Növénytermesztés

Belépőjegy csomagokat nyertek az RAGT Termelői Verseny 2016 győztesei

Agrofórum Online

A 2016. évi RAGT Termelői Verseny győztesei ünnepélyesen az AGROmashEXPO nagyszínpadán vehették át díjaikat 2017. január 27-én, a Hungexpo vásárváros G pavilonjában.

Mivel az RAGT Vetőmag Kft. 2016-ban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, a Termelői Versenyben az elmúlt évben 10 kereskedelmi forgalomban levő RAGT kukorica hibriddel lehetett nevezni a termelők szabad választása szerint. 95-en éltek a lehetőséggel. Mivel a versenyszabályzat szerit egy parcellának legalább 15 ha méretűnek kell lennie, így ezek összterülete majdnem 1500 ha volt. A versenyzők az összes terület átlagában 11,56 t/ha termésátlagot értek el, ami mintegy 16 500 t kukorica szemtermést jelent.

A napraforgó versenyben az RAGT rekorderét kerestük. Itt is bármely RAGT hibriddel lehetett nevezni. A 64 versenyző döntései alapján végül 3 hibridünk került be a versenybe. Mivel a 15 ha-os területi minimum itt is szabály volt, összesen 960 ha-t mértünk le. A napraforgó esetében a termésátlag 4,2 t/ha, az összes termés több mint 4000 t volt.

A díjazottak és terméseredményük:

RAGT Napraforgó Rekorder Verseny 2016  
Fajta Régió   Terület helye Versenyző neve Termés 8%-on (t/ha)
Sikllos CL ÉA   Tiszavasvári Munka MG Kft 5,335
           
RAGT Kukorica Termelői Verseny 2016  
Fajta Régió Csoport Terület helye Versenyző neve Termés 14%-on (t/ha)
Mexini DD közép Hantos Kovács Endre 15,16
RGT Lexxtour ÉD közép Murakeresztúr Deák Tamás 14,89
RGT Lexxtour DA közép Medgyesegyháza Oravecz Nándor 13,72
Phileaxx DA korai Kevermes Kása és Fiai Bt 13,7
Phileaxx ÉA korai Nagycserkesz Vajda Gábor 13,66
Phileaxx ÉD korai Chernelházadamonya Répcevölgye 2001 Kft. 13,6
Phileaxx DD korai Regöly Recrea Kft. 13,44
Phileaxx ÉA korai Szabolcs Szabolcs Farm Kft 13,37
Mexini KM közép Mélykút Brandschott László 12,52
Phileaxx KM korai Tompa Tompai Földművelő Kft. 12,26
RGT Exxclam Duo DD korai duo Szabadbattyán Sümegi Zsolt 12,04

A győztes hibridek bemutatása:

A napraforgó rekorder a SIKLLOS CL lett, amely egy közép-korai érésű, linolsavas, Clearfield® olajnapraforgó hibrid. Imazamox toleranciájának köszönhetően állományban is könnyen gyomirtható. Magas, erőteljes felépítése, gyors kezdeti fejlődése már előre jelzi, hogy nagy termésre képes. Ami viszont csak a laborban derül ki, hogy olajtartalma stabilan az átlag fölött szokott lenni, így bátran ajánlható azoknak a termelőknek, akik bonifikálva értékesítik a termékeiket. A peronoszpórával sincs gondja, hiszen az összes Magyarországon előforduló rassz ellen rezisztens.

A kukorica versenyben négy hibrid nyert a különböző kategóriákban:

Az RGT EXXCLAM DUO (FAO 300) egy kiváló stressztűréssel rendelkező hibrid a korai éréscsoport legelejéről, amely teremni is tud. 2016-ban megmutatta, hogy nem csak az aszályban, de a nedves években is kimagasló eredményre képes. Cikloxidim toleranciájának köszönhetően a nehezen irtható évelő, vagy rizómás egyszikűekkel fertőzött területtel rendelkező gazdák is sikerrel használhatják. Gazdaságosságát tovább növeli, hogy nagyon gyors vízleadásának köszönhetően szinte nem is kell szárítani, ami jelentős költség-megtakarítást eredményez.

