Növénytermesztés

Gazdáknak okosan – már 4 kultúrában elérhető a Kedvezményklub!

Agrofórum Online

Termelőknek nyújtott kedvezményekkel segíti a 2017-es növényvédelmi szezon sikerét a BASF.

A BASF csapata évek óta kellemes meglepetésekkel indítja a szántóföldi növénytermesztési szezont azzal a céllal, hogy megkönnyítse a termelők munkáját. A cég szakmai eszközrepertoárja a különleges szakmai kiadványoktól, a tematikus weboldalakon át a különleges árakcióig terjed.

Az elmúlt években bevezetésre került, vásárláskor árkedvezményt biztosító – online igényelhető – kuponok nagy népszerűségnek örvendenek a gazdák körében, hiszen az így megtakarított összegeket akár már a szezonon belül arra fordíthatták, amire csak szerették volna.

A termelői visszajelzések alapján a 2017-es évtől a BASF KEDVEZMÉNYKLUB immár 4 kultúrában elérhető. A kalászos, repce, napraforgó és szója termesztői a BASF legnépszerűbb termékeire igényelhetnek kupont a Kedvezményklub weboldalán 1 regisztrációval.

Természetesen a BASF korábbi kuponakcióiban résztvevő partnerek regisztrációja érvényes maradt, viszont jó hír, hogy a felület megújult, immár mobilról, tabletről is könnyen elérhető – az egész szezonon át.

Érdemes minél előbb felkeresni a www.kedvezmenyklub.basf.hu  oldalt – akár már a kezelések tervezése során –, hiszen 9 különféle termékre igényelhetünk kuponkedvezményt, így jóval olcsóbban hozzájuthatunk a legjobb BASF termékekhez!

Egy kis ízelítő az elérhető hektárköltség-megtakarításból:
• A kalászosok esetében akár nettó 3220 Ft/ha
• A napraforgó esetében akár nettó 3160 Ft/ha
• A repcében a tavaszi regulátoros és gombaölő szeres kezelés hektárköltségéből akár 1900 Ft/ha
• A szója esetében a gyomirtás költségeiből akár nettó 1100 Ft/ha

Kezdetnek nem rossz, igaz?

További részletek a Kedvezményklub weboldalán olvashatók.  Okos gazdák, kedvezményre fel!


Részletekért kattintson a képre!

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

BOTIGA EXTRA + KAMBA - Kompromisszumok nélküli megoldás a kukorica gyomirtásában

2022. április 14. 06:33

A Botiga két hatóanyag (piridát, mezotrion) gyári kombinációját tartalmazó korszerű OD formulációval rendelkező posztemergens kukorica gyomirtó szer. A piridát a gyakorlatban használt hatóanyagokétól eltérő hatásmechanizmussal rendelkezik. Ennek köszönhetően valódi segítséget jelenthet a kukoricatermesztők számára.

Jelenleg még kevés a kórokozó és a kártevő a növényállományokban

2020. március 9. 11:52

Jelenleg számottevő mennyiségű kórokozó vagy kártevő nem fertőzi az állományokat, de az idősebb leveleken azért megtalálhatóak az őszi fertőzés tünetei.

Kalászos Különszám – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

2021. március 13. 09:37

A Nufarmer Magazin legfrissebb különszámában a kalászosokkal foglalkozunk. A gabonafélék Magyarországon a legnagyobb területen vetett szántóföldi növénycsoportot képezik, ezért növényvédelmük minden részletre kiterjedő ismerete akár tonnákban mérhető többlettermést és gazdasági hasznot jelent a gazdáknak.

Puszpángmoly: mit fogott a csapda október második hetében?

2023. október 15. 14:10

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakmai irányításával működő selyemfényű puszpángmoly csapdahálózatának fogási adatait láthatják. A munkához az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének Csalomon típusú csapdáit használják.