Növénytermesztés

Elgondolkodtató: a vegyszerek együttes hatását nem veszik számításba a jogalkotásnál

Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.

Az egyes mezőgazdasági termékekben, így a zöldségekben, gyümölcsökben engedélyezett vegyszerhatárértékek, köztük a különböző gyom-, gomba- és rovarirtók maradványainak szabályos mennyisége aszerint kerül megállapításra, hogy mekkora adag jelent veszélyt az egészségre, amennyiben kizárólag az adott élelmiszerből, kizárólag az adott vegyszer maradványa terheli szervezetünket.

Erre hívta fel a figyelmet Dr. Roszík Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vezetője. Egy közelmúltban megjelent, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által elvégzett, átfogó vizsgálat során azonban a gyümölcsökből és zöldségekből vett minták több mint negyede többféle, akár 12 különböző vegyszert tartalmazott. Ezek együttes hatását pedig nem veszik számításba a jogalkotásnál.

Ha egy élelmiszerben például négyféle növényvédő-hatóanyag található, de külön-külön egyiknek a mennyisége sem éri el a saját határértékét, akkor az adott termék forgalmazható.

A növényvédelmi szabályozás tehát jelenleg nem veszi figyelembe azt az igazoltan létező, nem hivatalosan „koktélhatásnak” is nevezett jelenséget, mely szerint a különböző vegyszerek hatásai összeadódnak, gyakran egyenesen egymást erősítik ‒ mutat rá a szakember.

A hivatkozott, 2023-ban megjelent, de a 2021-es évre vonatkozó vizsgálatban összesen 87 863 élelmiszermintát elemzett az EFSA az uniós országok, valamint Izland és Norvégia területén. A felmérés egyik tapasztalata, hogy az EU-n kívülről érkező minták jóval gyakrabban voltak szennyezettek.

Ugyanakkor a bevizsgált minták 97,9%-a szabályos volt, mert bár 44,3%-uk tartalmazott legalább egy, de minden negyedik esetben több vegyszermaradványt, az majdnem mindig a határérték alatt maradt. Volt olyan termék, amiből 39-féle vegyszert mutattak ki, mégis a polcokon maradhatott, hiszen a határértéket egyikből sem érte el.

A fentiek alapján Dr. Roszík Péter úgy véli: ha a döntéshozók független, tudományos eredmények alapján, az anyagok együttes hatására is tekintettel alkotnák a szabályokat, minden élelmiszer lehetne sokkal biztonságosabb lehetne.

Hozzá kell tenni, a biominősítésű élelmiszerekben lényegében szinte kimutatni sem tudták a szóban forgó vegyszereket, származástól és határértéktől függetlenül. Bár az ökológiai gazdálkodásnak a vegyszermentesség csak az egyik eleme, úgy tűnik, hogy jelenleg ez az egyetlen, tömegek számára is elérhető minősítés, ami garanciát jelent a vegyszermentességre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Malátaárpa-fronton erősít az RAGT: lezárult a nagy felvásárlás

2026. január 6. 11:10

Az RAGT lezárta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágának felvásárlását, erősítve európai pozícióit.

Kiszáradt a hatalmas víztároló, ötször akkora a területe, mint Magyarországnak

2026. január 5. 16:10

Lényegében elfogyott a víz a talajból az Egyesült Államok legtöbb hasznot termelő mezőgazdasági régiójában, a gazdák nehéz időszak elé néznek.

A tönköly, a tönke és az alakor – Kalászos kísérletek biogazdálkodóknak

2022. november 23. 18:26

A célirányos nemesítés már évek óta zajlik hazánkban, az új, speciális fajtákra viszont még várni kell.

Biogazdálkodás, regeneratív gazdálkodás: ne keverjük a fogalmakat

2025. február 12. 14:40

Nyilvánvalóan minden alternatívnak számító termesztési módozat esetében törekedni kell a termesztés gazdaságosságára.

A német gazdák elkötelezettek az üvegházgáz-kibocsátás mérséklése iránt

2022. március 4. 05:36

Összességében a német gazdák rendkívül nyitottak lennének az éghajlatbarát gazdálkodási módok alkalmazása iránt, hogyha a termékeken ez megfelelően jelölve lenne, illetve ha támogatást vagy nyilvános elismerést kapnának érte.

Fekete péntek helyett jótékonykodás? Növényvédelmi sorozat indul

2022. november 23. 11:42

Az adventi készülődés kezdetén egy jótékony kezdeményezésnek és a vásárlók közreműködésének köszönhetően igazán fontos ügy kerül a középpontba.