. Az első 1947-ben, 80 község határában a rendszeresen talajművelés alá vont szántókon végzett felvételezéshez képest jelentősen átalakult a hazai gyomösszetétel. A tulajdonviszonyok, a gyomirtás változásával, új veszélyes gyomok megjelenésével indokolták a gyomflóra változását a magyar gyomkutatók.

„Nem a legerősebb éli túl …, hanem az, aki jól tud alkalmazkodni.” – Charles Darwin

2018. december 19. 15:32

A termésmennyiség maximalizálása mellett ma a legnagyobb kihívás, a legrugalmasabban alkalmazkodó hibridek ajánlása azoké, amelyek minden körülmény között kiszámítható termést és jövedelmet biztosítanak. A Caussade a 2019. évi kukorica kínálatát ennek a gondolatnak a mentén állította össze.

Agrár stresszoldás

2019. november 26. 16:47

A CAUSSADE kukorica és napraforgó vetőmagjaiból fejlődő állományok kedvezőbb víz- és tápanyaghasznosításuk révén intenzívebb és homogénebb virágzásúak.

A felejthetetlen MEMORI CS őszi káposztarepce hibrid

2018. augusztus 22. 07:44

A MEMORI CS a középmagas–magas hibridek közül kedvező kezdeti fejlődésével, az átteleléshez szükséges erős gyökérzetével, tőlevélrózsájával és gyakran 12-14 oldalhajtásból álló erőteljes megjelenésével tűnik ki.