Növénytermesztés

Idén is kiderült, hogy melyek a legjobb kukorica hibridek

VSZT - GOSZ

Idén már a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) a kukorica posztregisztrációs fajtakísérleteket.

„A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Gabonatermesztők Országos Szövetségével megvalósított kísérlet célja továbbra is ugyanaz: az objektív eredmények birtokában a gazdálkodók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhassanak”, ismertette Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

A szakmai felügyeletet ebben az évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosította. A kilenctagú testületben a gazdálkodók, feldolgozók, kereskedők és fajtatulajdonosok egyaránt jelen vannak. A kísérleteket a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végezte és értékelte. 2018-ban a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó összesen 33 hibridet vizsgáltak a szakemberek. A fajtakiválasztás egyik alappillére volt, hogy a 2018-ban újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtették az esélyt a versenyben való részvételre azáltal, hogy az állami elismerés után közvetlenül beemelték a kísérletbe.

A hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenlétében kódolták. Ezzel a lépéssel a kísérlet kivitelezői és értékelői teljes mértékben függetleníteni tudták magukat minden olyan körülménytől, amely akaratlanul is befolyásolhatta volna őket munkájukban. A visszakódolásra csak azután kerülhetett sor, miután a fajtatulajdonosokkal is egyeztetve minden kérdést sikerült lezárni. A fentiek alapján világosan látható, hogy a kísérleti rendszer kivitelezésének szakmaisága és pártatlansága vitán felül áll, hangsúlyozta Takács Géza.

Az idei évtől kezdődően számos újítást vezettünk be. A korábbi években a fajták érésdinamikai vizsgálata mindössze néhány helyszínre korlátozódott. Idén az állami elismerés hatósági vizsgálataiban alkalmazott standard fajták kísérletbe állításával minden fajta esetén FAO érték meghatározásra nyílt lehetőségünk. A vizsgált és megjelölt FAO értékek az eltérő évjárati körülmények hatásaként természetesen eltérést mutathatnak az állami elismerésben hivatalosan deklarált, illetve a fajtatulajdonosok által közzétett és publikált értékektől. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jogszabályi felhatalmazás alapján a vizsgálati eredmények – becsű módszer szerint értékelt – listáját ajánlati fajtalistaként kezeli és javasolja a hazai termesztők számára. Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a hazai kukoricatermesztést nagymértékben segítő, erős és jó terméseredményt produkáló fajtasort sikerült összeállítanunk.

A fajtakísérletek eredményeiről elkészült összefoglaló kiadvány letölthető a Vetőmag Szövetség honlapjáról.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Melyik őszi búza fajtát érdemes választani? Itt a friss eredmény

2025. szeptember 9. 10:10

A GOSZ–VSZT–NAK 18. alkalommal megszervezett őszi búza fajtakísérletei objektív adatokkal támogatják a gazdálkodókat a fajtaválasztásban

Szigorodott a termékpiaci törvény: vége a visszaéléseknek

2025. szeptember 8. 12:40

Új szabályok védik a gazdákat a felvásárlókkal szemben: csak előre rögzített feltételek mellett lehet minőségi kifogást emelni.

Egyem vagy ne? – A teljes kiőrlésű gabona nagy kérdése + videó

2025. szeptember 2. 16:10

Valóban érdemes-e, egészséges-e teljes kiőrlésű gabonatermékeket fogyasztani? Akadnak olyanok is, akik kifejezetten félnek az ilyen jellegű termékek fogyasztásától, mert úgy gondolják egészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A téma alapos körüljárásában Hertelendy Péter növényorvos segített nekünk.

Melyik repcehibrid hozza a legtöbbet? Mutatjuk az eredményt

2025. augusztus 27. 14:10

Idén 16 repcehibrid szerepelt a GOSZ–VSZT–NAK posztregisztrációs fajtakísérletében. Az eredmények értékes támpontot adnak a gazdálkodóknak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: a csapadékos idő kedvez a betegségek terjedésének

2023. május 16. 11:35

A felázott talaj kedvez a napraforgó és a kukorica gyors növekedésének, így elmúlt a keléskori kártevők támadásának a veszélye.

KWS új generációs kukoricahibridek 2019-ben - Gazdavélemények

2018. október 29. 10:27

A KWS Magyarország Kft. a 2019-es szezonra két új kukorica-, és egy napraforgóhibridet mutat be a magyar gazdálkodóknak.

A látványos kurzus-ingadozások hete a gabonapiacon

2020. március 23. 13:38

Összességében nagy a volatilitás, azaz az árjegyzések látványos emelkedése és csökkenése az agrártermékek piacán.

A gabonapiacok meredek emelkedéssel zárták a hetet

2023. június 17. 07:49

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.