A PHILEAXX (FAO 390) már egy jól ismert hibrid a termelők számára, hiszen évek óta ott van a magyar piac legnépszerűbb hibridjei között, és még mindig versenyképes a legújabbakkal is. Éveken keresztül redszeresen nyerte az első helyezéseket: előbb a TOP20 fajtakísérletben, majd az MKK Termésverseny különböző régióiban, ahol csak elindultak vele. És nem okozott csalódást az üzemekben sem. Mind a száraz, mind a csapadékos évben, különböző intenzitású technológiák mellett is, minden termőhelyen megállja a helyét. Termőképessége, érésideje és gyors vízleadása együtt a legbiztonságosabb kombinációt nyújtja a nyereséges termesztéshez. Minden régióban megnyerte a koraiak versenyét, és ötből négy régióban a győzelemhez 13 t/ha fölötti eredmény kellett.

A MEXINI (FAO 490) egy új hibrid a középérésű csoport végén. Termőképességét jól mutatja a dél-dunántúli 15 t/ha fölötti eredmény, stabilitását pedig az, hogy 11 t/ha alatti eredményt egyik régióban sem mértünk. Arról se feledkezzünk meg, hogy a Magyar Kukorica Klub Termésversenyében tavaly a MEXINI-vel induló öt termelő közül hárman vehettek át díjat a díjátadón, pedig ott a legerősebb versenytársakkal versenyzett.

Az RGT LEXXTOUR (FAO 480) szintén középérésű. 2015-ben már megmutatta tudását a Magyar Kukorica Klub Termésversenyében, hiszen ketten is díjat nyertek vele. A fajta hivatalosan bemért termése abban a hőhullámokkal terhelt, száraz nyarú évben is 14,29 t/ha volt, amelyet azóta számos üzemi területen, többek között itt, az RAGT Termelői Versenyben is megismételt. Alkalmazkodó képességét, stressztűrését bizonyítja, hogy az ilyen különböző évjáratokban egyaránt jól terem. 15 ha-os versenyparcelláinak átlaga az elmúlt évben 12,9 t/ha volt.

2017-ben is lesz RAGT Termelői Verseny. Visszatérünk a korábbi hagyományunkhoz, mely szerint a Termelői Versenyben egy frissen piacra került új terméket kívánunk népszerűsíteni, megismertetni az innováció iránt fogékony, jövőbe tekintő termelőkkel. Ezért idén egy olyan hibriddel lehet majd versenyezni, amely 2016-ban kapott állami elismerést Magyarországon. 310-es FAO számmal regisztrálták, de termőképessége felveszi a versenyt a 350-esekkel is. Rövid virágzási idejének és gyors vízleadásának köszönhetően kiváló búza elővetemény. A Nébih kórtani vizsgálatai is bizonyítják fuzáriummal szembeni ellenállóságát, amely mind a cső, mind a szárfertőzésekkel szemben fennáll. Kiváló a szárszilárdsága, és jól reagál a tőszámsűrítésre. Idén márciusban a Duo System® változatát is elismerik, így már az egyszikű gyomokkal küzdő területeken sem kell kompromisszumot kötni.

A hibrid neve: RGT LIPEXX (FAO 310). Játsszon Ön is velünk!

