Agrárgazdaság

Itt vannak az objektív fajtakísérleti eredmények!

GOSZ-VSZT-NAK

Véget ért a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos őszi búza és őszi káposztarepce posztregisztrációs fajtakísérlete. Az objektív felmérés eredményeit 2023-ban is összefoglaló kiadványokban tették közzé az érdeklődők számára a szervezők.

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ismét megszervezte az őszi búza, az őszi káposztarepce, valamint a kukorica fajtakísérleteket. Utóbbi eredményeit az őszi betakarítás után értékelik majd.

A kísérletek alapvető célja, hogy a termelők számára hasznosítható, objektív információt adjanak, ezáltal segítve a fajtaválasztást. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a kísérletben szereplő fajtasorra ajánlati fajtalistaként tekint, hangsúlyozva, hogy a résztvevőkön kívül számos kiváló fajta áll a termelők rendelkezésére.

„A sikeres gazdálkodás egyik fontos összetevője a hiteles információ az egyes fajták teljesítményéről több szempontot is vizsgálva. Ebben már csaknem két évtizede meghatározó tájékozódási forrást jelent a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérleti rendszere” – hangsúlyozta Takács Géza. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke kifejtette: az egész országra kiterjedő fajtakísérletek egymástól eltérő adottságú területein elért eredményeit is össze lehet hasonlítani, amely kitűnő tájékozódási forrás a különböző ökológiai viszonyok mellett gazdálkodók számára.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hangsúlyozta, hogy a repcére immáron négy évre visszamenőleg rendelkezésre állnak fajtakísérleti adatok, így már egy széles körű adatbázis segíti a fajtaválasztást.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint a tavalyi, történelmi aszállyal sújtott esztendő után idén csapadékosabb időjárási körülmények között volt lehetőség vizsgálni a repce- és búzafajták mennyiségi és minőségi mutatóit. A NAK szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó tagjai számára az idei és a korábbi évek vizsgálati eredményei nagy segítséget jelentenek a megalapozott fajtaválasztáshoz.

2022 őszén az ország 8 helyszínén – Bólyban, Füzesabonyban, Hajdúböszörményben, Martonvásáron, Mosonmagyaróváron, Szarvason, Szegeden és Szombathelyen – 24 korai és 25 középérésű, azaz összesen 49 búzafajtát vetettek el. A kísérlet kivitelezői köre bővült, így a NÉBIH fajtakísérleti állomások mellett bekapcsolódott a munkába az Agresearch Kft. és kódolt formában három nemesítő intézmény: az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Martonvásáron, a Gabonakutató Nonprofit Kft. Szegeden és az Isterra Közép-Európa Kft. Füzesabonyban nemesítői tenyészkertekben adott helyet a kisparcellás kísérletnek.

Őszi búza esetében a két éréscsoportban háromismétléses parcellaelrendezésben zajlott a vizsgálat. Az őszi és téli csapadékellátottság miatt az állományok jól fejlődtek. A gombabetegségek ellen a módszertan keretei közötti többszöri növényvédelmi beavatkozást végeztek a kísérletekben. A betakarítást több állomáson az esőzések erősen hátráltatták.

Az elmúlt év őszén összesen 22 őszi káposztarepce hibridet két éréscsoportban, 5 helyszínen – Bozzai, Bóly, Bödönhely, Taktaharkány és Püski – állítottak be az Agresearch Kft. és az Agrofil Kft. szakemberei. A vetésidőben a rendkívüli aszályos időjárás nem kedvezett a növényállományok fejlődésének. Az igazi nehézséget a betakarításkori esőzések és viharok okozták.

A GOSZ-VSZT-NAK kísérletek eredményeiről készült kiadványok itt érhetőek el:

Őszi búza: KATTINTSON!

Őszi káposztarepce: KATTINTSON!

(Fotó: Pavlo/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

1300 embert küldenek el: nagy bajban a bajor agrárcég

2024. december 16. 12:40

A mezőgazdasági és építőanyagokkal foglalkozó BayWa mezőgazdasági csoport 1300 állás megszüntetését tervezi a következő három évben.

Rekordmagasra emelkedett egyes európai műtrágyák ára

2024. december 16. 11:10

A műtrágyagyártók a magas gázárak miatt kényszerülnek a pétisó árának emelésére. A karbamid és az UAN-oldat árai egyelőre nem változtak.

Emelkedhetnek a közeljövőben a sertéshúsárak az EU-ban

2024. december 9. 12:10

A termelési költségek nőnek, és betegségek is terhelik a sertéságazatot. Emiatt várhatóan csökken az állatlétszám és nő a hús ára.

Novemberben kilőtt a Deere & Company árfolyama

2024. december 6. 15:40

A három legjobban teljesítő papír közé került 10,1 százalékos drágulással a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV.

Nem érdemes januárig várni az adatszolgáltatással!

2023. december 13. 14:10

Nem éri meg halogatni az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) feltöltését, a mielőbbi ügyintézéssel már most teljesíthető az egész éves adminisztrációs kötelezettség, és elkerülhető a januári sorban állás – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

E-permetezési napló - Kitolják a határidőt, változtatnak a szabályokon

2022. június 29. 15:45

2023. január 1-jétől vezetik be a e-permetezési naplókról szóló jogszabályt.

Ezt teszi velünk napi egy pohár tej

2023. november 14. 08:10

A tejnek kiemelkedő szerepe van a kiegyensúlyozott táplálkozásban. A tej és a tejtermékek olyan alapvető mikrotápanyagokat tartalmaznak, amelyek hozzájárulnak az emberi szervezet egészséges működéséhez – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Tej Terméktanács. A tej és a tejtermékek fogyasztásának pozitív hatásaira az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete is rámutatott.

Csörteváltás a mezei pockok miatt: a Nébih egyelőre nem engedélyezi a teljes felületkezelést

2023. október 19. 16:10

Minden évtizedben csak egyszer tapasztalható olyan mezei pocok invázió Magyarországon, mint idén, ennek ellenére a Nébih még nem engedélyezi a teljes felületkezelést, miközben a NAK éppen azt kéri a hatóságoktól, hogy tágítsák ki a védekezés lehetőségeit.