RAGT – a másik út a sikerhez!
www.duokukorica.hu
www.ragt.hu
https://www.facebook.com/ragt.vetomagkft

 

Az RAGT Termelői Versenyények egyik győztese, Deák Tamás, a nyereményét jótékony célra felajánlotta. Alább az átadón elhangott beszédét olvashatják el:

Tisztelt Támogatók!
A RAGT Vetőmag Kft.-től nyereményként kapott, 2017. évi vizes VB-re szóló jegyeket szeretném licitre bocsátani. A licitálásból befolyó összeget szeretném felajánlani Lábodi Patrik József borsfai kisgyermek részére. Patrik 2010. január 18-án a Nagykanizsai Kórházban született, de újszülöttként fertőzés következtében gennyes agyhártyagyulladást kapott, ami miatt több műtéten esett át. Azóta is rendszeresen orvosi vizsgálatokra, Budapestre járnak idegsebészeti és ortopédiai kontrollra. Heti rendszerességgel természetgyógyászhoz, valamint craniosacralis terápiára járnak Zalaegerszegre. Az előírt gyógypedagógiai és konduktori fejlesztésre hetente Nagykanizsára kell hordani. A gyermek fejébe beépített sönt többször elzáródott, ennek következtében látási problémák is kialakultak nála, ami miatt háromhavonta Pécsre járnak magánrendelésre, mivel a kórházi vizsgálatok és kezelések nehézkesek voltak.

A gyermek jelenleg 7 éves és mozgáskorlátozott, önálló életvitelre képtelen, ellátása 24 órás felügyeletet igényel, így az anyának fel kellett adnia munkahelyét. A sok gyógyszer mellékhatásaként a gyermek fogai is tönkrementek, így darabos ételek fogyasztására képtelen, ezért számára külön étrend kialakítása szükséges. A család szűkös anyagi körülmények között él, mivel csak egy kereső van a családban, az édesapa; az édesanya ápolási díjban részesül.

Tisztelt Hölgyek és Urak! Akinek lehetősége van rá, és a gyermek fejlődése, gyógyulása érdekében tenni szeretne, megkérem Önöket, hogy szíveskedjenek a jegyekre licitálni. A licitek indulási díja az aktuális jegy értéke.

Licitálni 2017. június 15-éig lehet. Az árverés pontos részleteiről tájékozódni az alábbi elérhetőségeken lehet:

https://www.facebook.com/gyogyulasaert.licitaljpatrik

deakmajor@gmail.com

Deák Tamás
Murakeresztúr
az RAGT vetőmag Kft 2017. évi termésversenyének észak-dunántúli nyertese.

Licitálj Patrik gyógyulásáért

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lézerfénnyel riasztják a madarakat, meggyőzőek az eredmények

2024. október 3. 08:10

A lézerpályák összetettsége miatt a madarak a program mintáját nem tudják könnyen megszokni, így a fenyegetés dinamikus jellege hosszú távon fennmarad.

Megfejtették az aszálytűrő kukoricák titkát: a talajban rejtőzik

2024. október 2. 16:10

Bebizonyosodott, hogy egy bizonyos gyökértípus sokkal több tápanyagot és vizet tud felvenni, mint mások, a fejlődése pedig genetikailag kódolt.

A nem borsóízű borsó válthatja ki a szóját

2024. október 1. 15:10

Viszolyog a szójáról, de nem szívesen enne borsóízű vegán hamburgert sem? Mit szólna ugyanehhez borsóíz nélkül?

Az orosz szárazság már a 2025-ös gabonatermést fenyegeti

2024. szeptember 30. 13:10

Az IKAR elemzőcég az orosz búza idei termésére vonatkozó előrejelzését 82,2 millió tonnáról 81,8 millió tonnára csökkentette.

Tovább esett a szójabab határidős árszintje

2024. augusztus 14. 06:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Több búzát használhatnak takarmányozásra

2021. március 27. 14:24

Európában egy tonna malmi búza májusra 214,75 euróba került, ami 75 eurócentes pluszt jelentett.

Három árcsökkentő hatás: Kína, Ukrajna és az időjárás

2022. augusztus 17. 08:35

Egyértelműen az eladók uralták a piacot kedden a terménypiacokon.

A búza ára 3 százalékkal csökkent egy hét alatt

2021. február 8. 06:09

Egy tonna búza 235,7 dollárba került a 3,2 százalékos mínusz után, a kukorica tonnánkénti ára 215,98 dollárra emelkedett.